Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Juhász Gyula Makón. Emlékezés a mai emléktábla-leleplezés alkalmából

művészetét éltető és élvező közönség támadjon, kiállítási lehetősége nyíljék, termékeny kapcsolata alakulhasson ki szeretett városának dolgozóival. Ha e föltételeket a város népművelési munkásai, állami vezetői megteremtik, joggal várhatjuk a ma hatvanadik születésnapját ünneplő festőművésztől, Makó derék fiától, hogy megörökítője és művészi hirdetője legyen a makói nép új életének! Viharsarok, 1953. december 3. Juhász Gyula Makón Emlékezés a mai emléktábla-leleplezés alkalmából Makó gazdag irodalmi hagyományai között Juhász Gyula makói szereplése nemcsak mindjárt a József Attilával való kapcsolat után következik, de szervesen össze is függ vele. Ha József Attila a véletlen folyamányaként került is 1920 őszén e városba, nem véletlen, hogy Juhász Gyula segítsége, buzdítása indította el költői pályáján. Ki tudja, hogyan alakult volna József Attila sorsa — Makó nélkül, Juhász Gyula nélkül! Juhász Gyulát Makóhoz két évtizeden át igen erős szálak fűzték. Szakolcai száműzetéséből 1913 májusában helyezték a makói főgimnáziumba, ősszel foglalta el állását. Októberben már nyilvánosan szerepel az iskola Eötvös-ünnepélyén, s az ünnepség elé írott verses prológusa megjelenik az egyik helyi újságban. Ettől kezdve a húszas évek végéig szinte rendszeresen jelennek meg költeményei a makói lapokban. A költő Makóra helyezése egy lépés volt számára hazafelé, hiszen végre egészen közel került szülővárosához: Szegedhez. De idegeinek megrokkanását, melyet a máramarosszigeti, szakolcai szörnyű magány, kényszerű elszigeteltség okozott az élénk szellemi életre, kultúrás környezetre vágyó költőben, már nem tehette jóvá semmi, öngyilkossági kísérletei közt nem az első már, amikor 1914 márciusában egy napon váratlanul távolmarad az iskolától, Pestre utazik, s egy szállodai szobában mellbe lövi magát. Amikor megmentik az életnek, maga sem érti, micsoda lelki kényszer hatására cselekedett. Hosszú betegszabadsága alatt Itáliába készül, a több ezer éves latin kultúra színhelyére, de közbeszól az imperialista világháború, amelynek bűnös, hazug, gyilkos kultúraromboló voltáról a költő — néhány heti ingadozás után — hamar meggyőződik. Ettől kezdve írott költeményeiben hangot ad a nép háborúellenes hangulatának, békevágyának. Amikor újra visszatér az iskolába, s tanítani kezd, bekapcsolódik a helybeli polgári radikális, szabadkőműves és republikánus értelmiség körébe. Előadást is tart a „háborús délutánokon", s leleplezi a háborúk kultúraromboló és imperialista jellegét. Előadása bővítve, jobban kidolgozva Háború és kultúra címmel megjelenik a gimnáziumi közös értesítőben is. A háborús viszonyok közt még úgy sem bírja a tanítást, mint eddig: 1917 januárjában félévi betegszabadságot kap, majd áprilisban idegbetegségére tekintettel végképp nyugdíjazzák. Hazaköltözik Szegedre édesanyjához, de Makótól nem szakad el még sokáig. Tanárkodása idején benső barátságot kötött az irodalmat, művészetet pártoló, lelkes köztársaságpárti ügyvéddel, Espersit Jánossal, aki Ady-rajongását Nagy Györgytől, Ady barátjától, az 1910-es évek köztársasági mozgalmának vezetőjétől tanulta. Espersit hatása közvetlenül lemérhető Juhász Gyulának a forradalmak alatti magatartásából, költészetének és publicisztikájának ekkori merész, radikális, Le22