Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Makói jegyzetek - A makói múzeum sorsa - A József Attila-szobor

Makói jegyzetek Egyéves szünet után újra Makón jártam, s mint akinek 1952—53-ban volt némi közöm a város kulturális életéhez, érthető érdeklődéssel fordultam mai művelődési kérdései felé. Waldapfel József budapesti egyetemi tanárral jártuk be József Attila makói „kegyhelyeit", látogattuk meg kortársait. így találtuk szembe magunkat néhány művelődéspolitikai problémával. A makói múzeum sorsa Négy éve, 1952-ben nyílt meg a József Attila Múzeum. Első kiállításai a város és a környék régészeti emlékeit, a hagymatermelés történeti, néprajzi és társadalomformáló sajátosságait, valamint a névadó nagy magyar költő makói korszakának tanulságait tárták a látogatók ezrei elé. Két éve a Népművelési Minisztérium múzeumi főosztálya érthetetlenül úgy döntött, hogy megvonja a makói múzeumtól a főhivatású vezető státusát. Az Irodalomtörténet című szakfolyóiratban még akkor, 1954-ben figyelmeztettem, milyen káros lesz, ha fejlődésében mesterségesen megállítják a régészeti, történelmi, néprajzi, irodalmi hagyományokban szinte páratlanul gazdag Makó újonnan létesült, népi demokráciánk egyik kulturális eredményeként számon tartott múzeumát. Jövendölésem — mellyel akkor még nem minden makói múzeumbarát értett egyet — azóta valóra vált. Előbb csak félfoglalkozású vezetőt kapott a múzeum, utóbb — 1956 januárjától — ezt a tiszteletdíjas állást is megszüntették, és a múzeumot egyszerűen a szegedi múzeum adminisztratív igazgatása alá rendelték. Ugyanakkor a szintén főfoglalkozású hivatalsegédi státust is tiszteletdíjassá fokozták. így lett az egykor két dolgozót foglalkoztató múzeum — gazdátlan. A minisztérium, mint utóbb megtudtam, azt ígérte, hogy mihelyt végeznek a fiatal muzeológusok, visszakapja Makó a főhivatású vezetőnek járó státust. (Ez az ígéret kápráztatta el Földházi Imre elvtársat, a városi tanács elnökét, amikor — levélbeli figyelmeztetésem ellenére — belement a múzeum visszafejlesztésébe.) Nos, azóta végeztek az utolsó éves muzeológusok, de Makó mégsem kapott főhivatású vezetőt. A minisztériumnak — úgy tudjuk — gondjai vannak a most végzettek elhelyezésével; ennek következménye, hogy a szegedi múzeumhoz most nevezték ki a negyedik (!) régészt, s — ami még furcsább — régész muzeológust kapott — státusával együtt — a szegedi egyetemi könyvtár is. Ez utóbbi bármennyire is örvendetes a valóban sok feladattal küzdő könyvtár számára, mégsem logikus, s nem felel meg az elvnek: megfelelő embert megfelelő helyre. A könyvtár könyvtárszakot végzett szakemberekkel óhajtana gyarapodni; nyilvánvaló viszont, hogy a régész nem könyvtárba kívánkozik! Makó és környéke — az eddigi ásatások jellegének megfelelően — gazdag régészeti tennivalót rejt magában, különösen a középkori falukutatásokban. A makói múzeum vezetésével olyan fiatal régész szakembert kellene megbízni, aki e fontos régészeti föladatot meg tudja oldani, s emellett van érzéke a néprajzi, irodalmi, helytörténeti problémák iránt is. Ilyen kutatóra van sürgősen szüksége Makónak! A József Attila-szobor Meglepett, hogy a makóiak mit sem tudnak a József Attila-szobor jövendőjéről. Látták a Viharsarokban Tar István készülő szobrának képét, de semmi visszhangja nincs az emlékmű közelgő fölállításának. Senki sem tud arról, hol kívánják 52