Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Gyi, fakó, nem messzi van Makó! Makó szólásokban

„Makóról ugyanis hajdan a gonosztevőnek csak a Maroson kellett átjutnia, s a Bánátban már nem volt hatalma a vármegyéknek." így volt-e, nem-e, én azt meg nem mondhatom. Mindenesetre Cs. M. magyarázata nagyon józan, s ráadásul meg is menti a makaiak becsületét! Ezt az imént magyarázott makói szólást csak a mi vidékünkön ismerik, vagy tán már nem is ismerik, csak ismerték a közelmúltban. Ám mindenki használja a közismert szóláshasonlatot: „Messzi van, mint Makó Jeruzsálemtől!" Hát ennek mi a magyarázata, mi köze Makóhoz? Mindjárt meg is felelhetünk: úgyszólván semmi vagy legalábbis nagyon kevés. Mert a szólásbeli Makó — nem helynév, hanem nemesi személynév; az azután, hogy az ő családi nevének milyen köze van Makó városa nevéhez vagy ahhoz a Makó bánhoz, akiről a város, a régi Velnök helyett új nevét kapta, vitás. Mindenesetre ez a Makó vitéz, akiről a szólás szól, 1217-ben II. András királyunk keresztesei közt nekiindult a Szentföld fölszabadításának a pogány török uralma alól. Igen kedvelhette az italt, mert útközben Dalmáciában, valami jóféle dalmát borocskából föl talált önteni a garatra. „Makó miles vino incalescens Spalatum in Dalmatia Hyerosolimae loco veneratus est" — írja egyik legrégibb szólásmagyarázónk, Szirmay Antal, a Budán, 1804-ben megjelent Hungaria in parabolis, azaz Magyarország a példabeszédekben, anekdotákban és szólásokban című könyvében. Ez pedig annyit tesz magyarul, hogy Makó vitéz a bortól nekitüzesedve Spalatót (a mai Splitet) Jeruzsálemnek nézte: azt hitte, már ott van, holott még ugyan messze volt tőle! „Messze vagy még Makó Jeruzsálemtől!" — mondhatták neki a józanabb cruciátusok, s innen maradt ránk a szólás: „Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől..." Más makói szólásokat is ismerünk. Galambos Dezső, a makói gimnázium volt tanára 1915-ben Száz magyar szólásmód közt ezt is közölte a Nyelvőrben: „Gyi fakó, nem messzi van Makó!" Hozzátette: kis gyerekeknek való játékszólás. Török Károly említett közleményéből még két vásárhelyi, de Makóra vonatkozó szólást találunk: „Helyén van, mint Makó" — ez az egyik, s „Makó felé tekintett" — ez a másik. Erről az utóbbiról meg is írja, mit jelent: akkor mondják Vásárhelyen, mikor sós az étel, nyilván abból kiindulva, hogy félrenézett a gazdaasszony, mikor sózta. De hogy az előbbi mit jelent, arra nem találtunk még magyarázatot. A makói gimnázium tanulói szép föladatuknak tekinthetnék, ha városuk helyi hagyományainak gyűjtögetése közben a nyelvjárás, a népnyelv gazdag kincseit, s ezek közt a magyar észjárás, szemléletesség és humor példáit jelentő szólásokat, szóláshasonlatokat, közmondásokat is összegyűjtenék. Méltók lennének azokhoz a ma már elfelejtett gyűjtőkhöz, akik — akár makóiak voltak, akár csak megfordultak a városban — törődtek a makói nép szép nyelvével, sziporkázó szellemességű szólásaival, s nem sajnálták a fáradságot lejegyezésükre, közzétételükre. Ismerje meg ifjúságunk nyelünknek rejtett titkait, népünknek — benne elsősorban szülővárosa, lakóhelye népének — nyelvi hagyományait, sajátos gondolkodásmódjának, múltbeli életformájának, humorának és keserű sorsának egyaránt gazdag tükrét: édes anyanyelvünket! Viharsarok, 1955. június 5. 49