Domokos László – Fejér Gábor – Halmágyi Pál szerk.: Emléklapok Tóth Ferencnek. A Makói Múzeum Füzetei 60. (Makó, 1994)

Juhász Antal: Építőmesterek és paraszt specialisták a szegedi tájon

Juhász Antal ÉPÍTŐMESTEREK ÉS PARASZT SPECIALISTÁK A SZEGEDI TÁJON A népi építészeti szakirodalom nem mindig fordított figyelmet arra, kik építették a parasztság épületeit, hogyan szervezték meg a munkát, milyen volt a munkamegosztás az építkezésen, és milyenek voltak az építők kereseti viszonyai. Kivételképp Kiss Lajosnak a vályogvetőről, a falrakÓTÓ\, a tetéjverőről írt tömör, életszerű jellemzéseit, Barabás Jenő hódmezővásárhelyi^ Borbiró Virgil és Tóth Ferenc makói, Bakó Ferenc Heves megyei adatfeltárásait említhetem. Ezúttal a képesített és képesítés nélküli építő kézművesek szerepét igyekszem összefoglalni szegedi és Szeged környéki anyaggyűjtés alapján. Szegeden 1830-ban és 1844-ben az alábbi számú ácsot és kőművest írták össze: 1830 1844 mester legény inas mester legény inas ácsok (Fabri Lignarii Germanici) 3 32 3 4 75 11 kőművesek 5 37 10 3 129 10 Szembetűnő, hogy mindkét házépítő iparágban kevés mester volt a városban, viszont sok legényt foglalkoztattak. Az adatokból úgy látszik, hogy a föltűnően kis számú szegedi céhbeli ácsés kőművesmester az 1830—40-es években tekintélyes építési vállalkozó lehetett. Ám mások is foglakoztak házépítéssel. A szegedi kőműves- és ácsmesterek 1831-ben panaszt tettek amiatt, hogy az úgynevezett „magyar faragók és építők" a céh privilégiumok cikkelyei ellenére házépítést végeznek, a céhbe li mesterek kárára. Kérték a város tanácsától a faragók eltiltását.

3 Atanács ezután a magyar faragóknak és építőknek nem csak agyagból és vályogból, hanem tégla- vagy kőalapra is engedélyezte az építést, sőt — ha a cégbelieknél olcsóbban dolgoznak — a házaknak nem csupán náddal és gyékénnyel, hanem zsindellyel, vagy deszkával történő fedését is megengedte. A tanácsi engedély két vonatkozásban bővíti ismereteinket: 1. megismerjük a magyar faragók munkamódját, vagyis azt, hogy csak föld falú, nád- vagy gyékénytetős épületeket készíthettek, és 2. kiviláglik, hogy szükség volt munkájukra, sőt az általuk végezhető építési munkák körének bővítésére is. A Pallavicini uradalom Kiss János szegedi faragómesterrel 1831-ben baksi juhistálló, 1844-ben vendégfogadó, 1850-ben a „zeri major"-ban egy 30 öles birkaistálló építésére kötött szerződést, ami azt mutatja, hogy a faragók igényes munkákat is el tudtak végezni. Az ányási temetkezési kripta és kápolna építését azonban Lipovszki József szegedi építőmesterre bízta az uradalom. Az előbbi összeírások a szegedi magyar faragók (Fabri Lignarii Hungarici) számáról is tájékoztatnak: 1830-ban 92 mester, 383 legény, és 40 inas, 1844-ben 70 mester, 400 legény és 60 inas dolgozott a városban. Számuk tehát többszöröse volt az ács- és kőművesmesterségben dolgozóknak. Egy másik egykorú forrás szerint: „...itt Szegeden a legerősebb, legnagyobb és legszebb Tiszai és Dunai Kereskedő Hajók, ... készíttetnek, melyeknek alkotómesterei idevaló születésű Magyar úgy nevezett Faragók, a kik noha sem a rajzolást nem tanulják, sem az írást közönségesen nem esmérik, mégis úgy alkalmatossabb és legarányosabb Hajókat készítenek."

6 Ugyanilyen értelemben használja a mesterségnevet Fényes Elek: „Hasonlóképpen száraz és vízi malmokat nem csak kis, hanem a Tiszára és Dunára megkívántató kereskedő hajókat is, szinte ezen magyar 37