H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)
Bethlen után
kijelentettem, hogy a bíróságon kérni fogom a valódiság bizonyítását, vagyis annak ä bizonyítását, hogy amit írtunk, az mind megfelel a valóságnak. Ez pedig nagyon kellemetlen lett volna a helybeli nagyságok számára. Nem is lett az ügybó'l semmi. Még csak azt ä nagyon fontos dolgot kell elmondani, hogy ebben a lapban jelent meg a három pártnak: a Kossuth, a kisgazda és szociáldemokrata pártnak a nyilatkozata az elsó' magyarországi népfrontnak a megalakulásáról. Az alakulást a lapnak ebben a számában a pártok jelentették be. És pedig a Kossuth párt részéró'l: Márton Bálint, ifj. Bíró Sándor, Nagy Gy. Mihály, dr. Kiss Károly, H. Szabó Imre, Gilicze György. A kisgazdapárt részéről: dr. Csorba János, Görbe Sámuel, Sipos Mihály, Borka István. A szociáldemokrata párt részéről: Kotroczó József, Farkas Imre, Burunkai Sándor, Szabó János és Szűcs Pál. A három párt szövetsége eró's és tiszta, úgy a szándékaikat, mint a célkitűzéseiket illetően. A jelszó: néppel a népért! A falukutatók és később a Márciusi Front jelszava ez. Tőlük vettük át, az ő engedélyük alapján makói látogatásuk alkalmával. De később némi baj mutatkozott azokkal, akik a szövetség élén állanak. Dr. Csorba János, aki tiszta szándékú és igaz ember, nem tud belenyugodni abba, hogy a Kossuth párt üem hajlandó beolvadni a kisgazdapártba. Erről a szándékáról nem mond le. Battonyán ez a beolvasztás sikeresen végbe is ment. A makói Kossuth párt és a működő' körök kijelentették, hogy Csorbát ebben az ügyben nem hajlandók még meghallgatni sem. Márton Bálint, aki alelnöke volt az országos pártnak is, ingerülten tiltakozott Csorbának minden ilyen tapogatózásai ellen. A kisgazdapártnak ekkor már Eckhardt Tibor volt az országos vezetője és Eckhardt Tibornak Gömbös volt a barátja. A harc egyébként a 30-as évek elején rendkívül éles. A szociáldemokrata párt balszárnyával nekünk kossuthistáknak nem volt érintkezésünk. Ők kerültek bennünket, illetve úgy tettek, mintha nem vennének tudomást rólunk. Én többeket közülük személyesen még ma sem ismerek. Persze nem haragból történt ez, amint azt a velünk naponta érintkező Farkas, K. Szabó, Lukács, Kiss és a többiek megmagyarázták, hanem nagyon szükséges óvatosság volt a rendőrség felé. Viszont ez a szélső baloldal tudomásom szerint olyan embereket, akik nem vettek részt a közéletben, moszkvai rádió hallgatására beszerveztek. De ez is óvatosan történt, mindig más és más háznál. A beszervezett hallgatók előtt is úgy tüntették fel a dolgot, mintha véletlen szülte alkalomról volna szó. De adás után beszélgetés következett, mindig az általános politikai helyzetről. Az újvárosi körből, amelynek én voltam az elnöke, Joó Sándor, Kardos Bálint, Szabó Józsi, Csomor Sándor, Sipos Mihály állandóan résztvettek az ilyen beszélgetéseken. És a körben vagy családi alkalmakkor tovább mondták a hallottakat, de mindig csak úgy mint az ő gondolataikat. Mondom, a harc rendkívül éles volt a hatalom részéről, főleg a Kossuth- és a szociáldemokrata párt felé. A kisgazdapártról az volt a hivatalos felfogás, hogy alkalmas ember, alkalmas időben az egész tábort vissza fogja terelni a hatalom karámjába, de a közel egy évszázadra visszatekintő Kossuth párttal nem tudtak mit kezdeni. Talán már mondtam is, hogy minden Makóra jövő főispán programjának első pontja a Kossuth párt ellen irányult, de az itt szóban levő időig mindig, mindegyiknek beletört a bicskája. Ez időben a vádat így fogalmazták meg ellenünk: Kossuth nevével a nemzetközi vörösökkel szövetkezik a Kossuth párt. A kormány lapjában „egy szomorú magyar" aláírásával ilyen irányú cikkek jelentek meg. Ostoroztak bennünket. A körben persze foglalkoztunk a támadásokkal. De a tagok úgy vélekedtek, hogy „ha szomorú a magyar," tovább szomorkodhat, mert mi ugyan nem leszünk hűtlenek szövetségünkhöz, a szociáldemokrata párthoz, 22
