Köpeczi Béla: Erdei Ferenc, a politikai gondolkodó. A Makói Múzeum Füzetei 39. (Makó, 1985)
nem kétséges, hogy Erdei Ferencnek. Némelyek ma azt a furcsa játékot űzik, hogy a szocializmus építése közben elkövetett torzítások miatt semmissé akarják tenni az Erdei-féle választás történelmi igazságát. Pedig ez egy teljesen történelmietlen eljárás. A negyvenes évek elején a szocialista átalakulás mellett kiállni a reális jövő melletti állásfoglalást jelentette, még akkor is, ha nem lehetett pontosan tudni, milyen lesz a szocializmus. Ilyen előzmények után nem csoda, ha Erdei Ferenc a felszabadulás után a magyar politikai élet egyik legaktívabb személyiségévé válik. A kérdés az, hogy az új helyzetben mit képvisel. A Nemzeti Parasztpárt főtitkára, és különböző időszakokban e párt megbízásából különböző miniszteri tisztségeket visel, de mindvégig a munkáspártokkal való együttműködésnek a híve, mégpedig a paraszti fejlődés érdekében. Ez az, amit a Nemzeti Parasztpárton belül azok, akik a múltban a harmadik utat képviselték, 1945 után pedig a polgári demokrácia felé hajlottak, nem tudtak megbocsátani neki, és ma emlékiratokban is visszhangzik az elítélés. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik 1945 utáni tevékenységét szembe akarják állítani korábbi gondolkodásával, és úgy állítják be a dolgot, minthogyha valamiféle megtorpanás következett volna be a gondolkodó fejlődésében. Erdei csak a saját útját járta, mégpedig a leglogikusabb következetességgel, de egyben olyan politikusként, aki mindig számol a realitásokkal. A paraszti kérdés szempontjából az ő álláspontja 1945 előtt az volt, hogy a mezőgazdaságnak és ezzel együtt a parasztságnak a kapitalista fejlődés útjára kell lépnie. A földreform végrehajtása után az volt a véleménye, hogy már nem járható a kapitalista út, amint azt Veres Péter Paraszti jövendő című könyvével vitatkozva 1948-ban megírja. 1 6 A vita lényege az, hogy a földreform után mi történik. A gazdag parasztság meggazdagodik, a földhöz jutottak és a szegény parasztok nyomorúságba kerülnek, mivel egyszerűen nincsenek meg azok a technikai és pénzügyi eszközeik, amelyek segítségével ezt a felparcellázott mezőgazdaságot a termelés és a termelékenység megfelelő színvonalára tudják emelni. Nem az ideológiából indul ki, hanem ezekből a gazdasági és technikai tényekből, és ezen az alapon lesz a szövetkezeti mozgalom hirdetője is. Ez az állásfoglalása az új gazdasági helyzet tudományos mérlegelése alapján alakul ki, és nem valamiféle konjunkturális meggondolás hatására. Az igaz, hogy e tekintetben ő közelebb került a kommunistákhoz, mint a Nemzeti Parasztpárt más vezetői, de nem egyszerűen a kommunista pártprogram elfogadásáról van szó, hanem igazi egyetértésről, egy olyan embernek az egyetértéséről, aki tudja, hogy azon az úton, amelyet némelyek a Nemzeti Parasztpártban is javasolnak. a parasztság nem tud egzisztálni. A népi írókkal és a fiatal értelmiséggel fenntartott kapcsolata érzékennyé tette 1945 után is az értelmiség problematikájára. A magyar értelmiség útjáról szólva Szekfű és Szabó Dezső hatását elemezte, s arra a megállapításra jutott, hogy „a magyar értelmiség most nemcsak riadtan és utat vesztve áll a változás után, hanem reménytelenül és az aléltságig fejbe ütve is". 1 7 Látja, hogy e mindkét irányból jövőknek nehéz „megtérni", a Szekfű-követőknek konzervatív antifasisztából kell demokratáknak lenni, a Szabó Dezső-követőknél „a fasizmussal érintkező népi-faji radikalizmusból kell átlendülni a népi demokráciába". 1 8 7
