Tóth Ferenc: Dr. Könyves- Kolonics József politikai pályája. A Makói Múzeum Füzetei 42. (Makó, 1984)

Függelék: Könyves-Kolonics József beszédei, írásai - Fáy István főispáni beiktatása alkalmával a megyei közgyűlésen elmondott beszéd

2 1932. március 7. FÁY ISTVÁN FŐISPÁNI BEIKTATÁSA ALKALMÁVAL A MEGYEI KÖZGYŰLÉSEN ELMONDOTT BESZÉD Tisztelt Közgyűlés! Amikor először van alkalmam a főispán úr elnöklete alatt felszólalni, engedje meg a közgyűlés, hogy bizalmatlansággal viseltessem az iránt a kormányrendszer iránt, amelynek ebben a vármegyében és Kecskeméten is a főispán úr az exponense. A céltudatos pénzügyi politika a főispáni állások leépítését, megszüntetését kívánják és ahelyett, hogy ezeket az inkább kortes, mint igazgatási jelentőségű állásokat megszüntetnék s ezzel százezer pengőket, megtakarítanának, úgy akarja a kormány csökkenteni a kiadásokat, hogy egy és ugyanazon egyént több törvényhatóság főispánjává nevez ki. Ez pénzügyileg csak fél munka vagy még annyi sem. Választások idején nyílt szavazás mellett a kormánynak úgyis az egész közigazgatási, általában a bürokratikus és hierarchikus apparátus szolgálatára áll, felesleges tehát nagy pénzen egy külön kormány expoziturát is tartania. Hogy igazgatási tekintetben a főispán hiányát nem éreztük, bizonyság rá, hogy Purgly Emil távozása után, amikor az alispán úr látta el a főispáni teendőket is, csak úgy megvoltunk, sőt sokkal jobban, mint azelőtt. Most már van új főispánunk is, a gazdasági helyzet mégsem javult, a pénzügyi helyzet pedig az által, hogy a kecskeméti főispán ide-oda való utazgatásait és reprezentálásait is az adózók fizetik meg, ez által csak romolhatott. Ezt az országot a szanálok és konszolidálók mindig csak függőlegesen a levegőbe építették és nem használták fundemantumnak azt a földrajzi és gazdasági területet, amelynek alapul vétele mellett az ország újraépítését végezni kellett volna. A pénzpocsékoló, kultúrfölényes és egyéb szólamos politika eszembe juttatja a Richelieu korabeli párizsi takácsot, aki hiú, feltűnősködő ember volt, s olyan palotát akart építeni, amivel kérkedhetik és hivalkodhatik egész Párizsban. Először egy óriás kaput építtetett, amikorára azonban a kapu elkészült, elfogyott a pénze, azután búsongva álldogált a kapuja előtt. Amikor ezt Richehieu látta, odaszólt neki: „látod, ember, kiszaladt a ház a kapun." Itt sem a szerény hajlékot építették fel, hanem önmaguk hiúságára acégéres kaput. Csakhogy a párizsi takács a saját pénzét herdálta el, s nem adófizető polgártársaiét és az egész pénzét a kapuba ölte, míg nálunk nem lehet azt mondani, hogy a középítkezéseknél, közszállításoknál és sok másutt egyebül minden pénz oda jutott volna, ahova mondták, hanem a közéleti visszaélések soha sem tapasztalt szennyes áradata is sokat elsodort belőle. Minden gazdaságpolitikának a fogyasztó érdekei szerint kell alakulnia. Az egyik foglalkozási ág fogyasztója a másiknak s így az egész ország dolgozói azonos érdekűek abban a kérdésben, hogy igényeiket jövedelmükből kielégíthessék. Ennek azonban nálunk a kiáltó aránytalanság áll útjában, amely az egyes vagyonok és jövedelmek között áll. Nálunk nem ritkák a több százezer, sőtt milliós évi jövedelmek, addig míg mások a puszta fizikai létüket sem bírják tengetni. Magyarországon a mai viszonyok között senkinek sem volna szabad, hogy nagyobb jövedelme legyen, mint amekkora a fizetése az ország mindenkori miniszterelnökének, mert sem állás kötelmei, sem társadalmi igényei ebben a koldus országban senkinek sem lehetnek nagyobbak, mint egy miniszterelnöknek. Vegye tehát az állam igénybe az egyeseknek ezt meghaladó jövedelmét a közösség 28