Tóth Ferenc szerk.: Erdei Ferenc emmlékülés 1985. december 16. A Makói Múzeum Füzetei 54. (Makó, 1987)

MÁRTON JÁNOS: Erdei Ferenc és a szövetkezeti mozgalom

kezeti formaként jelent meg, még a Szovjetunióban sem, hanem a forgalmazás területén, az eladás—vásárlás megkönnyítésére, vagyis azon a területen, ahol a parasztság évszázadok óta, eló'bb a feudalizmus, majd a tőkés világban a leginkább kiszolgáltatott volt. Sajnálatosan ez a kiszolgáltatottság kíséri a világ egész parasztságát mind a mai napig és még sajnálatosabban ennek a kiszolgáltatottságnak csak minimális csökkenését lehet látni a szocializmus világrendszerében is. Érdemes ebből a szempontból 1985-ben elolvasni, mit írt Erdei Ferenc a beszerző és értékesítő szövetkezetekről, hogyan hirdette meg ebben azt, hogyha a termelést elszakítjuk az értékesítéstől, annak vesztese csak a termelő lehet. Hacsak ezt az egy tanulságot meg tudnánk jegyezni és valóra tudnánk váltani az agrárvilágban, már nem veszett kárba Erdei Ferenc történelmi műve, mert ez nem hátrafelé, hanem nagy lépéssel előre vinné a szocialista nagygazdaságok mai életét is. Nem véletlenül lett Erdei Ferenc a Földművesszövetkezetek Országos Központjának első elnöke. Talán már sokan erre a névre nem is emlékeznek, de itt ül még Cselőtei László elvtárs, akivel együtt voltunk ott kezdők, majd haladók és később különféle vezető pozícióba kerülő, „idős" 23—24 éves emberek. Azért mondom, mert ma ugye, ha 23—24 vagy 33—34 éves embereknek vezető helyre való kerüléséről szó esik, akkor valahogy mindenki szinte borzadva kérdi: „hol vagyunk?" Ez a mostani Magyarország, pedig úgy indult annak idején elszánt fiatalokkal a mainál sokkal nehezebb körülmények között. Igaz, akkor nem beszéltünk s nem jajongtunk anynyit arról, hogy a világ milyen nehéz körülményeket vont körénk. Ehelyett mindenki fogta a kapáját, kaszáját, hogy a világ menjen a maga útján, mi megtettük a magunk kötelezettségét és a mainál sokszorosan nagyobb dinamikával haladtunk előre. El is jutottunk oda, hogy ma már pocsékolni és jajongani is, erőnk, időnk és merszünk van. Ez volt az az idő, 1945-től 48-ig, amikor még Magyarországon a termelőszövetkezeteknek csak a kezdeményei voltak. Négy induló termelőszövetkezetről írtam akkor életem első — most már bevallhatom öreg fejjel, — áltudományos tanulmányát. Arról volt szó, hogy ezeket a termelőszövetkezeti kezdeményezéseket hogyan lehet összekötni az értékesítő és beszerző szövetkezetek láncával és hogyan lehet a földművesszövetkezetek talajáról a beszerzésben és értékesítésben összegyűjtött tőkéből, a termelőszövetkezetek számára az elemi beruházási kereteket, feltételeket megteremteni és megindítani egy gyorsabb fejlődés útját. Egy percig sem gondolta Erdei Ferenc, hogy a beszerző és értékesítő szövetkezetek arra valók, miszerint stabilizálják a végtelenségig a kisparcellás gazdálkodást. Ugyanebben az időben, 49-ben, 50-ben írta meg azokat a szövetkezetekkel foglalkozó munkáit, amelyekben a fokozatosság igényét elméletileg alapozta meg az akkori időknek nagyon megfelelően. Döntő részben a marxista—leninista alapművekből különösképpen és kiemelkedően Leninnek a munkáiból, akit nála nagyobbra magyar tudós még nem értékelt. Még azok sem, akik talán a nevét százszor többször mondták ki. Érdemes megnézni az egész Erdei életművet, abból a szempontból, hogy menynyire komolyan vette Leninnek a munkái közül azokat a gyötrelmes írásrészeket ahol Lenin küzdött a saját gondolataival az akkori orosz, majd szovjet valósággal és odajutott, hogy a hadikommunizmus után csak az új gazdaságpolitika mentheti meg a szovjet hatalmat. Azt az időszakot, amely Erdei Ferencnek a szövetkezetekkel kapcsolatos irodalmában a legtermékenyebb volt 1957—58—59-re tehetjük. Nem véletlenül, hiszen akkor a Magyar Szocialista Munkáspárt máig érvényes és alapjaiban megtartott agrárpolitikáját hirdette meg, és ehhez az ifjúság óta vállalta szolgálatnak megfelelően 14