Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom élete - V. Szétbomlott társadalom. Az emberközi viszony meglazulása — Nyelv, név, megszólítás, köszönés — Társas érintkezés — Közlekedés — Állam, politika

területtel kétféle viszonyban áll: egyfelől a szomszédos falvak és tanyák beletartoznak a város hatáskörébe, másfelől pedig Makó tartozik Szeged vidékéhez. Mint megyeszékhely, a megyebeli falvakkal elsősorban közigazgatási kapcsolatban áll, másodsorban gazdasági és kulturális vezetője ennek a vidéknek. A makói hagymakertészek a szomszédos falvak határában szoktak hagymaföldet bérelni, s e révén a hagymakultúrát terjesztik mind szélesebb körben. Ezek a falvak egyéb termékeikkel és szükségleteikkel is a makói piac körébe tartoznak. A város—vidék kapcsolata kiterjed kulturális térre is: makói középiskolákba járnak a szomszédos falvak tanulói, makói kölcsönkönyvtárak könyveit viszik ki ezekbe a falvakba, Makó újságjai az egész megyének újságjai stb. A városnak a tanyákkal való közlekedését a két terület különböző szerepe határozza meg. A tanyák inkább a termelésnek a színhelyei, s a viszonylagosan fogyasztó várossal szemben naponként való kapcsolatban van. Nagyobb távolságról ritkább a közlekedés, de ugyanolyan szükségszerű. Körülbelül 15 km-ig hetenként legalább kétszer közlekednek, ezen az övön kívül hetenként egyszer. A szomszédos falvakhoz közel eső tanyáknál annyi a módosulás, hogy közlekedésük az illető faluval majdnem oly gyakori, mint Makóval. Szegeddel viszont alárendelt szomszédságban van Makó. Ipari és műtermékekért rendszeresen bejárnak Szegedre a makóiak; zöldségnek, hagymának viszont külön „makai" piaca van Szegeden. A szegedi egyetemre 20—30 hallgató jár be naponta és sokan a középiskolákba is. Ma a kifelé irányuló közlekedésben a makói társadalom tagjai osztályok szerint vesznek részt: legnagyobb mértékben a polgárság, s csökkenően utána a többiek. A rendi társadalom idejében a parasztság csaknem teljesen a város határai közé zárkózott, s a vásárok és búcsúk ritka alkalmaikor is mindössze 20—30 km-nyi körre terjedt kimozdulásuk határa. AZ ÁLLAMI ÉS A POLITIKAI ÉLET szemléletére az átalakulás türelmetlen és már-már megtorpanó törekvései nyomják rá bélyegüket. A régi közösségek széthulltával és a vezető eszme lehanyatlásával óriásivá nőtt az állam erejébe vetett hit. A parasztság most az átalakulás idejében találkozott először az állammal, mint olyan hatalommal, amely védi és gyámolítja polgárait. Azelőtt csak úgy ismerte, mint bálványt, amelynek szüntelen áldozatokat kell bemutatni. Napjainkban a közösségek keretei és vezető eszméi helyén az emberek az államtól várnak mindent. Szinte érthetetlen az a tömeghit, amely az állam gazdaságpolitikájában látja a válság kizárólagos orvoslását. A szövetkezeti mozgalomnak is szinte leküzdhetetlen akadálya az, hogy a tagok mindent az állami kezdeményezésre bíznak. Az állam funkcióinak túlbecsülése teszi szenvedélyessé a politikai harcokat. A makói pártok küzdelmei a mezővárosi társadalom harcainak a legkiélezettebb formáját elevenítik meg. Az utóbbi években állandóan két front állott szemben egymással: egyfelől a Kossuth- és Szociáldemokrata Párt szövetsége, másfelől pedig az Egységpárt. Jellemzően képviseli a két szembenálló pártalakulat a feltörekvők és a védekezők frontját. Egyik oldalon sem alakult ki megalapozott és határozott párt program, a szembenállás körülbelül abban csúcsosodik ki, hogy az egyik párt azt hirdeti: minden jól van és a fejlődés a legjobb irányban halad, a másik pedig azt állítja, hogy minden elviselhetetlenül rosszul áll és ha így halad tovább, csak katasztrófa következhet. Ez a frontállás teljesen hű kifejezője a mezőváros átalakulásának, s egyben arra is utal, hogy ebben az átalakuló társadalomban az alsóbb osztályok elágazó osztálytörekvései folytán milyen kiszámíthatatlanok a politikai esélyek. 80