Kiss Imre: A munkásdalos kultúra fejlődése Makón 1921–1939. A Makói Múzeum Füzetei 29. (Makó, 1982)

A Petőfi Dalkör tevékenysége a 30-as években

tunk egy átiratot, melyben többféle dolgokról értesítenek bennünket. 1931. november 22-én hozták ezeket a határozatokat, persze dalkörünket nem hallgatták meg, sem ezen ülésre nem hívták meg, így azután bizony ezen határozatuk nagyon egyoldalú volt. A dalkör vezetősége úgy határozott, míg az iskolában helyünk lesz, addig máshová nem járunk próbákra... A vezetőségünk átiratban értesíti az összmunkásságot erről." A dalkör vezetősége a mind nehezebbé váló gondok megoldása céljából 1932. február 24-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, amikor újabb szempontok szerint tárgyalták a dalkör fennmaradását, illetve további működésének módját. Most már az ügyvezető elnök is komolyabban vette azt a követelést, hogy a dalkörnek be kell lépnie a Munkás Dalos Szövetségbe, de jól tudta azt, hogy az ő személye is akadálya ennek, mert mint vitéz, a Horthy rendszernek olyan elkötelezett híve, amely miatt egy politizálni is akaró munkásdalárdának nem lehet felelős vezettője. Ő azonban annyira szerette a dalt, a dalos kultúrát, a dalkörben való tevékenykedést, hogy ennek érdekében olyan fontos, életbe vágó lépést tett, ami abban az időben szinte egyedül álló eset volt az országban: lemondott a számára és családja részére többféle előnyt jelentő vitézi címéről, rangjáról. Ezzel a valóban nem mindennapi megnyilvánulásával elég vegyes érzelmeket váltott ki a lakosság körében, de a munkásság általában jónak értékelte Varga Istvánnak ezt a bátor lépését és kíváncsian várták, hogy a jövőben milyen magatartást fog tanúsítani. Varga István felvette a személyes kapcsolatot a Munkás Dalos Szövetséggel és hosszas vita után megegyeztek abban, hogy a dalkör tagjainak ötven-hatvan százaléka belép a helyi szociáldemokrata pártszervezetbe és a dalkör társelnökévé megválasztják a pártvezetőség által jelölt személyt. Varga ügyvezető elnök annyira megfogadta a szövetségtől kapott tanácsot, hogy a közgyűlésen felkérte a dalosokat, lehetőleg mindannyian lépjenek be a pártba. Az agitációnak persze nem sok eredménye lett, mert hetek múlva is alig lépett be egy-két dalos a Szociáldemokrata Pártba. Annyit azonban elértek, hogy a rendkívüli közgyűlés megválasztotta a dalkör társelnökévé Kotroczó Józsefet, a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetetének elnökét. Kotroczó József társelnökké történt megválasztása után — természetének megfelelően — élénk tevékenységet fejtett ki a dalkör életének irányításában és ezzel egyidejűleg kezdett erősödni a dalkör élete. Ezek után a dalkört korábbi kérésére a Munkás Dalos Szövetség felvette tagegyesületei közé. Ezzel a Makói Petőfi Dalkör lényegében munkásdalárdává alakult és így annak ügyvezetője, Varga István már részt vehetett az országos Munkás Dalos Szövetség 1932. március 6-án megtartott közgyűlésén, ahol mint a legújabb munkásdalárda vezetőjét nagy örömmel üdvözölték. A dalkör átalalkulása Makón is éreztette jó hatását, mert néhány szervezett munkás belépett a dalkörbe. Ezek között volt Földházi Imre cipészsegéd is, aki később jelentős feladatokat vállalt a dalkör vezetésében. A dalkör tagjai — mint az várható volt — nem teljesítették azt a feltételt, hogy belépjenek a helyi Szociáldemokrata Pártba, mert csupán a vezetőségi tagok közül léptek be néhányan, de pár hónap múlva azok is kimaradtak, mert teljesen közönyösek voltak az SZDP politikája iránt és általában továbbra sem akartak politizálni. Az SZDP makói szervezete sem tudta megfelelően támogatni a dalkört sem anyagiakban, sem dalos utánpótlás vagy erősítés tekintetében, mert a tagság zöme nincstelen földmunkásokból, hagymakertészekből és kisiparosokból tevődött össze, akik közül senki sem lépett be a dalkörbe, hiszen legtöbbjük idős, fáradt ember volt. 32