Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Nemzeti Színház — Az első szerződés
katonai gyámintézet javára tartson egy operaelőadást. A színház — mit tehetett volna? — engedett a kérésnek, de ugyanakkor ismét kérte a magyar operák előadásának engedélyezését. Az osztrák parancsnokság most bele is egyezett a kért operák előadásába, csak azt kötötte ki, hogy minden erősebb nemzeti érzés hangsúlyozását mellőzni kell. A Hunyadi László „Meghalt a cselszövő..." kezdetű férfi-kórusának szövegét telejesen meg kellett változtatni, a Benyovszky címét a női főszereplőről Afanáziára cserélték. A rokkantak javára 1849. december 20-án a Normát adták elő, Hollósyval a címszerepben. Ezt megelőzően kétszer is, december 8-án és 10-én a Hunyadi Lászlót adták s „a régóta nem hallott operát a legzsúfoltabb ház olyan óriási lelkesedéssel tapsolta végig, amelytől még a hatalom is visszarettent, s az alig megadott engedélyt azonnal visszavonta." A német színtársulat 1849. november 13-ig tartott előadásokat a Nemzeti Színházban. Ekkor visszaköltözött a kijavított Noth-Theaterbe. A német színészek számára tartott utolsó jótékonycélú előadáson Hollósy Kornélia is fellépett Csillag Róza, Stéger Ferenc, Reina János, Benza Károly és Huber Károly hegedűművész társaságában — természetesen díjtalanul — s Tompa Mihály megzenésített költeményét: „Télen-nyáron puszta az én lakásom" c. dalt énekelte. A német színészek kivonulásával valamennyire visszatértek a régi állapotok úgy annyira, hogy már bemutatóra is készülhettek. így került színre november 24-én új rendezéssel és új szereposztással a Norma, addig Schodelné parádés operája, Hollósy Kornélia jutalomjátékául s címszereplésével, a férfi főszerepekben Stéger Ferenccel és Reina Jánossal. A színház az előadást így hirdette: „Ma szombaton adatik Hollósy Kornélia jutalomjátékául új rendezéssel és szereposztással NORMA Nagy opera 2 felvonásban. írta Romani, zenéjét Bellini. Fordította Szerdahelyi. Az előadásban az 5-ik számú cs. kir. tüzérezred zenekara is részt veend. Az új díszítmények építészeti részét Montini, a tájfestést Telepi készítette." Úgy látszik, hogy a zenekar is megcsappant és az említett katona zenekarral kellett kibővíteni. Abban az időben a már korábban is játszott operához új díszletek készítése is a különlegességek közé tartozott, ezért is nyomtatták ki a színlapra. Érdemes néhány mondatot idézni az egykorú kritikákból: „Az est koszorúja mindenesetre Hollósy Kornéliánkat illeti, ki úgy énekelt és játszott, hogy voltaképen a közönség tarthatta magát gazdagon megjutalmazva. Sok Normát láttunk és hallottunk inár, jeleseket, kitűnőket, s azért mégis ki merjük mondani, mikép, véleményünk szerint Bellini ily Normát képzelt magának, midőn e remekét írá." Amióta Schodelné visszavonult, Hollósy Kornéliának sok munkát adott a színház. Minden harmadik-negyedik napon játszott, s emellett új szerepeket is kellett tanulnia, mert ismét készültek egy új opera bemutatójára. 1849. december 29-én került sor Doppler Ferenc, a színház fuvolaművésze magyar tárgyú operájának, Ilka és a huszártoborzónak bemutatójára. Az új opera a bemutatón nagy közönséget vonzott és nagy sikert aratott. Ez érthető és természetes, mert az opera tárgya izgatta a közönséget a forradalmat követő gyászos időben. Hazafias is volt, látványos és vidám, s mindez elegendő volt arra, hogy a közönség minden kritika felfüggesztésével csupán szórakozzék és lelkesedjék. A publikum örült a huszároknak, tapsolt a toborzónak, melyhez a zenét Sárközi Ferenc népi zenetársasága szolgáltatta. A közönség egyöntetű lelkesedése ellenére a hivatásos kritika álláspontja eltérő volt. Volt kritikus, aki a zenének különböző motívumokból történt összeállítását kifogásolta, volt akinek az opera szövege nem tetszett, de Hollósy Kornélia szerepléséről és sikeréről közönség és kritika egyöntetűen a legnagyobb elismerés hangján szólt. 21
