H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

Társadalmilag így oszlottunk meg

Ernő nap alkalmával fordítva, S Bálint mondja a köszöntést és a parasztok hallgatják: — Nagyságos tanácsos úr, nekem igen tisztelt barátom, névnapod alkalmával...— és így tovább. Már ők se tudják, hogy hova tartoznak. A Kaszinóban nem érzik jól magukat, de az Egyletbe se a sok gúnyosan mosolygó és néha-néha már okvetetlenkedő parasztok között. Mondom: miként Mohamed koporsója ég és föld között, úgy lebegtek ők két osztály között. Papp József az Ipartestület elnöke volt. Ő is erősen kivált az osztályából, de ő még Nagy Ernőnél is drágábban adta magát. Ügyes, eszes, nagy gyakorlati érzékkel rendelkező és minden rendű és rangú emberrel bánnitudó iparos volt. Építész. A jó és jövedelmező középítkezéseket (a városi bérpalotát például) ő kapta, és országos vonatkozásban is élre küzdötte fel magát. Ő már egész megjelenésével, magatartásával beilleszkedett az úri társadalomba. Mondhatom: el is fogadták. A csizmadiák megsüvegelték és nagyságos elnök úrnak szólították. Külön osztályba sorolom, vagy talán helyesebb lenne, ha osztályon felülinek mondanám azokat a főként szabadfoglalkozású, polgári radikális érzelmű értelmiségieket, akik a századfordulótól felszabadulásunkig megőrzői, ápolói, fejlesztői és terjszetői voltak (amint akkor mondottuk) a kossuthi eszméknek: vagyis küzdöttek a nép jogainak elismeréséért, a vagyoni kiváltságok és társadalmi előjogok ellen. Kik voltak ezek? Azok között, akiket én ismertem, első és legteljesebb hatású dr. Kis Pál ügyvéd, a Függetlenségi és 48-as Kossuth Párt makói elnöke, Justh Gyula barátja, bizalmának letéteményese, Justh lapjának: a Makói Újságnak szerkesztője. Harcos függetlenségi. Kiváló szónok, rendkívül népszerű. 14-es világháború kitörésekor, önként vonult be, és az első szerbiai ütközetben, Sabácnál elesett. Nyomába léptek hárman: Dr. Espersit János, Dr. Kolonits József és Dr. Diósszilágyi Sámuel. Polgári radikális értelmiségiek. Az első kettős ügyvéd, a harmadik kórházi főorvos. Mind a hárman európai színvonalú műveltséggel rendelkező közéleti férfiak. Politikai, közéleti látókörükkel az egész horrizontot befogták. Érdeklődésük az élet minden jelenségére kiterjed. Irodalmi, művészeti kérdésekben egészen otthonosan mozognak és benne élnek. Makó a 20-as években művészetpártolásban és eredményekben hajazta Hódmezővásárhelyt, sőt Szegedet is. Espersit szeme, keze és szíve teremtő és termékenyítő erő volt ezen a téren. Hogy csak az országszerte ismert és becsült neveket említsem: a Rudnay iskola Makón működött, kiállított, és Rudnay szerint szellemileg itt termékenyült meg. Tornyai János, Endre Béla magukénak mondották a makói tájat, és hazajártak a makói művészetpártoló kis közösségbe. Állandó kapcsolatban éltek a korabeli írókkal is. Juhász Gyula, Móra Ferenc családtagként jöttek házainkba és művészeti problémáikat velük mindig megbeszélték. Kiterjesztették gondoskodásukat a szárnyát ekkor bontogató József Attilára, aki első lépéseit a világ felé az ő útmutatásuk és tanácsaik útján tette meg. E tekintetben sokat tett Kesztner Zoltán, a makói villanytelep rendkívül széles látókörű és humánus gondolkodó igazgatója és Saitos Gyula hírlapíró, aki azután „József Attila Makón" c. könyvében teljes képét adta az Attila körüli életnek. A politikai küzdelmekben felfogásukhoz és világnézetükhöz mindig teljes hűséggel vesznek részt. Ők voltak a vezérkar, de szorosan hozzájuk tartoztam én is, aki elnöke voltam az újvárosi 48-as körnek és újságot írtam. Fried Ármin magas kultúrájú, akkoriban élete javakorában álló fogorvos és Lőwenbach Benedek pék iparos. Espersitnek nagy szerepe volt a 918-as forradalomban, amikor a megyei Nemzeti Tanács elnökévé választották. A teljes igazság okából meg kell azonban mondanom, hogy a proletárdiktatúra szükségét és jogosultságát nem ismerte el. *3