Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Nemzeti Színház — A második szerződés
mindössze 33 éves művésznő, hanem fényes ajánlatot kapott a londoni Covent-Garden színháztól, amelynek ügynöke éppen a szerződtetés érdekében hallgatta meg a február 9-i Lammermoori Lucia előadást, s utána tette meg fényes ajánlatát a művésznőnek. Visszahang nélkül zajlott le 1860. február 11-én a magyar Kern Leó regényes vígoperájának, a Benvenuto Cellininek felújítása. Azt remélték, hogy Hollósy fellépte nagyobb sikert biztosít az operának, de a felújítás csalódást okozott. Maga Hollósy sikert aratott Beatrice szerepében, de az operát hamarosan levették a műsorról. Március 31-én Hollósy jutalomjátékául adták az általa választott Don Jüant, Mozart operáját, amelyben Donna Anna szerepét énekelte. Kivételes eset volt, hogy Hollósy drámai szerepet választott, holott ő kifejezetten lírai szoprán volt. Maga a közönség is várakozással figyelt e szokatlan vállalkozásra, s kíváncsi volt az eredményre. Az egyik kritika szerint: „Donna Anna nagy jeleneteiben meglepte a közönséget. A tartalmas nagy áriákat a mélyebb érzések helyes kifejezésével adá elő; játékának szokott elegáns modorosságába sok helyen jellemzetest bírt önteni; s ha alsóbb hangjai erősebbek lennének és ha recitativókat kissé több eréllyel mondja el: akkor Donna Annája tökéletesen sikerül. Utolsó nagy jelenete igen hatásos volt. E fellépés után meg vagyunk győződve, hogy Mozart és más ily remek szellemű zeneköltők tanulmányozása után Hollósy Kornélia tehetségének új és eddig előtte is ismeretlen kincseire fog találni." 1860. április 8-án „egy szó nyilallott a hazán keresztül": Széchenyi István meghalt! Siratta, gyászolta az egész ország. A Magyar Tudományos Akadémia április 30-án gyászistentiszteletet rendeztetett a belvárosi plébániatemplomban. A falakat gyászdrapériákkal vonták be, a ravatalon a Széchenyi címert kandelláberek vették körül. A főoltártól a nyitott főkapun keresztül, le egészen a Dunáig fáklyások kettős sora alkotott falat, kezükben mintegy ezer fáklya égett. A kóruson 200 zenész és énekes Mozart Rekviemjét adta elő. A szólókat Hollósy Kornélia, Ellinger József és Kőszeghy Károly énekelték. A gyászszertartást Szcitovszky János bíboros hercegprímás celebrálta. A Nemzeti Színházban aznap estére Szigligeti: Titkos iratok című drámájának bemutatóját tervezték. Nem értesülvén azonban a gyászszertartás időpontjáról, kénytelenek voltak a pénztárat megnyitni, de az országos gyászra való tekintetei senki sem jött el a színházba, s így a bemutató másnapra maradt. Május 26-án Hollósy második jutalomjátékául a Hunyadi Lászlót adták, majd június 2-án fellépett a Windsori víg nőkben, s ezután úgy ment szabadságra, hogy szerződését még nem újították meg, holott az a szezon végén lejárt. Hollósy Kornélia nyári pihenőjét azonban megzavarta egy kalandos bukaresti kirándulás. Előzményei még 1859-re nyúlnak vissza. Havy Mihály, — ez a vállalkozó szellemű, de nyugtalan vérű és kalandos természetű ember — 1858-ban megkapta a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatását és „csendes társával", Szabó Józseffel közmegelégedésre vezette. 1859 nyarán, a színház nyári állomáshelyén Brassóban gazdag bukaresti bojárokkal ismerkedett meg és a színház egy hosszabb vendégszereplésének lehetősége felől érdeklődött. A biztatásokra Havy rövidesen Bukarestbe utazott a helyzet tisztázására. Ott tárgyalásokat kezdett, majd szerződést is kötött Bengescu György nagybojárral, a bukaresti fejedelmi színház intendánsával, hogy az általa szervezendő magyar társulattal 1860. június 4-én megkezdi a magyar előadásokat a nemzeti színházban. Kötelezte magát, hogy műsorát operákon kívül balettekből, népszínművekből és magyar nemzeti táncokból állítja össze. 52
