Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
Változások a telepítvény életében az örökváltsági szerződés létrejöttéig (1848—1878) - Szociális körülmények, egészségügy
jezés is mindig hordozott magában egyfajta ideiglenes jelleget, amit csak erősítettek a határozott időre kötött szerződések. Az 1850-es évek elejének Csanád megyei viszonyairól igen sötét képet fest Palugyay is: „...vizek szabálytalansága, gyakori kártékony árvizek, posványok, járványok, vidéki kórok ... a vidéki endemicus (fertőző) és epidemicae annuae (éves járványok) kórok a helybeli föld és gőzköri (telluricus és atmospharicus) hatásoknak, mint fő tényezőknek az eredményei... Az ivó víz többnyire salétromos tartalmú és ízű. Jó forrásvíz egyedül Nagylakon van, az is a Marosból fakad... Csanád a legelhanyagoltabb: Makón egy kórháznak való tér kijelölve, de rajta semmi épület nincsen... az egész megyében egyetlenegy közkórház sem létezik. Az egyes községekben található szegény betegek kibérelt szobákban s könyör-adományok útján bejött csekély pénzből ápoltatnak... Orvosi személyzet: a megyei főorvos, barom-orvos s három sebész volt." 23 7 Az idézet és a megyei iratanyag is bizonyítja, hogy a megyében ebben az időszakban éppen csak elkezdődött az egészségügyi hálózat kiépítése. 23 8 A majláthiak még nagyon sok éven át nem találkoztak szakszerű orvosi ellátással, egészségügyi felvilágosítással. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, először országosan meg kellett alkotni az 1876. évi XIV. törvényt, amely nemzetközi viszonylatban is az adott történelmi kor egyik legkorszerűbb egészségügyi törvénye volt, az egész magyar nép kulturális, szociális, egészségügyi felemelkedését, az egészségtudomány korszerű eredményeit felhasználni kívánó, haladó gondolkodású orvosok küzdelmének eredményeként. Szabályzati pontjai között megtaláljuk mindazokat a tennivalókat, amelyek Majláthon is megoldásra vártak: a hatóságokat intézkedésekre kötelezi; a kisebb községek közösen kötelesek körorvost alkalmazni; ugyancsak közösen tarthatnak szülésznőt; előírja a járványos betegségek bejelentési kötelezettségét; a járványokkal kapcsolatos higiéniás teendőket; intézkedik a halottakkal, temetőkkel kapcsolatos tennivalókról; a kötelező himlőoltásról, az iskola-egészségügyről, a hét éven aluli gyermekek kötelező gyógykezeltetéséről; elrendeli az egészségre ártalmas posványok és mocsarak lecsapolását, kiszárítását, stb. 23 9 A törvény végrehajtása során az illetékes törvényhatóságok, községek — az eredmények mellett — korántsem tudtak abban a szellemben tevékenykedni, mint a törvénytervezet készítői. A kis községek fejletlen kulturális és mostoha anyagi viszonyai, az elmaradott szemlélet, a körorvosi állásokra megállapított alacsony illetmények még hosszú ideig akadályai voltak a megfelelő szintű egészségügyi ellátásnak. Szakképzett bábák hamarabb kerültek a kertészközségekbe, de az ő tevékenységi körüket is alapvetően csak a 80-as évek végén és a 90-es évek elején szabályozták körültekintően, és működésük feltételeit is ebben az időszakban biztosították. 24 0 Nagymajláthon és a szomszédos kertészközségekben az örökváltsági szerződés megkötéséig nem volt orvos, és szakképzett egészségügyi személyzet (bába vagy ahogy hivatalosan nevezték: szülésznő). Pitvaroson a községi elöljáróság — felsőbb ösztönzésre — 1879-ben döntött körorvosi állás alapításáról, az első orvos azonban csak 1886-ban jelentkezett, mert a feltételeket (lakás, fizetés) nem tudták teljesíteni. 241 E körorvosi körzethez tartozott Ambrózfalva, Csanádalberti és Nagymajláth is. m Ifj. Palugyay i. m. 133—136. M 9 CSML Csvm. k. i. 2866/1842, 2757/1847, 3387/1847. 5, 9 Bezerédyné—Hencz—Zalányi: Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Bp. 1967. 35—43. 14 0 Dr. Hőgyes Endre: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről. Kiadta a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat. Bp. 1896. 976—992. M 1 Bernula i. m. 51—53. 103.
