Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A földterület beosztása és a névadás
zsellér családja vagy a fiatal házasok részére. A porták hátsó végét a szélső utcákon tüskés koronafákkal (koronasövénnyel) zárták le. A bérbe vett 3040 hold földterület hasznosíthatósági foka alacsony szinten mozgott. Erre a terület felosztását bemutató számadatok is utalnak. A földnek egynegyede — a 640 hold posvány és a 100 hold házhely — semmi hasznot nem hozott (24,35 %). Az 1000 hold szántó és az 500 hold dohányföldet együtt kell számítanunk, mert ebből a területből 500 hold minden évben pihent. Gyakorlatilag a legelőterület így évenként 900 holdra rúgott (29,6%). Természetesen a nyomásos gazdálkodás felhagyásával ez változott. A két nyomásban meghúzódó 1000 holdból 500 holdat (16,45%) intenzíven műveltek meg (dohánnyal ültették be), míg a másik 500 holdat hagyományos módon hasznosították. Sajátos átmenetet képezett a 400 hold „láncos" föld, amelynek egy részét intenzíven (kertszerűen) művelték. Tehát amíg a nyomásos gazdálkodást folytatták, addig a terület 53,95 %-a legeltetésen és a szénán kívül más hasznot nem hozott; így évenként a területnek csak 46%-ával (500 hold feles dohány, 500 hold szántó és 400 hold „láncos" föld) lehetett úgy számolni, hogy onnan valami bevételhez jutnak a bérlőközösség tagjai. Igaz, itt termelték az árunövényt, ami miatt egyáltalán létrehozták az egész telepet, de a későbbiekből azt is megtudjuk, hogy a dohány a nagymajláthiaknak nem jelentett biztos bevételi forrást, aminek következtében az itt élők jövedelemszerzési lehetősége a külterjes és istállózó állattartás, illetve a hagyományos földhasznosítás (gabonatermesztés) irányába tolódott el. 1843-tól, a hivatalos mérnöki felosztástól kezdődően, több évtizeden át igen erőteljesen érezhető volt az, hogy mesterségesen létrehozott településről van szó. A Székegyházi puszta egy részén, egy trapéz alakú határkeretbe, annak közepén, mérnöki pontossággal kimért három — egymással párhuzamos — nyílegyenes utcába, ezen belül egy rendre épített házakba szorították a bevándorló népességet, amely szinte parancsszóra — az árunövény igényelte munkaütemnek megfelelően — végezte a megkövetelt munkaszervezet keretei között mindennapi munkáját. A település külső képe és napi élete sokáig magán viselte azt a bürokratikus telepítéstechnikai vonást, amit az aradi kincstári igazgatóság erőszakolt rá. E tekintetben sok hasonló vonás köti össze a Délvidék (Arad, Torontál, Temes, Bács-Bodrog megyék) településeivel, aminek alapja az, hogy a török háborúk pusztítása után a legtöbb község nem a fejlődés természetes rendje és helyi adottságai szerint épült ki, hanem a hadmérnöki elvek, majd a politikai telepítéstechnikai elvek zsinórmértéke szerint. 7 8 A hivatalosságot, a mesterkéltséget bizonyítja a névadás is. Nagymajláth a rendszertelen hivatalos névadás korszakában keletkezett. E tekintetben szintén kapcsolódik a Délvidéken, a kamarai tisztségviselők, bérlők és földesurak körében kialakult névadási gyakorlathoz. 7 9 A XVIII—XIX. században keletkezett új községek többsége új névadó vonás alapján kapott nevet. Új név megalkotására rendszerint akkor került sor, ha a falu olyan helyen épült, ahol azelőtt még sohasem volt település, illetőleg ha az egykori település emléke az áthagyományozó lakosság folytonosságának tartós megszakadása miatt feledésbe merült. így az e csoportba tartozó falvak óriási többsége a Délvidéken található. Az itt létrejött telepítvényes falvak személynévvel alkotott neveiben nem kellett érvényesíteni azt a jogbiztosító funkciót, amit a feudális tulajdonrendszer kialakulásától kezdve az ország más részein alkalmaztak. A töröktől visszafoglalt területek nagyobb része egy ideig az állam tulajdonában maradt, és gazdálkodó szervének, a kamarának nem volt szüksége birtokjogának ilyen külsőséges kifejezé7 8 Lyka Károly: A táblabíró világ művészete. Corvina Kiadó. 1981. 242—244. 7 9 Mező András: A magyar hivatalos helységnévadás. Akadémia Kiadó. Bp. 1982. 43. 40
