H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)
Új párt születik: parasztpárt
a szerkesztő úr pártalapításától, de még az én földrendezési javaslatomtól se. Elborultan folytatta: a mi sorsunk másutt dől el. Vagy már el is dölt. Módfelett csodálkoztam ezen a beszéden és megjegyeztem, hogy pár héttel ezelőtt ugyanígy nyilatkozott előttem Kolonics Jóska bácsi is. — Igen, igen — mondotta—, de Kolonicsnak nyilván másképpen dől el, mint nekem. Kedvetlen volt és kevésszavú, alig két hónappal a választás után, amelyen őt kisgazdapárti mandátummal a parlamentbe választották. 1941-ben pedig végleg elhagyta az országot. Amerikába ment. Úgy tudom, hogy most nyugalmazott egyetemi tanár New Yorkban. A Péter-Pál előtti napon 78 vidékről érkező paraszt elhelyezéséről kellett gondoskodnom, de nyilvánvaló volt, hogy a meghívottak zöme a gyűlés napján a hajnali és reggeli vonattal fog érkezni. Engem a rendőrség részéről tapasztalt nagy csend miatt napok óta balsejtelmek gyötörtek. Ezért, előző este a már megérkezett parasztok bevonásával, rögtönzött értekezletet tartottunk a szerkesztőségben. Mindenre felkészülve a már megérkezett vendégeket 3 csoportba osztottuk. Az első csoportot Bíró Sándor vállalta, a másodikat a harcias szellemű Kurusa Bandi s rám maradt a harmadik. Az óvatosság nem volt hiábavaló. Reggel 7 óra előtt rendőr keresett a lakásomon. Végzést adott át, amely arról értesített, hogy a nagy munkaidényre való tekintettel a rendőrség a gyűlés engedélyezését visszavonja. Egyben a markomba nyomott egy idézőt, amellyel Szőnyi Károly rendőrkapitány azonnalra megidéz. A kapitány úr derűsen fogadott. Négyszemközt tárgyalt velem. Körülbelül így: „Na, nagyon okos szerkesztő úr, aki mindig a más földjét akarja osztani, hát nem sikerült túljárni a rendőrség eszén? Kongresszus tartására kérni engedélyt és pártot alapítani! Nem sikerült?" És egészen közel lépett hozzám. Nagy pocakjának a remegését éreztem a ruhámon keresztül. Nem féltem és nem vesztettem el a türelmemet. Folytatta: — Most hazaküldheti a parasztjait föld nélkül." — Nyolc órára ő maga személyesen megjelent a gyűlés tartására kijelölt helyen, ahol öt-hatszáz főnyi parasztság szorongott és derűsen hallgatta a harsogó kapitányt, aki közölte a tömeggel, hogy nem lesz gyűlés, mert most aratni kell a parasztnak és nem gyűlni. Ennélfogva most a parasztok menjenek haza, és végezzék a dolgukat. Ő ezzel eltávozott, de ott maradt 20 főnyi rendőrség, akik a tömeg között mozogva igen erélyes hangon sürgették az azonnali távozást. Mire Bíró Sándor a tömeg nagyobb részével elindult az Aradi utca irányába. Jobb, ha a vonat indulásáig mozgunk és egy kicsit szétnézünk a városban, mintha itt zajongunk. Sándornak ezt a megállapítását az őrmester nagyon célszerű gondolatnak vélte és megnyugodott. Gondolom abban a hitben, hogy így szabadul a szájaskodó parasztoktól. Igen ám, de ott maradt Kurusa Bandi, a tömeg hangosabb részével, akik sérelmeiket hangoztatták: a rendőrség engedélyezte a gyűlést, ők az ország távoli részeiből nagy költséggel törték magukat ide. Becsapás az ilyen eljárás. Valakinek felelni kell érte, sok elmennek a miniszterig, ha kell, de nem hagyják magukat orruknál fogva vezetni. A karhatalmat tehát sikerült megosztani. A rendőrség figyelmét teljesen lekötötték, azalatt 30—40-en, ki gyalog, ki kerékpáron, ki parasztkocsin leszivárgogtunk a Maros partra, ahol egy homokszállító dereglye várt reánk. Csak amikor a dereglyével a folyó közepébe értünk, éreztük magunkat biztonságban. Erdei Ferenc felállott a dereglye orrában, üdvözölte a megjelenteket, külön azokat, akik e pillanatban a hekusokat legeltetik a városban, a gyűlést megnyitotta, jegyzőkönyv vezetőket jelölt ki és Makó — Szeged között, a folyón hajózva megalakítottuk a parasztpártot. Az én itthoni személyes élményeim itt véget is érnek. A rendőrség másnap újból megidézett, rendőri felügyelet alá helyezett. Harmadnap a felügyeletet megszigorít 33
