Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom élete - VI. Válságos társadalom. A válság természete — Életberendezés — Ismeret, tudomány — Művészet — Vallási élet — Játék, sport — Ünnepek

VI. Válságos társadalom A válság természete — Életberendezés — Ismeret, tudomány — Művészet — Vallási élet — Játék, sport — Ünnepek A MAKÓI TÁRSADALOM SZELLEMI KULTÚRÁJA soha nem ért válságban vergődik. Makó nemessége valaha autochton nemesi kultúrát hordozott, s ez a kultúra társadalmi feltételeihez hű volt, tehát értékességére való tekintet nélkül bátran virágozhatott. A makói parasztság hasonlóan táplálta saját kultúráját, s ez a parasztkultúra földhöz és társadalomhoz való tökéletes hűséggel felelet volt minden kérdésre, orvosság minden kínra és jó út az ember minden vágyakozásának az elvezetésére. Két kultúraréteg alapja omlott össze akkor, amikor ez a társadalom akarva nem akarva a polgári fejlődés útjára lépett. Az összeomlás megtörtént, sem kétségnek, sem fellebbezésnek helye nincs. Viseli a makói társadalom is minden következményét : nincs megnyugtató polgári kultúra még, de nincs már nemesi és parasztkultúra sem többé s kilátás sincsen, ami reménységet táplálhatna. Csak válság van, tévelygés és illúzió. A szociográfiai szempont komoly alkalmazása minden értékelést kizár, a tények megértéséhez visz azonban közelebb egy aktuális értékszempont fölvetése. A rendi társadalomban a parasztság nagy tömege a parasztkultúra általánossága folytán a primitívség méretei között ugyan, de általánosan részt vett a paraszti kultúréletben. Az átalakulás folytán a magasabb fokú kultúrának a feltételei csak részben állottak elő, általános magasabb kultúrélet épp ezért nem következhetett be. Ilyen körülmények között az a helyzet Makó társadalmában a tiszta értékelés szempontjából, hogy ott ahol ezelőtt általános és nem is túlságosan primitív kultúrélet folyt, ma úgy-ahogy egy magasabb kultúra legalsó szinten álló értékvilága érvényesül. Ahol régebben mindenki átélte a vallási, művészi és ismereti világ értékeit, ott ma a kultúrtermelésben alig néhány „őstehetség" vesz részt, a kultúra javaival való élésben pedig legtöbbször negatív értékek jutnak kifejezésre. Társadalmi szempontból különb kultúréletnek a lehetősége sincsen kizárva éppen a korábbi kultúrrétegek összeomlása által. A változás lerombolta ugyan a parasztkultúra föltételeit, de megteremtette — egyelőre csak részben — egy magasabb kultúra érvényesülésének a lehetőségét. Nyílt kérdés természetesen, hogy e feltételek teljesen előállanak-e, és ha igen akkor is megindul-e az általános értéktermelés vagy sem. Egy megrögzített érték szempontjából bizony szomorú a válságos társadalom kultúrélete, az értékek lehetősége szempontjából azonban végtelen horizontot tár fel. AZ ÉLETBERENDEZÉS formái a társadalom életének kiválóan beszédes jellemzői. Olyan mélyenfekvő összefüggéseket árulnak el, amelyek önmagukban észrevehetetlenek. Ház, bútor, ruházat, étkezés ráfonódnak az összes társadalmi hatású magatartásokra és kidomborítják azok legrejtettebb társadalmi vonatkozásait. A nemesi és polgári osztály életberendezés-formái országosan egyezők, egy mezőváros tényei csak az általánosan egyező vonásokat jelenítik meg egyéni változatban. A tekintetben azonban, hogy a nemes származású polgári formák hogyan terjednek szét a parasztság most polgárosodó területein, a mezőváros különleges képet nyújt. Az első nemzedék idejében egyedül a nemesség és a kisded polgárság képviselte Makón az életberendezés polgárosult formáit: a szükségletek szerint tagolt lakóház, különleges célokat szolgáló bútorok, divathoz, évszakokhoz pontosan idomuló ruházat, sok fogásból álló változatos étkezés mind nagyon kicsiny területen voltak föllelhetők, a nagyobb rész a parasztság saját különleges fejlődésű formáival élt. 6 81