Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)

Házépítés

egy kis körülkerített házacska alatt állt. A legenda azt tartotta, hogy a föld tulajdonosa azért emelte a kis házat a Mária szoborral földjére, mert az Ur haragja mindig lecsapott erre a helyre, s fogadalomból készítette, hogy ezt elhárítsa. A gyerekek játszani is a Máriához jártak ki, vadvirágból koszorút kötöttek a kis Jézus és Mária fejére. Szüleiket is itt várták be, amint jöttek haza a földekről. A munkába készülők mondása is ez volt: Majd hajnalban találkozunk a Máriánál. Szombatonként a szobor lábánál mindig mécses égett és virág borította el a kis házacskát. A határban álló keresztek előtt az arra járók mindig kalapot levéve mentek el, és tisztelettel keresztet is vetettek. Házépítés Az áttelepült lakosság házai vályogból és vertfalból készültek. A mai sárgaföldes gödör az a hely, ahonnan felépült az egész akkori falu. Itt verték és szárították a vályogot, de a házak melletti gödrökből is vettek földet a falveréshez. A ház alapját közvetlen a föld színére rakták, szigetelésül nádat használtak. Az első házak a csőszházak voltak és Návay Kornél háza a templom hátamögött. Én még emlékszem erre az alacsony, öreg házra. A sokablakos, zsalugáteres épületben mindig sötét volt, olyan kicsinyek voltak az ablakai. A régi házak szabadkéményesek és nádtetősek vagy zsupszalmával fedettek voltak, ezt később cseréptető követte. A házak ablakait zsalu borította. A mennyezetet a kisgerendák alatti nagygerenda tartotta, ezek a gerendák a múlt század közepén kézi faragással készültek. A sarat polyvával, a finomabbat lótrágyával taposták. Ilyenkor a házépítők térdig jártak a sárban és kapálták, finomították a sarat. Először csömpölyeges sárral tapasztottak, utána jött a finomabb sár, amit nyeles vassimítóval kentek a falra, hogy ne legyen fodros a fal, így az asszonyoknak is könnyebbé vált a meszelés. A tapasztás után háromszor-négyszer tehéntrágyás mésszel meszelték a falat, hogy hófehér legyen. Meszelni fél száradásban kellett, hogy meg ne repedezzen a tapasztás. Ha a sár nem jó volt, ganca lett, akkor a fal szétnyíladozott. Egész utcasorok voltak fehérre meszelve, a tövük zöld meg barna festékkel nyílegyenesre elhúzva. Megszólták, kinek görbén volt elhúzva a háza töve. Az utcafronton két kis apró ablak adott világosságot, kevéske napfényt engedett be, de télen védett a hidegtől, nem ment ki rajta a ház melege. Az utcák fekvését Földeákon úgy jelölték: hővös oldal, meleg oldal. Sok háztulajdonos az 1930-as években már megújította házát, a gerendákat stukatoroztatta. A házvégek kerítései deszkából meg napraforgószárból készültek, amit dróttal fűztek be, hogy szét ne hulljon. Amikor a cserépégetés megindult, a tűzveszélyes nád és zsuptetőket cseréptetőre cserélték. A ház elejét, a nyitott gangot később kender ponyvával beszögelték, hogy né verjön be a zimankó. A ház egy nagyobb és egy kisebb szobából, kamrából és kiskonyhából állott és a kiskonyhában volt a padlásfeljáró is. Minden házban volt búboskemence, ez volt a család melegedő helye. A kemencepadkán ülve beszélgettek a szomszédokkal is, amikor a hosszú téli estéken összejöttek. A kemence olyan, mint egy kotlós, maga köré szedi fiókáit. A padka rongypokróccal volt leterítve és a kemence körül volt véve kemencevédő ruhával, hogy a meszelés ki ne fényesedjen a mellé ülőktől. Volt nagypadka és kispadka, ahol az idősebbek melegedtek, a gyerekek a kuckóban viháncoltak. A kemencét a pitarból fűtötték, ide hordták be a szal10