Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

Politikai háttér

jött össze délelőtt tíz órára a Hagyma­házban, úgyhogy nemcsak a nagyterem, de az udvar is zsúfolásig megtelt érdeklő­dőkkel." S a még két évig érvényben le­vő kötött értékesítési rendszer helyett „az értekezlet minden vita nélkül a szabadke­reskedelem mellett foglalt állást, s elfo­gadva Diós Ferenc elnök indítványát, a minisztériumba küldendő bizottságba — a termelők részéről — felkiáltással dr. Erdei Ferencet és Szabó Jánost választot­ta be." Ama nevezetes vezetőségválasztáskor az a kívánság is felmerült, hogy a Hagyma­szövetkezet olvadjon be a kormánytámo­gatást élvező — és az úgynevezett hagy­maegykézt, tehát az exportmonopóliumot birtokló — Metesz nevezetű álszövetkezet­be, ezt azonban akkor még (s ez a tények­ből legalábbis egyértelműen kitűnik) nem tudták keresztülvinni; nyilván a hagyma­egykéz-ellenes közhangulat, a jövőjüket, gazdasági biztonságukat, függetlenségüket védő és féltő kishagymások ezreinek el­lenkezése miatt. A kormánykörök azonban természetesen nem hagytak fel a beolvasztási kísérletek­kel. A Hagymaszövetkezet már erősen megnyirbált önállósága ellen 1938 júniu­sában indul meg a döntő támadás. Még a földművelésügyi miniszter is leiratot in­téz ebben az ügyben a makói érintettek­hez. Június 9-én, csütörtökön feltűnéskeltő, nagy cikk a Makói Független Újság első oldalán. Alcíme: És megszűnik a kerté­szek önálló szövetkezete? „Megszűnik. Tragikus ez a kijelentés. Nehéz leírni, hogy a maguk lábára állva, összegezve azt a tudást, munkát és termelőkészséget, aminek eredménye a makói hagyma, egye­sülésükkel és szövetkezésükkel még to­vább fokozzák és munkájuk világhírű gyümölcsét még tovább fejlesszék. Ezért szövetkeztek. És erre a szövetkezetre egy­szerűen kimondja az egykéz, hogy ez a szövetkezet egyesülni fog az egykézzel. Ki érti ezt meg. A kertészeket senki sem kér­dezte meg, és senki se magyarázta meg nekik, hogy milyen okból van szükség er­re az egyesülésre és hogy milyen előnyö­ket rejteget az a kertészek számára." Június 10-én már Makón tárgyal ebben az ügyben Rápolti Nagy József, a Metesz igazgatója. A Független Újság ezt írja: „A miniszteri leirat másik nevezetes intézke­dése a Metesz és a makói hagymaszövet­kezet egybeolvadására vonatkozik. Azt kí­vánja a miniszter, hogy a két szövetke­zet fogjon össze az ügvek intézésére, szer­vezzen közös bizottságot. Mit jelent ez? A szövetkezet, amelvben makói kisterme­lők szövetkeztek, eddig legalább kísérle­teket tett a kisemberek érdekeinek a vé­delmére. Ha az egybeolvadás megtörté­nik, akkor egy olyan szerv jön létre, amelyben többé nem a makói és Makó környéki kisemberek egyesülnek csupán, hanem előttük ismeretlen emberek, ami más szóval azt jelenti, hogy az egyesülés után ez a szerv többé nem a makói kis­emberek érdekeit képviseli." Június 12.: „Ilyen körülmények között — teszi fel a kérdést a Független Újság — mit tegyen a szövetkezet; a kereskedelemből kizárták, a nemesítésért járó költséget megtagad­ják tőle. Miből éljen és miből adminiszt­ráljon. Hiszen van két tisztviselője, van levelezése, vannak dologi kiadásai. Mit te­gyen hát? Mi azt mondjuk: ennek elle­nére is álljon szilárdan. Maradjon tisztán és kizárólag a kisemberek szervezete és védelmi intézménye. Hamar eljön az idő, mikor nagy szükség lesz rá. Legyen olyan kis hal, amelyet nem tud elnyelni a nagy hal." A lap is tisztában lehetett azonban ve­le, hogy e javaslat valóra váltásának nin­csenek — nem lehetnek — meg a reális előfeltételei. Inkább erkölcsi vonvatú buz­dításnak szánhatták ők maguk is. A jú­nius 18-i szám főcíme szerint, „Ügy lát­szik, nincs irgalom a makói kertészek szövetkezetének." Alcímek: „A miniszter is a beolvadás mellett döntött — Tanács­kozások Rápolti Nagy jelenlétében, de Diós nélkül." S másnap, 19-én, vasárnap: „ ... e hó 26-ik napjának délelőtt tíz órá­jára már egybe is hívták azt a gyűlést, amelynek feladják a kérdést, hogy be akar-e olvadni a Meteszbe vagy megőrzi továbbra is önállóságát. A kérdés egészen barátságos formában történik, de tudtá­ra van adva a szövetkezet vezetőségének az is, hogy ha nem olvad be, nem számít­hat se támogatásra, se arra, hogy pontot kapjon az egykézben, vagy anyagi támo­gatást a nemesítés munkájához. Egyszó­val, a szövetkezet szabadon választhat, de ha a függetlenséget választja és azt, hogy a jövőben is őrt akar állni a kisem­berek érdekei mellett, akkor ezt csak egé­szen üres tarisznyával teheti meg." A kormánypárti Makói Újság az 5. ol­dalon adja tudtul — rövid tudósításban — dr. Erdei Ferenc és Diósszilágyi Éva es­küvőjét. (Ezt korábban már teljes terje­delmében idéztük.) Ugyanezen szám hátsó oldalán jelent meg a következő szövegű keretes hirdetés: „Meghívó. A Makó és Vidéke hagymakertészek Termelő és Ér­tékesítő Szövetkezete f. hó 26-án de. 10 órakor a Hagymaház nagytermében rend­kívüli közgyűlést tart, melyre a Szövetke­zet T. tagjait tisztelettel meghívja. Tárgy­sorozat: 1. Határozat a m. kir. földmű­velésügyi miniszter 91.181—938. sz. ren­27

Next

/
Thumbnails
Contents