Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)

Búcsú

Búcsú Minden évben nagy ünnep volt a község templomának a búcsúja Szent László napján. Már a régi Földeákon is ezen a napon volt a búcsú. Másnap vontatottan ment a munka. Mivel a földeákiak Péter-Pált is megünnepelték, két nap is eltelt a nélkül, hogy dolgoztak volna az urasági földeken. A Návay-család ezt nem jó szemmel nézte, s ezért kérték, hogy a búcsút a pápa a hívek kérésére helyezze át egy másik napra. Az áthelyezés után többször jégeső' verte el a határt, melyben a falusiak Isten büntetését látták. 1848-ban a falu kérte a búcsú régi napra való visszahelyezését. A búcsút a hívek nagy ünnepélyességgel tartották meg, s ilyenkor szívesen látták vendégül a környező községekből érkezett rokonokat, ismerősöket. A búcsúra gyöngyös, tükrös, kifújt orrú-paripás bolond kocsis körhinták jöttek, és napokkal az ünnep előtt felverték sátraikat a templomtéren. Búcsú napján a lányok a kocsikba, a fiúk meg a szép színes paripákra pattantak, és száguldott velük körbe a hinta. A legények ekkor vették meg szívük választottjának a mézeskalács sziveket, s a ráírt kis versekkel vallották be szerelmüket. Kavargott a piactér a sok néptől, akik a sátrak között nézelődtek. Szólt a zene, léghinta szállt a levegőben, tengerimalacokkal jósoltak a bazárosok. Ilyenkor minden háznál sütöttek-főztek, sült a rétes, a lepény, a kalács. Messziről jött zenészek járták a házakat, és köszöntötték a búcsú napját. Ilyenkor a koldusokat és a cigányokat is minden háznál megvendégelték. Volt sok öröm, de akadt bánat is. A szegény mezítlábas paraszt gyerekek csak úgy ülhettek fel a bolond kocsik paripáira, ha fönn, a meleg sátor alatt először sokáig hajtották körbe-körbe a hintát. Ez volt az ára az ő röpke boldogságuknak. A nyári munka után a földeákiak eljártak Szegedre és kevesebben a máriaradnai búcsúra. Azt tartotta erről a szólás-mondás: Radnára möntünk kegyelömé, Lippära mög köcsögé. A szegedi, alsóvárosi búcsúra minden évben elmentek. Az utat gyalog tették meg, a Tiszán komppal keltek át. A búcsúsok mindig este indultak a hűvösön. Napokkal előtte sütöttek-főztek az útra, az előre elkészített elemózsiáikat kocsik vitték utánuk. A búcsúsok a Csicsa Jézuskánál gyűltek össze és nagy harangzúgás közepette indultak el. Vitték a körösztöt, a templomi lobogókat s akikkel találkoztak, azokkal megcsókoltatták a keresztet. Mikor átkeltek a Tiszán, a Máriaanya az összeborított lobogók alatt megszámolta a búcsúsokat, hogy megvannak-e mindnyájan. Amikor Szegedhez érkeztek, megszólaltak a harangok, s a poros, mezítlábas búcsúsok a nagy harangozás alatt értek az alsóvárosi templomhoz. A templomtér már tele volt búcsúsokkal, s onnan az iskolába irányították őket, ahol az odakészített szalmán ledőltek pihenni. Másnap reggel kezdődött a nagy körmenet. Mindenkinek volt valami fogadalma, és azért könyörgött, hogy meghallgassa a Szűzanya. Ezután vettek rózsafűzért, imakönyvet, szentkönyveket, búcsúfiát az otthon maradottaknak. Ezeket nagyon várta mindenki, de pénz nemigen volt rá. Mikor vége volt a körmenetnek és a vásárlásnak, indult hazafelé a falusi nép. A búcsúfiákat otthon kirakták a sublótra és sokáig megőrizték. A skapulárékat a nyakukban hordták kis pertliken. A régi öregek még Máriarandnára is elzarándokoltak. Ez az út 9 napig tartott. Ezek a búcsújárások voltak a régiek életének, munkás hétköznapjainak megszínesítői. A faluban nagy tiszteletnek örvendett Nepomuki Szent János szobra, akihez azért könyörögtek, hogy a víz el ne pusztítsa újra a falut. Sok-sok éneket tudtak a Havi Boldogasszonyról is, hogy mutatta meg a Szűz Anya hóval helyit a templomnak. Nagy tisztelete volt még a falu szélén lévő Mária-szobornak is, ami 9