Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)
Az emberi élet fordulói - Gyermekjátékok
Ha el tudta kapni a gólya a békát, más ment be gólyának. Volt olyan körjáték is, amikor az egész utcabeli gyereksereg egymás kezét fogva körbe-körbe menve énekelte: Lánc, lánc, eszterlánc, eszterházi cérna, Cérna volna, piros volna, mégis kifordulna. Lánc volna karika, karika, forduljon ki Mariska, Máriskának lánca. A fiúk sokszor hajtották a kiselejtezett kocsikereket egy fadarabbal, hogy csak úgy porzott utánuk az út. Amikor egymás kezét csipegettük, ezt énekeltük: Csip-csip csóka, vak varjucska... Megütögetve egymás öklöcskéjét sokszor énekeltük: Kiugrott a gombóc a fazékból, Utána a molnár fazekastól, Stol, stol, stol, fazekastól. Sokszor belefeledkeztünk a játék örömeibe. Ha be akartuk fejezni a játékot, ki kellett köpni a vérünket, ilyenkor azt mondtuk: Sós a vérem, paprikás, nem játszom tovább. Veregetve társunk vállát azt is mondogattuk még: Esteli málé, reggeli kávé, enyém a kávé, tied a málé. Ha eső volt, a spárgajátékkal játszottunk órák hosszat, ahogyan szedtük le egymás kezéről a furfangos madzag formákat. Sokszor jártuk egy lábon a kődarabbal meghúzott iskolát is. A fiúk bodzafa ágából sípot, parittyát, csutkaszárból hegedűt készítettek, és nagyokat tudtak durrantani a sárból formázott puskával. A lányok az árok szélén ragáncsból székeket, ágyat, egész szoba berendezést ragasztgattak össze. Labdát tehénszó'rből göngyölítettünk, csak sajnos az nem pattogott, úgy, mint a tömör gumi vagy a szép pettyes szél labda. Ilyen az akkori időben még csak az úri gyerekeknek volt. Ez a labda csak akkor kerülhetett a kezünkbe, ha felénk gurult, és ekkor játszottuk el ezt a labda játékot: Egy kéz, fél kéz, elől tapsi, hátul tapsi, leejtöcske, bufli, elől gurgulya, hátul gurgulya. Ha babázni vágytunk, édes szülénket kértük meg, csináljon nekünk rongybabát. Ennek búza volt a szeme; orra, szája tintaceruzával volt rajzolva, és kukoricaselyemből volt a haja. Csutkából is készítettünk magunknak babát, a varrótól kértünk ruha darabokat és abból varrtunk a csutkababának szép ruhát. Minden játékunkat saját ötletünkből magunk készítettük. Ezek a játékok nagyon nagy örömet szereztek nekünk, hisz mi még álmunkban sem gondolhattunk beszélő vagy alvó babára. Amikor először kaptunk a búcsúban ugráló kötelet, boldogságunk leírhatatlan volt. Százig is elolvastuk, ha hibátlanul ment a beugrás. Nagyon közkedvelt tavaszi, nyári labdajáték volt még a cébézés. A játékhoz két csapat kellett. Egy faütővel jó messze elütötték a rongylabdát, azt egy futó követte, és ha a labda hamarabb került be a cé vonalba, akkor ezt a futót kiütötték. A nagyobbak, amikor a kicsi babákat vezették, ezt énekelték: Dombon terem a dió, Amarra a mogyoró, Tessék kérem megbecsülni, És a földre lecsücsülni: Csücs. 32
