Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Búcsú a pályától
BÚCSÚ A PÁLYÁTÓL Hollósy Kornélia tehát elbúcsúzott a Nemzeti Színháztól, de nem búcsúzott még el véglegesen a pályától és a színpadtól. Gyakran kérték fel vidéki városok, színházak, egyletek vendégszereplésre, amikor még a Nemzeti Színház kötelékében volt. Akkor a meghívásoknak nem tehetett eleget, de ígéretet tett, hogy ha megválik a Nemzetitől, lesz ideje a vendégjátékokra. Ezeket az ígéreteit kívánta most beváltani, midőn idejével szabadon rendelkezett. Egy hónapi pihenésre a birtokukra vonult vissza, de előbb megbízta Gózon Antalt, a Nemzeti Színház nyugalmazott tagját, vendégjátékainak megszervezésével. Vendégkörútját több hónapra, sőt a következő évre is tervezte. Pihenésének ideje alatt Gózon megtervezte a vendégkörutat, amelynek első állomása Debrecen volt. A Reszler István igazgatása alatt működő színház nagy előkészületekkel várta a művésznőt a hat fellépésre tervezett vendégjátékra, amely végül is tíz alkalomra növekedett. 1862. szeptember 2-án lépett fel először a Lammermoori Luciában. A vendégművésznőt valóságos virágözön fogadta első felléptekor. A következő fellépések a Rigolettoban, a Hunyadi Lászlóban, a Lindában, az Alvajáróban és a Kunokban állandó ünneplések, virág- és koszorúzáporok, szóróversek és köszöntések között zajlottak le. A legnagyobb hatást a Hunyadi László dallamai váltották ki, míg a lelkesedés a művésznő szeptember 13-i jutalomjátékán érte tetőfokát, amikor a Sevillai borbély Rosina szerepét énekelte. A következő napon A csikós népszínmű felvonásai között népdalokkal gyönyörködtette a közönséget. 15-én operaegyvelegben lépett fel, 17-én pedig utolsó fellépte volt a Hunyadi Lászlóban, a tűzkárosultak javára. A Debrecenben megkezdett körút Kolozsvárott folytatódott. Itt szeptember 22-én lépett fel először a Lammermoori Luciában. A színház igazgatója az a Follinusz János volt, aki annak idején a balsikerű bukaresti kirándulást vezette. Most Hollósy vendégjátékától remélte súlyos anyagi helyzetének javulását. A művésznő következő fellépései az ünneplések sorozatát jelentették: szeptember 25-én az Alvajáróban, 27-én a Hunyadi Lászlóban, 30-án pedig a Sevillai borbély Rosina szerepében lépett a kolozsvári közönség elé. Október 2-án a Kunokban, 4-én pedig a Norma címszerepében lépett fel, amely egyúttal jutalomjátéka is volt. Végül búcsúfelléptéül október 7-én a Rigoletto Gildáját választotta. A közönség tüntető szeretete, virágok és szóróversek között mondott ideiglenes búcsút Kolozsvárnak. Ugyanis Gózon erdélyi körútat iktatott a programba, amelynek végeztével Hollósy ismét Kolozsvárra tér vissza, újabb vendégjátékokra, illetve a sorozat befejezésére. Erdélyi körútjára elkísérte Follinusz igazgató és Simonffy Kálmán nótaköltő. Ez az útja valóságos diadalút volt. Mérföldekre kocsikkal mentek elébe, s mérföl61