Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Barna János. Születésének 80. évfordulójára

itt jelentek meg. Az egyetem elvégzése után 1906 őszétől a szatmári királyi katolikus főgimnázium, majd 1912-től 1924-ig az ottani felső kereskedelmi iskola tanára. Az első világháború kitörésekor Barcelonában egy nemzetközi közgazdasági tanfolyamon vett részt. Visszatértében a franciák letartóztatták, s egészen a háború végéig (1914—1919) internálták, ő is végigélte tehát mindazt, amit híres könyvében, a Fekete kolostorban (1931) Kuncz Aladár oly megrendítő erővel örökített meg. Szatmárról 1924-ben került Makóra: a városi kereskedelmi középiskola tanára, majd 1925-től igazgatója lett. 1929-ben a budapesti gyakorló felsőkereskedelmi iskola tanárává nevezték ki. Élete derekán, az 54. születésnapja előtti napon, 1934. november 14-én hunyt el. „Makó eddig igencsak arról volt nevezetes, hogy nem messze van Jeruzsálemtől, és hogy hagymát terem" — írta félig tréfásan Juhász Gyula 1926-ban. De így folytatta: „Pedig a kultúrához is meglehetős köze volna neki, kevés alföldi városban él együtt (ha nem is mindig valami nagy egyetértésben), annyi értékes és fogékony, igazán európai érdeklődésű és szellemű kultúrember, mint Makón." Barna János is ahhoz a haladó, művelt baráti körhöz tartozott, amely Espersit János, Diósszilágyi Sámuel, Könyves-Kolonics József, Fried Ármin, Gerő Géza körül tömörült, s amely kovásza volt a makói szellemi életnek, támogatója az irodalomnak, művészetnek, harcosa a szabad gondolatnak és betűnek a Horthy-korszak nyomasztó légkörében is. Barna János elsősorban mint színháztörténész alkotott maradandót. Több munkájában (Fejezetek a makói színészet múltjából, 1929; A makói Hollósy Kornélia Színház története, 1929, Blaha Lujza makói vendégjátéka, 1930; Hollósy Kornélia és a kolozsvári dalszíntársulat bukaresti vendégjátékai 1860-ban, 1932; A makói második színkör és a Színpártoló Egyesület története, 1933) a helyi színjátszás emlékeit gyűjtötte gondosan össze. Kiadta Balogh István Egy agg színész életéből című visszaemlékezéseit (1927) és naplóját (1928), Kántorné leveleit (1932) és — Diósszilágyi Sámuellel együtt — a Hollósy Kornélia emlékalbum-ol (1927). Ezenkívül is számos más irodalmi művet rendezett sajtó alá, s Eperjessy Kálmánnal együtt indította és sokáig szerkesztette az ország egyik legjelentősebb helytörténeti kiadványsorozatát, a majd félszáz kötetet megért Csanádvármegyei könyvtár-1. Verseinek kötete (1925) nem jelentős, de missziót teljesített műfordításaival. Spanyol, japán és kínai költőket, írókat ültetett át magyar nyelvre, így többek közt Li Tai-po verseit tolmácsolta nyelvünkön. Tanulmányokat is írt a francia, spanyol és magyar líra köréből; Verlaine-ről írott esszéje Makón jelent meg 1911-ben. Ő szerkesztette Makó monográfiáján is (1929). íme, egy vidéki „magyar műhely" Egy egyszerű nevű vidéki középiskolai tanár, aki „hagymaország fővárosába" gyűjti a világirodalom értékeit, s magyarrá teszi őket, hogy ezzel is hazájának kultúráját gazdagítsa. S a japán meg spanyol lírikusokra áldozott órák mellett nem sajnálja a fáradságot, hogy a magyar vidék helyi kulturális örökségének számbavételén is fáradozzék, gyűjtögesse a magyar játékszín múltjának itteni adalékait is. Nem alkotott halhatatlant, mégis méltó az utókor hálás emlékezetére, mert munkáit, valahányszor Makóról írunk, r/.induntalan kezünkbe kell vennünk. Nem élt hiába. Csongrád Megyei Hírlap, 1960. november 13. 61