Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)
„Voltak férfiak..." Emlékezés Könyves-Kolonics Józsefre
„Voltak férfiak..." Emlékezés Könyves-Kolonics Józsefre Mi ád értelmet az emberi életnek? Sokan keresték már erre a feleletet. Azt hisszük, akkor válik egy emberélet értékessé, ha hozzájárul egy téglával az emberiség haladásához, ha példát ad emberségből, becsületből, s méltóvá válik az utókor emlékezetére. Az ember addig él, amíg emlegetik. S meddig emlegetik? Ha világtörténelmi személyiség, ha nagy költő, író, gondolkodó, politikus — az emberiség művelődéstörténete számon tartja. Ha egyszerű tagja az emberiség nagy táborának — néhány nemzedéken át őrzik emlékét az unokák, dédunokák. E két véglet között azonban ott a helyük azoknak a becsületes embereknek, akik nem váltak ugyan világhírűvé, még csak országos nevet sem vívhattak ki, de a maguk szűkebb családján túl egy nagyobb emberi közösséget — falut, várost, megyét — melegítettek át szívük elégő vérével; építették saját testük tégláival; védték viharoktól; küzdöttek önzetlenül, áldozatosan ígéretesebb holnapjáért. Az ilyesfajta hősök nem „a szocialista munka hősei" ugyan, de hősök abból a fajtából, amely évezredek óta népesíti be a földet: megbecsülni való elődei ezek a mi szocialista hőseinknek, a ma és a holnap hőseinek. Ilyen ember, ilyen hőse volt a kis magyar életnek az egy éve elhunyt Könyves-Kolonics József is. Szegény emberek gyerekeként látta meg 1884. január 28-án Nagylakon a napvilágot, s szegény maradt holta napjáig. Nevelőapja taníttatta. Ügyvéd lett. Makón, később Szegeden, majd 1911-től Nagylakon. Ifjúságától kezdve a nemzeti függetlenség és társadalmi radikalizmus lelkes híve, s mihelyt önálló szabadfoglalkozásúként keresi meg kenyerét, rögtön bekapcsolódik a politikai életbe. Már 191 l-ben Justh Gyula függetlenségi pártja nagylaki kerületének elnökévé választják, s az 1912. évi időközi választáson a csanádpalotai, 1913-ban a nagylaki választókerület köztársasági programmal küldi őt be a megyegyűlésbe. Ettől kezdve évtizedeken át egyik vezető férfia Csanád megye parlamentjének, vezére az ellenzéki politikának. 1913-ban, a Nagy György-féle köztársasági mozgalomban való részvétele miatt őt is fogházbüntetésre ítélték: 1914 júliusában Espersit Jánossal és Bittó Gyulával együtt ülte le büntetését a makói járásbíróság börtönében. Az októberi forradalom idején jelentős szerepe volt Nagylakon és Csanád megyében általában a haladó mozgalmakban; Espersittel együtt ő képviselte a megyét a köztársaság kikiáltásakor, november 16-án, Budapesten, hol örömmel láthatta, hogy a proklamációt régi küzdőtársa, Nagy György olvasta föl... Az ellenforradalommal — elveihez híven — rögtön szembefordult. Nagylakról 1919-ben Makóra költözik, s ettől kezdve a városi politikában is jelentős szerepet küzd ki magának. Három ízben (1920, 1922, 1926) országgyűlési képviselőjelölt októbrista programmal. 1920-tól tagja a város képviselő-testületének, majd később ismét megyei törvényhatósági bizottsági taggá választják. Makón az ellenforradalom ellen pártszövetség létesült a szociáldemokraták, radikálisok és a Kossuth-párt között; e pártszövetség 1926-tól 1935-ig, a fasiszta túlerő helyi túlsúlyra jutásáig mindig őt jelölte országgyűlési képviselőjéül. A munkássággal való kapcsolata ezekben az években elmélyült: nem csupán rendszeresen eljárt a makói munkásotthonba résztvett a május elsejei fölvonulásokon, anyagi támogatást adott a mozgalomnak, de 1927 júniusában ő maga is belépett a pártba. 1928 elején a királyság intézménye elleni lázításért ismét vád alá helyezték, s csak közkegyelem útján szabadult meg a súlyosabb következményektől. Nem sokkal később Makó k'épviselő-testülete őt bíz50
