Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Szemlélődés Kiszomboron - József Attila nyomában

hűl a vállukra. Fal, fal egyre mind Kenyér s uborka az ebédjük mára, s mind úgy eszik, ne vesszen csöpp se kárba, s hogy jót harap, s hozzáharap megint. Már nem törődnek semmit az idővel. A harapások majdnem összeesnek, de jól megrágnak minden falatot. Egészséges, még jó paraszttüdővel szívják, rágják a port, szénaszagot, s csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek. Bizonyos, hogy ez a szonett József Attila pályakezdő lírájának egyik legkiemelkedőbb alkotása. Bóka László 1947-ben, Gondos Ernő 1958-ban külön elemzést szentelt neki. Az utóbbi szerint ez a vers az első realista kép a munkásosztály köznapi életének egy darabjáról. Mások is (Révai József, Szabolcsi Miklós) munkásverseknek nevezik a zombori ciklus e darabjait, jóllehet ezek még nem a nagyüzemi munkásság életéből merítették ihletésüket. A cséplőmunkások, a falusi kőművesek proletárok ugyan, de mint ahogy a mezőgazdasági proletariátus legnagyobb és legharcosabb rétege, a kubikosság is: félig munkasok, félig parasztok. A cséplőmunkás, a kőműves, a kubikos átmeneti típus a szegényparaszt és a gyári munkás között. A zombori ciklus versei róluk, e jellegzetes társadalmi csoport paraszt és egyben munkás dolgozóiról szólnak, és éppen e kettősség adja meg jelentőségüket. József Attila 1923 tavaszán nem véletlenül vallotta magát „új, paraszti füttynek", majd — híressé vált kifejezésével — „az utca és a föld fiának". A paraszt nagyapák unokája öcsödi és szabadszállási élményei után Kiszomboron joggal sorolta magát annak az osztálynak tagjai közé, amely a dolgozók túlnyomó többségét tette ki Makón, Kiszomboron, Szabadszálláson, szerte az akkori Magyarországon. A ferencvárosi kisgyermek élményei most szunnyadoztak; ezen a nyáron diákkorának közvetlen hatása volt még benne friss: azé a szellemi környezeté, amelyet atyai pártfogójának, Espersit Jánosnak és baráti körének polgári radikális, a szociáldemokráciával rokonszenvező demokratizmusa képviselt. Ez a „falusi szocializmus" azért is fért meg jól a vidéki értelmiség radikalizmusával, mert paraszti jellegű volt, gyökerei az agrárszocialista mozgalmakba nyúltak vissza. József Attila zombori élményei után 1922 őszén ismerkedett meg Szegeden az ifjú lázadókkal, a Lírai antológia fiatal költőivel, a későbbi Igen csoport anarchistaexpresszionista poétáival, majd 1924 őszén a szegedi munkásmozgalomba — Juhász Gyula révén — való bekapcsolódása tudatosította benne proletár származását. A Fiatal életek indulója, amelyet a zombori ciklusban ösztönösen ábrázolt magyar valóság eszmei tanulságainak levonásaként, sommázataként kell tekintenünK, s amely valószínűleg szintén Zomboron keletkezett, mint ennek a szegedi lázadó ifjúságnak a programverse; még mindig nem „proletárvers", mint Révai vélte. A zombori ciklus — és benne az Éhség — jelentős mérföldkő József Attila költői és világnézeti fejlődésének útján. A munkás-paraszt sors egységének művészi eszközökkel való, első, még ösztönös kifejezése. A költő a munkásmozgalom közvetlen művészi kiszolgálása, a szűkebben értelmezett proletárversek (1927—1933) után ugyanezt az egységet immár magasabb síkon — szintézisként — költészetének csúcsán ismételte meg a Hazám, A Dunánál és más nagy verseiben. így lett proletárköltőből nemzeti klasszikus 107