Domokos László – Fejér Gábor – Halmágyi Pál szerk.: Emléklapok Tóth Ferencnek. A Makói Múzeum Füzetei 60. (Makó, 1994)

Blazovich László: Gondolatok Makó és Hódmezővásárhely középkori alaprajzáról

A XIII. századi előzmények után tehát a XIV. században is több telep élt egymás mellett e későbbi Makó területén, amelyek közül a legjelentősebb Makófalva lehetett, mint plébániás hely amelynek két papja 1334—35-ben összesen 14 garas pápai adót fizetett. Ebben az időben £ felsorolt települések egymástól függetlenül, külön igazgatás alatt éltek, ugyanis az említeti 1337-es oklevélben, amikor a Maros túloldalán fekvő Ladány birtokon lévő erdő használatáról szólnak, a Makófalván, Szentlőrincen és Kisfaludon lakó népeknek, valamint a mezőn élőknek megengedik, hogy a mondott három birtok tisztjeinek a beleegyezését kérve onnan fát vihetnek. Az említett településhalmaz vagy konglomerátum egységei a XV. század folyamán nőttek össze, illetve tömörültek, a lakosság szaporodásával és az egyes falvakat elválasztó vizenyős, mocsaras helyek lassü feltöltésével. A XIII. és XIV. században az oklevelek által rögzített helyek közül később, a XV. és XVI. században már csak Makófalva és Szentlőrinc szerepel az írásos forrásokban. Hogy meddig őrizték meg jogi, igazgatási különállásukat az egyes falvak, nem tudjuk pontosan. Makófalva nevéből a -falva utótag a XVI. század elején maradt el, talán ez is jelzi az egységesedési folyamat végét. Szentlőrinc azonban mindvégig a 15 éves háború idején bekövetkezett pusztulásáig megtartotta önállóságát. Makó Szentlőrinccel a XVI. század második felében különösen megerősödött, hiszen az 1580-es defter szerint 595 adófizetője volt, Szentlőrincnek pedig 77. Különösen akkor tekinthető ez jelentős mozzanatnak a mezőváros életében, ha arra gondolunk, hogy számos, korábban virágzó Maros menti helyiség, mint például Arad és Nagylak, valamint Csanád csak árnyéka volt önmagának. A régi helynevekből egyedül a Hód utca maradt fenn az 1580-as defterben. A Csapó, Szék, Tót és Udvarszék utcák elnevezésével ekkor találkozunk először. Mindenesetre az utcák, talán városrészek száma mutatja, hogy a város a jellegzetesen alföldi mezővárosi képet mutathatta a XVI. század végén. Hódmezővásárhelyről a XIV. századi források a pápai tizedszedők jegyzékeit kivéve hallgatnak. Ezekből viszont megtudjuk, hogy a két falu: Hód és Vásárhely papja, Mihály 1333-ban 5 garast, 1334-ben 4 és 2 garast fizetett, 1395-ben pedig a település már Hódmezővásárhely néven szerepel. Tehát, amint Győrffy György megállapította, a XIV. század második felében megindult a két település összeolvadása, amely azonban nem járt együtt a jogi, közigazgatási egyesüléssel, mert 1446-ban még Hód és Vásárhely oppidumok mellett Abrány, Talján, Szentmihály utcája is szerepel, amelyek a későbbi Hódmezővásárhely területén feküdtek. Külön érdekes Szent Mihály utcájának a helyzete, amely az ott álló Szent Mihály templom védőszentjétől vehette nevét. Az alföldi mezővárosok középkori elődjeinek régészeti feltárása még nem történt meg, és egyelőre mód sincs e munkálatok elvégzésére. Szőnyi Benjamin leírásából azonban tudjuk, hogy a templom a Hód tó keleti partján állt, ebből következően pedig a Szent Mihály utcája a Csongrádról Csanád felé haladó hadi út Hód falu területén átmenő részének neve lehetett, amely tovább menve már Makón Hód utca néven volt ismeretes. Számunkra az is figyelemre méltó, hogy a falun belül az utca külön elnevezést kapott, amelyből valamiféle igazgatási különállásra lehetett következtetni. Ugyanerre a következtetésre juthatunk Ábránnyal és Tarjánnal kapcsolatban is. A Hód tó partján kiemelkedő hátakon álló falvak tömörülése, egybe épülése sem következhetett be teljesen, amikor 1455-ben Hunyadi János Hódmezővásárhely bírájához, Márton fia Ferenchez és az esküdtekhez intézte levelét. Bár ebben az időszakban is hol possessiónak, hol oppidumnak nevezik a helyet, az elérkezett fejlődésében a mezővárosi fokra. Hódot és Vásárhelyt még nem egyszer emlegetik az oklevelek külön-külön, de 1465-től már csak Vásárhely szerepel a forrásokban mintegy jelezve, hogy az egységesedés bekövetkezett, még akkor is, ha a későbbi időben több földesura lett a településnek. Az 1560-as és 1570-es defterekben mint utca, talán mint városrésznév Ábrányé kivételével megjelentek a középkori helynevek, természetesen más utcaelnevezések társaságában. Makó és Hódmezővásárhely középkori alaprajzi vázlatát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az Alföldön számos olyan település lehetett, amely fejlődésében eljutott a mezővárosi szintig, saját 6