R. A. Veszelik: Egy szovjet híradós tiszt háborús feljegyzései. A Makói Múzeum Füzetei 56. (Makó, 1987)
R. A. Veszelik: Egy szovjet híradós háborús feljegyzései (Fordította: Farkas Ferenc) - R. A. Veszelik: Makó ostroma és felszabadítása
r átszeli a várost — jelentette rádión a megbeszélt kód alapján Pavel Feodoszjevics Dolugy hadnagy, a gyalogos felderítőszakasz parancsnoka a rádióközpontba Nyikoláj Petrovics Artyemjev őrnagynak, az ezredtörzs főnökének. — Pedig én azt hittem, hogy a felderítők elestek, hiszen két nap óta semmiféle kapcsolatunk nem volt velük — mondta az őrnagy. — Nem volt energiánk. Az akkumulátorokba két robbanólövedék becsapódott. Az ellenségtől szereztünk egy motorkerékpárt. Az ezred egyik tisztje ment rajta a 8. hadosztály parancsnokságára s küldeményt vitt. A motorkerékpárról leszereltük az akkumulátort. Most már világos, hogy felderítőink miért tudtak meg mindent — mondta Fjodorov gárdaőrmester, a rádióállomás vezetője a hadosztálytól. — És hol van a német tiszt? — kérdezte az őrnagy. — Össze van kötözve, a kukoricásban fekszik — válaszolt a rádiós. Néhány másodperc múlva, pedig az idő gyorsan telt, a törzs főnöke már az ezred parancsnoka előtt állt, aki együtt vonult az oszloppal lóháton. — Igen. Minden úgy van, ahogyan korábban jelentette a felderítő — mondta az őrnagy. Elővette zsebéből a zseblámpáját, s óvatosan, vigyázva az elsötétítésre, az órájára nézett. — Az idő — tiszt elvtársak — 4 óra 37 perc. — mondta az őrnagy. — Kezdjük meg — mondta halkan az őrnagy. Hirtelen a levegőbe — mint a villám — fölröppentek a rakéták. Egyidejűleg a gárda rádiósa, a törzsőrmester leadta az ,,555"-ös jelentést a rádióközpontba — a hadosztály törzsbe. Erre a jelre a hadosztály tüzérségének abba kellett hagyni a város ágyúzását. A harckocsik a géppisztolyosokkal előre iramodtak. A maradék gyalogság: ki lóháton, ki fogatokon — mindenki akár a villám az ellenségre csapott. Hurrá! Hurrá! kiáltotta mindenki úgy, hogy ettől az orosz ,,Hurrá"-tól a németek összeroppanjanak. Az egész város visszhangozta a kiáltást. Tüzet nyitottak a légvédelmi egységek, a nehéz géppuskák, a könnyű gépfegyverek, amelyeket Csapajev módjára tacsankákra — lovaskocsikra — szereltek. A géppisztolyok is lőni kezdtek. Mindannyian nyomjelző lövedékkel lőttünk, hogy az ellenség minél nagyobb pánikba essen. Egyszeriben váratlanul a környéken minden felüvöltött, úgy tűnt a föld is üvölt. A lövések egyetlen dübörgésbe olvadtak össze. Az ezred elérte a város északi szélét, két útvonal elágazását. A 3. lövészzászlóalj a vasútvonal mentén indult a vasútállomás és a téglagyár ostromára. Az 1. és 2. lövészzászlóalj eközben megtisztította a város északi részét az ellenségtől. A harckocsik a gyalogsággal már behatoltak a városba. A németek eldobták a fegyverüket, az aknavetőket, az ágyúkat elhagyták, s futottak, de a hős harckocsizók útjukba álltak.1 4 Elsőnek 27 ellenséges katona adta meg magát minden ellenállás nélkül. 14 Makó városát a 23. magyar tartalékhadosztály 51. gyalogezredének ül. zászlóalja védte, Bán Ödön százados vezetésével. A zászlóalj létszáma a városba való megérkezésekor, szeptember 23—24-én mintegy 800 fő volt. 48
