Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)
A történet folytatása
deletében foglalt kívánság tárgyában. Jegyzet: A közgyűlésen csak azok a tagok jelenhetnek meg, akik üzletrészüknek legalább felét kifizették." Nyilván, ennek is része volt benne, hogy a korábban mintegy háromezres szovetKezeti tagságból alig hétszáznál többen jelentek meg. A Független Újság tudósítása szerint: „...a gyűlésen Szabó János közel egyórás beszédben tiltakozott a beolvadás ellen, rámutatva annak minden hátrányára és veszedelmére ... Telecsán Márton volt a segítőtársa... Szép és lelkes munkát végeztek, ök voltak utolsó kemény harcosai az önálló makói hagymaszövetkezetnek." A kormánypárti Makói Üjság tudósítása szerint, amikor Diós elnök szavazásra tette fel a kérdést, a több mint hétszáz főből álló tömeg száma 310-re olvadt. Független Űjság: „... a gyűlésen 310 kertész határozott a hagyma jövő sorsa felett. 310 kertész, kik közül 164 szavazott a beolvadás és 146 az önállóság megtartása mellett. 18 szavazattal tehát megbukott az önálló szövetkezet és a hagyma sorsa megpecsételtetett." A Független Újság — a maga szempontjából érthetően — nem sorjázza a vereség részleteit. Az azonban feltűnő, hogy a részvétlenségnek még a másik oldalon álló Makói Űjság is hangot ad: „Mikor Diós Ferenc elnök ezt az eredményt kihirdette, rámutatott arra, hogy a levesmars hangjaira a jelenlévők többsége előbbre valónak találta a levest pontosan megenni, mint azt, hogy egy ilyen fontos hagymásérdekű ügyben határozzanak." Lám, még a kormánypárti Diós Ferenc is így fogalmaz: „Nagyon sokáig kell még iskolázni és tanítani a hagymásokat összetartásra, míg igazi szövetkezeti szellem lesz közöttük." Mikor a döntés megszületik, az Erdei házaspár már Szegeden, a Kass (Hungária) Szállóban tartózkodik. Kora reggel indult Makóról taxin. Július 10-én. vasárnap adja tudtul a Független Űjság cikkcíme: „Nincs többé hagymaszövetkezet". „A makói hagymaszövetkezet igazgatóságának ma tartott utolsó ülésén befejezte életét. Elkészítették a szövetkezet mérlegét, amit az igazgatóság tudomásul vett. Ezt a mérleget vasárnap adják át a Metesznek, amely a szövetkezet 13 tagú igazgatóságát 20-ra egészíti ki és megbízza a helvi jelenségek és panaszok tanulmányozásával és közvetítésével a Metesz részére. íme, ez lett a szépen induló makói szövetkezetből". Tömörségében olyan ez, akár egy gyászjelentés. Az Erdei házaspár azonban nem szerezhet tudomást róla, mert a makói hagymaszövetkezet egykori ügyvezető igazgatója ekkor már külföldön tartózkodik: nászutasként. A történet folytatása Most adjuk vissza a szót újra Diósszilágyi Évának: — Szegedről tehát a fővárosba utaztunk június 26-án. Pesten első utunk Bierbauerékhez vezetett, majd este Esztergomba mentünk. A következő napot ott töltöttüK, aztán egy éjszaKai járattal romantikus hajóút következett: Bécsbe. Kissé mosolyogva ejtem ki a „romantikus" szót. Hozzá is kell tennem: a világ legkényelmetlenebb helyiségei közé tartozik egy kirándulóhajó kajütje. Férjként-feleségként itt Bécsben vitatkoztunk először össze. Én egy világoskék tollszegéllyei díszített napucsot hoztam magammal, ami Ferencnek egyáltalán nem tetszett. Azt mondta, nem illik hozzám, tudniillik: az ő feleségéhez. Én mindegyre azt bizonygattam, hogy ez mellékes, lényegtelen dolog. ö viszont azt: nagyon is fontos, lényeges. Felszínes összeütközésnek látszott, gyorsan ki is békültünk. A nászutasok könnyen összekapnak, de legalább ilyen sebességgel meg is vigasztalódnak. Később mégis sokat gondoltam vissza rá. S ahogy múltak az évek, kialakult bennem az a meggyőződés, hogy eszméket, világnézetet könnyebben lehet egyeztetni, mint azt, amit az ember az otthoni környezetből, én úgy mondanám, hogy ,.a gyerekszobából" hoz magával. Ferenc és én nagyon eltérő módon nevelkedtünk. Persze, nem értékítéletként hangsúlyozom, pusztán (előjel nélküli) tényként. Néhány napot töltöttünk Bécsben. Ez már az Anschluss éve volt. a korábbiakhoz képest (régebben is jártam már az osztrák fővárosban) sok minden megváltozott. Bár az utcakép békés volt, a feszültség ott érződött a levegőben. Az emberek nem voltak hajlandók nyilatkozni semmiről. Hiába mondtuk nekik, hogy magyarok vagyunk, hallgattak, kitértek a válasz elől. Pedig Ferenc nagyon szeretett volna tőlük értesülésekhez jutni a helyzetre vonatkozóan. Sok intézmény, hivatal kapujában fegyveres őr állt. Ez is jelezte a rendkívüli állapotot. Ilyen helyekre csak „Heil Hitler !"-köszöntéssel lehetett bejutni. Sok mindenhová ezért inkább nem mentünk be. Akadtak műemlékek, múzeumok, amelyeket csak körüljártunk. pedig de 28
