Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

A „fölorvos úr". Diósszilágyi Sámuel centenáriumára

„nem mindig vagyok olyan letört hangulatban, mint múltkori levelem írásakor. Bár aggodalomra úgyszólván szakadatlanul van ok. Júniusban Caenért aggódtam. Na annak már kampec. Aztán Coutances-ért, St. Malóért, később Firenzéért, Párizsért. Most meg Magyarországért." Egy év múlva, 1945 nyarán, már a hazatérésen töprengett Bartók, amikor ismét Saranac Lake-ból írt Kecskemétiéknek. Most is a házbér az ürügy, de közben másról is beszámolt. Július 21-én továbbította neki a hazulról kapott első híreket: Kodályék is, Béla fiáék is, Szabolcsi Bencéék is megvannak, túlélték a viszontagságokat. Augusztus 4-én arra kérte Bartók Kecskeméti Pált, lakásuk kulcsát adja oda a haditengerészettől leszerelő Péter fiának. Érdekes az utolsó levele, halála előtt alig másfél hónappal, Hirosima után öt nappal, augusztus 11-én. Több leveléből kitűnik, hogy ez a komor kis ember tudott tréfálkozni is, volt humorérzéke, főként iróniája. Most azon gúnyolódott, hogy a magyar újság, a Szabadság, a tall drink kifejezés tükörszavát, szó szerinti fordításban használta. íme: „Te Pali! Te nem tanulmányozod kellő gonddal Szabadságunkat. Külömben észrevetted volna ezt a gyönyörű szöveget, és tűnődtél volna, úgy mint én tűnődök, vajon milyen is lehet egy magas ital. Láttam már egy magas házat, egy magas fát, egy magas hegyet, sőt még egy magas hót is: de egy magas ital... ez valami csodálatos dolog lehet. Node micsoda semmiségek ezek a problémák az atomizéhez képest (1940-ben olvastam először az U 235-ről, akkor még csak néhány gramm volt belőle a Columbia Universitaton...)" Nagyon tanulságosnak tartom ezt az évődő nyelvhelyességi bírálatot. Kodály nem volt rest, hogy nyelvünk védelmére sorompóba álljon, s íme Bartókot, halála előtt pár nappal, kint az idegenségben, ahonnan — leveleinek tanúsága szerint — folyton hazavágyott, a magyar nyelv foglalkoztatta. Ma leplezik le Makón Bartók Béla szobrát. Nem messze innen, Nagyszentmiklóson született, és a centenáriumkor megírtuk makói hangversenyének történetét is. Most Kecskeméti Pál révén egy szállal több kapocs fűzheti a nagy zeneköltőt „a Kecskeméti fiúk" szülővárosához, Makóhoz. Csongrád Megyei Hírlap, 1981. december 11. A „fölorvos úr" Diósszilágyi Sámuel centenáriumára A makói József Attila Könyvtárban rövidesen megnyílik az az emlékkiállítás, amely bemutatni hivatott a város kiemelkedő egyéniségének életművét, példás életét. Az életrajzi adatok önmagukban keveset mondanak Diósszilágyi Sámuelről, aki a jövő hónap 27-én éppen száz esztendeje látta meg a napvilágot Makón. Érettségi után került onnan a pesti egyetemre, orvosdiplomát szerzett 1906-ban, majd tanársegéd lett, s fővárosi kórházakba került alorvosnak. Szülővárosába már 1908-ban visszatért, magánorvoskodott, majd 1913-ban kerületi orvossá választották, 1920tól pedig egészen nyugdíjazásáig — 1961. június l-ig — a makói megyei kórház beiosztályán osztályos főorvos, közben 1945-től 1949-ig a kórház igazgatója is. 96