Erdei Ferenc: A makói hagyma iskolája. A Makói Múzeum Füzetei 49. (Makó, 1985)

Erdei Ferenc: A makói hagyma iskolája - Amit a makói hagymáról tudni kell! - Egy kis elmélet

együtt egy fajba tartoznak, de ezen a fajtán belül nagyon sok fajta van. Legismertebbek és elterjedtek a fehér egyiptomi, a sárga Zittaui, a lila hollandi vagy a tripoliszi ezüst. Ezek a fajták, különösen a sárga zittaui és az ezüst' tripoliszi tisztavérü fajták. Egyöntetű, kialakult, biztosan öröklődő, tehát telivér fajták. A hagymafajnak, mint jellegzetes hagymás növénynek az a tulajdonsága, hogy a magot ha elvelik, abból azon a nyáron kisebb-nagyobb hagyma fejlődik — sohasem virág, vagy ahogy Makón mondjuk bördő és csak a második nyáron, újra elültetve vagy a földben hagyva hoz virágot és magot. Ez a kétéves fejlődés tehát faji tulajdonsága a hagymának s igy az összes hagymafajták is ilyen természetűek. Ilyen a zittaui is, meg a tripoliszi is. így is termelik ezeket a liagymafajtákat nagyban is mindenütt a világon. Koratavasszal elvetik a hagymamagot, a kikelő növényeket tavasszal megritkítják s őszre szép nag/ hagymák fejlődnek a tavaszi magvetésből. Ha magot akarnak termelni, akkor a hagymafejeket a következő tavaszon kiültetik s ezek bördőt nevelnek és magot hoznak. így két év alatt lesz újra mag a hagymamag után, ezért kétéves a tenyészidő. A dughagyma Vannak azonban olyan hagymafajták és olyan vidékek, hogy egy nyáron a hagyma nem tud kellő nagyságura megnövekedni, ezért meg kell toldani a tenyészidejét. Igaz, hogy akármekkorára nő is meg a magvetés után egy nyáron a hagyma, az a kővetkező évben feltétlenül magot hoz, tehát a magtermelés érdekébeu szükségtelen a tenyészidő meghosszabitása. A módja ennek az, hogy az első évben csak kishagymát nevelnek a magról olyképen, hogy sürüre vagy köztesnek vetik s a kishagymákat a következő tavaszon mint dughagymát kiültetik, hogy most már kifejlett nagy hagyma legyen belőle s még nem magtermés. Igen ám, csakhogy az ilyen eljárás ellenkezik a hagyma faji természetével, hiszen már a második évben magot akar hozni, ha tehát még a második évben is a hagyma növekedését akarja a termelő, nem pedig a magtermést, akkor a fölvirágzásnak valamilyen módon elejét keli venni. Ennek egyszerű módja, hogy kicsiny legyen a dughagyma, tehát a magvetés után nem szabad engedni, hogy a hagymák valamennyire is kifejlődjenek. Ha csak félcentiméternyi átmérőjűre nő meg az apróhagyma, akkor biztos, hogy nem hoz virágszárat (bördőt), hiszen nem tartalmaz elég tápanyagot ahhoz, hogy virágzásba tudjon kezdeni. Ha ellenben ennél nagyobb a dughagyma, akkor menthetetlenül felbördőzik. Ez a viselkedés nagyon érthető. Egyáltalán azért nevel hagymát a növény, hogy a magfejlődéshez ele1 gendő tartalék tápanyagot gyűjtsön, ha tehát nem elegendő ez a tartalék tápanyag, akkor egy évvel elhalasztja a virágzást. Nyilván ki lehetne deríteni, hogy hol van az a „tartalékolási küszöb", amelyen innen még a következő évben is tartalékol a növény, tehát növeli a hagymáját s amin tul már elég a tartalék, tehát virágozni kezd. Gyakorlatilag azonban elég azt tudni, hogy körülbelül a mi negyedik osztályú dughagymánk az, ami még innen van a küszöbön, tehát ami kiültetve még nem fog bördőt nevelni. Ilyen eljárással az összes hagymafajták termelhetők dughagyma után s nagyon sok vidéken csinálják is ezt. Azonban a legtöbb helyen fölösleges is a tenyészidőhosszabbitás, mert az elsé év elegendő a hagy-. 11