Domokos László – Fejér Gábor – Halmágyi Pál szerk.: Emléklapok Tóth Ferencnek. A Makói Múzeum Füzetei 60. (Makó, 1994)
Juhász Antal: Építőmesterek és paraszt specialisták a szegedi tájon
7 faragók készítenek." E források arról tanúskodnak, hogy a szegedi faragók hajóépítő ácsok is voltak. 1833-tól 1847-ig 58 faragót fogadtak városi polgárra, és köztük olyan régi hajóépítő családok neve bukkant föl, mint az Ábrahám, Berta, Kopasz, Ökrös stb. 8 Mindannyiuk foglalkozását faragónak jelölték. A források egybevetéséből arra következtettek, hogy a faragó, magyar faragó (Faber Lignarius Hungaricus) mesterség-megjelölés Szegeden gyűjtőfogalom volt: ezen a néven említették a céhen kívüli, elsősorban paraszti szükségletekre dolgozó házépítőket és az 1790-es évek végétől egyre nagyobb igényeket kielégítő hajó- és malomépítőket. Valószínű, hogy a szakmai specializáció előtt ugyanazok az ácsmesterek házépítéssel, és hajó- illetőleg malomépítéssel is foglalkoztak — éppúgy, ahogy a faragó molnárok a középkortól a 20. századig a molnármesterséghez és a malomépítéshez (-javításhoz) is értettek. A 19. század elejéről van adatunk bizonyos szakmai munkamegosztásra: egy 1812. évi összeírás szerint Szegeden 38 faragó, 37 malomépítő és 192 hajóépítő dolgozott. 9 Ilyen megkülönböztetést azonban más források nem tesznek. A szegedi magyar faragók több oldalú foglalatossága s hozzáértése magyarázhatja kiugróan magas számukat: 1844-ben 530 fő dolgozott. A házépítésben megmutatkozó eltérő szakmai hagyományokra korai példa a kisteleki korcsma 1796. évi építési vállalása, mely szerint a „magyaros" nádpadlathoz képest a gerendákat „német ács módjára" kellett a mestereknek megfaragniuk. Volt tehát egy kiérett, minden bizonnyal több évszázados múltú táji építőhagyomány, amit a magyar faragók képviseltek és egy újabb keletű építőgyakorlat, amit a német ácsok honosítottak meg. Hasonló különbség és munkamegosztás Szegeden — és nem csak itt — más mesterségekben is kimutatható. 1 0 A táj paraszti építkezésében a magyar faragók szerepe volt számottevő. Kisteleken az 1828. évi összeírás egyetlen házépítő kézművest sem tüntetett fel, 1 1 ami arra enged következtetni, hogy a lakosság barkácsolók közreműködésével maga építette hajlékát. Kisebb községekben és a tanyavilágban még évtizedekkel később sem laktak iparjogosítvánnyal bíró építőmesterek. 1870-ben a szegedi tanyákon 32 kézművest — közöttük 13 kovácsot, 12 molnárt — írtak össze, építő mesterembert egyet sem. 1 2 1925-ben a több mint öt és félezer lakosú Sándorfalva iparterületéhez mindössze két kőműves tartozott, 1 3 Tápén iparengedéllyel rendelkező kőműves csak 1927 óta, ácsmester pedig az 1930-as évek eleje óta dolgozott. A falusi és a tanyai lakosság építkezési igényeit zömmel képesítés nélküli barkácsolók, ezörmestörök, a szegedi tanyákon használt kifejezéssel kocamestörök elégítették ki. Barkácsolónak, kocamestörnek azt a parasztembert nevezték, aki a házépítés munkáit a mindenkori paraszti igények szerint el tudta végezni, de képesítéssel, ipaijogosítvánnyal nem rendelkezett. A század elején voltak olyanok, akik egyaránt értettek a felrakáshoz, a famunkához, a nádazáshoz, a kemencekészítéshez, de azóta — különösen az első világháború után — kialakult bizonyos differenciálódás. A barkácsolók már nem vállaltak tapasztást, ezért szükség volt külön tapasztóemberekre, a megmaradt nádtetők duggatása, sasolása tetőverő specialistákra hárult. Mesterségbeli tudásukat gyermekkorban, 12-15 évesen némelyek apjuk, vagy rokon barkácsoló mellett, mások falusi és városi mesterembereknél sajátították el. A hajlam, a kézügyesség volt a döntő. Van, aki azt mondja: „Amit egyszer megnéztem, láttam, azt megcsinálom." (Kriván Pál, szül. 1888 Kistelek). Az építkezők azért kedvelték őket, mert a barkácsolók jól ismerték igényeiket, nem válogattak a munkában, mindent megcsináltak és olcsóbban dolgoztak, mint a képesített mesterek. Ismerek több barkácsolót, akit környezete megpróbált rábeszélni, tegyen mestervizsgát és váltson iparengedélyt. Az egyik azért nem állt kötélnek, mert úgy tapasztalta: iparigazolvány nélkül is dolgozhat, ha napszámban vállalja a munkát, és megbízása volt bőven. A másik azzal hárította el a rábeszélést, hogy nem ér rá vizsgát tenni. A döntő az, hogy rátermettségük, hozzáértésük alapján képesítés nélkül is volt munkájuk, jó keresetük és környezetük megbecsülte 38
