Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A földterület beosztása és a névadás
Maros hordalékjára utal az, hogy homokot csak ezen a részen tudtak és tudnak bányászni. A nyugati oldal talajszerkezete rendkívül kötött, agyagos, szikes, márgás; a termőréteg vékony — kivéve néhány kiemelkedő hátrészt —, könnyen kiszárad, ezért gyakori esőt kíván. Ezen a részen található az összes legelőterület és rét, a korai időszak építkezéséhez szükséges nádas, gyékényes területek, itt láthatók még ma is a vályogvető gödrök (kubikgödrök) maradványai. Az idősebbek közül még ma is sokan emlegetik, hogy messze környéken nem tudtak olyan szilárd vályogot verni, mint Majláthon. Gyakran a környező községek is itt készítették el az építkezéshez szükséges mennyiséget. A nyugati határ másik értéke a kiváló mosóvíz. A „Nagy-ér" mentén számos helyen „lágy víz" fakadt a forrásokból. Ezt a körülötte nagy mennyiségben található „sziksó"-val együtt sokáig mosásra használták. Szokás volt nagymosás idején kocsin elhelyezett hordókban „bevinni" a vizet a házakhoz. 7 5 A sok ér, fakadóvíz és a közöttük húzódó földhátak motiválták a dohánytermesztés meghonosítását, hiszen a palántaneveléshez, még inkább a kiültetéshez, száraz idő esetén a kezdeti növekedéshez sok vízre volt szükség, különösen olyanra, ami azonnal kéznél van, vagy pár ásónyomra megtalálható; és az sem volt utolsó szempont, hogy az állatoktól is védettebb volt a vízzel határolt terület. Ilyen részeken szaporodtak el gomba módra a XVIII. században a Csongrád megyei kertésztelepek is. 7 6 A 400 hold „láncos" föld csakhamar belterjes, szinte kerti művelés alá került. Egy részén takarmánynövényeket (takarmányrépa, lucerna), mákot, dinnyét és más zöldségféléket, étkezési célokra kölest termesztettek, másik részét a későbbiek során szőlővel, gyümölcsössel telepítették be; neve is e szerint változott „Szőlők"-re. Az 500 hold dohányföld és az 1000 hold szántó alkotta három nyomásra a kincstár nagyon ügyelt. Ezen az 1500 holdon termesztették ugyanis felváltva a dohányt. Egy nyomást minden évben szabadon kellett hagyni. Ilyenkor a területet legeltetésre használták, amely egyúttal trágyát is biztosított a földnek. 7 7 A dohány így minden évben más-más helyre került, csak minden harmadik évben ugyanabba a — rendszerint pihentetett — nyomásba. Megjegyzendő, hogy valójában négy nyomáson gazdálkodhattak a megtelepülök, mert a 400 hold „láncos" föld is felért egy nyomással. Az, hogy ennek különleges helyzete volt, abból következett, hogy ezt a területet minden évben felszántották, időközönként trágyázták, és hasznosítása is más célokat szolgált: az egyre nagyobb tért hódító istállózó állattartás takarmányszükségletét és a tárolható, fontos emberi táplálkozási szükségletet kielégítő növényféleségek megtermelését biztosította. Ez később funkciójából eredően a ház körüli konyhakertet is pótolta. Erre szükség is volt, mert az 1100 D-öles házhelyből — bármilyen furcsának tűnik is — a bérlők semmit sem hasznosítottak konyhakerti célokra. A ház körüli rész a gazdasági udvar és a szérűskert szerepét töltötte be. A lakóházon kívül legnagyobb területet a tárolótér foglalt el: pajta, színek, kazlak (széna, szalma), kukoricaszárkúpok, gabona-, répa-, zöldségvermek; ezek mellett hely kellett az istállónak, ólnak, a nyomtató helynek, a kútnak és környékének (itatok), a jószágok „nyári állásának", és természetesen mindezek között a közlekedőtereknek és néhány eperfának. Csaknem minden portán volt egy kisebb, lakás céljára használt épület is a bérlővel együtt élő házatlan 7 5 Id. Czirkó András és Kurai István közlése. 7 8 Takács Lajos i. m. 54. o. 7 B Takács Lajos i. m. 54. o. 7 7 NREI. Iratok 1836—1863; a nagymajláthiak kérelme a kincstári tiszttartóhoz, amelyben az épülő imaházhoz olyan formában kérnek segítséget, hogy „nyomásukat újólag is" felszánthassák. 39
