Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)
A két család
Kénytelenségből hadd kezdjem egy közhellyel: minden ember élete kész regény. Kié izgalmasabb, kié kevésbé érdekes — de végső soron valóban mind az. Legfeljebb nem rögzítik papírlapon. Erdei Ferencre különösen ráillik e sokszor emlegetett szólásmondás. Élete „regénye" mindössze hat évtizedet ölel át, ám így is rengeteg benne az esemény, a váratlan, néha meglepő, sőt olykor tragikus fordulat. Az egyik eseménysort a mindennapok történései alkotják. A másikat: a szellemi, politikai folyamatok. A kettő persze minduntalan egymásba játszik. Hol kiegészíti, hol meg — ritkábban — megkérdőjelezi egymást. Előfordulnak (esetlegesen) ambivalenciák is. Élete regényét elsőként természetesen maga Erdei Ferenc írta meg: műveiben. Korszakos monográfiáiban, tanulmányaiban, újságcikkeiben, interjúiban, politikai megnyilatkozásaiban. A hagyaték egy része még feltáratlan — illetve feldolgozás alatt van —, publikálásra vár. A „második megfogalmazás" testvéröccséé, Erdei Sándoré, aki az 1974-ben, a Gondolat kiadásában megjelent, „Emberül élni — Egy életút mérföldkövei" című Erdei-kötet (válogatás) végéhez csatoltan közreadta bátyja életrajzát. A harmadik jelentős nekifutás az életmű talán legalaposabb ismerőjéé, Huszár Tiboré, aki a Történelem és szociológia — A cselekvő ember nyomában (Magvető Kiadó, 1979) című kötetében közölt „Tudós és politikus. Erdei Ferenc műhelyében" címet viselő alapvető jelentőségű tanulmányában egészen a harmincas évek derekáig kíséri nyomon pályafutását, elemezve annak mind „külső" eseményeit, mind pedig „belső" — szellemi, politikai — produktumait. (Ugyanő rajzolta meg Erdei portréját a Politikuspályák című kötetben — Kossuth Könyvkiadó, 1984 — is.) Mi az alábbiakban az „Erdei-regény" egy fejezetének — szerényebben fogalmazva: egy epizódjának — eredünk nyomába. Az 1938. június 25-én Makón, Diósszilágyi Évával kötött házasság előzményeit, tartalmát és e kapcsolat „utóéletét" kívánjuk felderíteni. Munkánkat szerény hozzájárulásnak szánjuk a közvéleményben élő Erdei-kép további gazdagításához, árnyalásához; kiindulópontul a hivatásos kutatóknak, hogy könnyebben elhelyezhessék ezt a „fejezetet" abban a „műben", amit összefoglaló kifejezéssel így jelölünk: Erdei Ferenc élete, munkássága. A két család Ha valaki megtekinti a Makói József Attila Múzeumban készített — több generációig visszamenő —, úgynevezett Erdeicsaládfát, a szemléletes, színes ábrázolás segítségével jól nyomon követheti — az apai ágon — a jobbágyságtól a zsellérségen át a kertészkedésig, majd a hagymakertészkedésig, végül — Erdei Ferenc és Sándor személyében — egészen az értelmiségi pályáig ívelő családfejlődést. Ferenc nagyszülei — ezt Erdei Sándor már említett tanulmányából ismerjük — „1864-ben nincstelen zsellérként kezdték házaséletüket, s öt évtizeden át szakadatlan, megfeszített munkával gyűjtött vagyonukból hat felnőtt gyermekükre végül két-két holdnyi örökséget hagytak". Ferenc édesanyja, Szabó Eszter, „gazdacsalád lánya volt; apja örökölt húszholdas birtokából neki a mérhetetlenül sok munka, s később négy hold föld jutott, mert náluk öt gyerek között oszlott meg az örökség". Ám — mint a későbbiek során kiderül — a házasságkötéskor már nem is annyira vagyoni, mint inkább szemléletbeli különbség volt csak a két família között: „Szabóéknál a tekintélytisztelettel, maradisággal terhelt telkesgazda-öntudat uralkodott, Erdeiéknél pedig a zsellérmúlt emléke a vállalkozókészséget erősítette, és 3
