Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A szerződés
új lakosokat. Amellett, hogy a dohány rendkívül munkaigényes és nagyon érzékeny az időjárás szeszélyeire, fennállt az a veszély is, hogy közbejön egy elemi csapás (jég, szárazság), vagy a dohány árát alacsonyra szállítják le, és nyakukban marad a tömérdek áru. Az 5 hold dohány egész évi megmunkálására legalább 4-5 személy kellett. Tehát a kertész egész családjára, de még a házában lakó bérlet nélküli házatlan zsellér (zsellércsalád) munkájára is szükség volt. E nagy munkaerő-ráfordításról képet kapunk, ha kiszámítjuk, hogy mennyi időt követelt évente e növény termesztése: egy hold búza — a nyomtatást kivéve — általában 6-7 munkanapnyi művelést kívánt évente, de egy hold dohányültetvény Miklya számításai szerint csak 130 munkanapnyi idővel hozhatott kielégítő eredményt; így 5 hold dohánnyal ötször 130, azaz 650 munkanap elfoglaltság volt. 10 8 Ha ezt a számítást összehasonlítjuk a ma termesztett fajták éves munkaerő-szükségletével, akkor is reálisnak tűnik ez a közelítés. A mezőgazdasági szakemberek véleménye szerint 1 kat. hold szabolcsi dohány termesztésének kézimunkaerő-vonzata 8 q/kh termésátlag esetén 162 munkanap, amely tízszerese a kukorica, négyszerese a cukorrépa kat. holdankénti kézi munkanap-ráfordításának. Közel azonos a kézimunkaerő-szükséglete a hegyvidéki termőszőlőnek is (17 410 órás kézi munkanap kh-anként.) 10 9 E roppant tehervállalás és a vele járó vállalkozói kockázat, a szerződés szigorú megkötései mellett, kétszeresen nehezedett a kertészek vállára. Elég volt egy-két sikertelen esztendő, a kevésbé tehetősek máris jobbnak látták feladni a bérlői viszonyt, és újabb helyen szerencsét próbálni. Az ilyen jellegű szerződésszegésből, becsüsei révén, csak a kincstár húzott hasznot, mert a kertésznek minden ingósága ráment a „válásra". A hosszabb időre kötött szerződésből és eddigi általános ismereteinkből mindeddig arra a következtetésre jutottunk, hogy a kincstári telepítésű községekben stabil állapotok uralkodtak. Erre enged következtetni a kincstár részéről a telkek és a telepesek (bérlők) számának rögzítése, a 20-25 holdnyi numerus nagyság, a telkek további alhaszonbérbe adásának tiltása stb. A valóságban nem ilyen mozdulatlan minden. A kertészségekben egymás között (régi keletűek és újak között egyaránt) óriási volt a migráció. E mozgás emberanyagát egyrészt a bérlet nélküli, más házában lakók adták, másrészt maguk a bérlettel bírók. A korai, főbérlők által telepített helységekben a rövid időre kötött, vagy évenként megújított szerződések valóban nagy bizonytalanságot szültek; de ott is és az újtelepítésűeknél is elsősorban a termelési kényszer, azaz a dohánytermesztés és annak rendkívül munkaigényes volta eredményezte a bérlők nagyarányú mozgását. A közvetett, tehát nagybérlők által telepített falvak közül Kovácsháza esetében Oltvai Ferenc már kimutatta a népesség mozgását. 11 0 Megállapítását alátámasztjuk és kiegészítjük a kincstári, tehát közvetlen telepítésű községek közül Nagymajláth népességmozgási vizsgálatának adataival. Kimutatásunkban az elvándorlók közül a bérlettel rendelkezők, a betelepülők esetében pedig a bérletet átváltok migrációját rögzítjük az 1844—1849 közötti rovatos összeírások alapján: 48 10 8 Miklya Jenő i.m. 25. 109 Móger János—Szűcs Kálmán: A dohány és termesztése. Mezőgazdasági Kiadó. Bp. 1966.16. 11 0 OltvaiLm. 46—51.
