Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Nemzeti Színház — Az első szerződés

ne vallanunk, hogy bizony vannak Schodelné énekében oly fénypontok, miket csalogányunk énekében hiába kerestünk volna és viszont." Hollósy Kornélia tisztelői közben elhatározták, hogy közadakozás útján megfestetik a távozó művésznő arcképét a Nemzeti Arcképcsarnok részére. Az eszme a Nemzeti Képcsarnok-alakító Egyesületből indult ki, amely elhatározta, hogy „méltányolva Hollósy Kornélia érdemeit, őt egyik hazai festőművész által levéteti." A kép költségeinek fedezésére az egyesület helyettes elnöke, Kubinyi Ágoston aláírási íveket bocsátott ki. A képet Lieder Frigyes akadémiai festész készítette, s azt a Nemzeti Múzeumban helyezték el. A sajtóban támadások érték a festményre gyűjtő egyesületet, magát Hollósy Kornéliát, s azt írták, hogy ő hátat fordít az országnak, s egyesek mégis az arcát kívánják látni. Ha gyűjtenek, akkor az éhezők és nyomorgók számára gyűjtsenek, ne az énekesnő megfestetésére stb. 1850 márciusának első napjaiban híre járt, hogy az eltávozó művésznő jutalomjátékául nagy hangversenyt rendez a színház. A jutalomjátékra március 12-én került sor, de hangverseny helyett az Alvajáró 2. és 3. —, valamint a Hunyadi László 3. felvonását adták elő. „Hollósy Kornélia jutalomjátéka — írta az egyik lap — igen fényes eredményű vala, itt azonban nem a bejött pénzt értjük, mert az bizony nem fénylett, hanem az előadást." Hollósy Kornélia bucsúfellépte március 23-án volt. Ekkor a Linda első és második felvonását, valamint a Lammermoori Lucia harmadik felvonását tűzték műsorra. Már napokkal előbb nagy érdeklődés nyilvánult meg a művésznő utolsó fellépése iránt. A Hölgyfutár csípős megjegyzéseket fűzött a bucsúelőadáshoz, s azt írta, hogy nem csak egy csalogány van a világon, bár elismeri, hogy a művésznő szépen énekelt és nagyon sok koszorút és virágot kapott. Egy másik kritika megemlíti, hogy mennyire ostromolták a színházat a jegyekért s boldog volt, aki bejuthatott, „egy páholy ez estvén valóságos mennybéli birodalom volt". Hollósy a búcsúelőadást Petőfi Sándor—Egressy Béni: „Ez a világ amilyen nagy" kezdetű dalával, valamint az ugyancsak Egressy által ez alkalomra írt és megzenésített, zenekarral kísért, „A csalogány búcsúja" című dalával fejezte be. Ennek szövege: Fáj szivem, fáj, majd megreped, Maradnék én, de nem lehet. Repülnöm kell egy időre Más világba, messze földre. Pedig mí kedves vagy nekem Rengő bokrom, zöld lakhelyem; Ha őszkor elhull leveled: Örömmel meghalnék veled! De a tavasznak jöttére Virulásod ünnepére Ki zengne akkor dalt neked Szívből szakadtat, édeset? Talán idegen madárka? Idegen annak szólása. Idegen nyelven szól hozzád. Nem érted meg annak dalát. 25