Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom élete - IV. Megzavart társadalom. A zavar forrása — Egészségügy, orvoslás — Nemi élet — Nevelés

sztrájk: az előretörés reménytelenségének kétségbeesett megnyilatkozása. Az egyke terjedése a parasztság körében alapjában fordítja fel a nemi élet paraszt rendjét, és ezt a funkciót is a többi magatartások változásának irányában alakítja át. A NEVELÉS az a magatartás, melyben a csoport szerepe a jövő nemzedéket illetően is érvényre jut. Minden mozzanatában más annak a csoportnak a nevelői magatartása, amely maga is szigorúan kötött termelői szerepet tölt be, s amelynek kötelességszerű és korlátlan produktuma a gyermek, és más azé, amely a jövő generáció ritkább és megbecsültebb tagját szemléli a gyermekben, és maga is tágabb szerepben mozoghat. A nemesi és polgári nevelés alapvonását a kevesebb gyermek fokozott megbecsülése, és a jövőben megvalósuló célkitűzésekhez igazodó tudatos formálás adja. Makón az első nemesi generáció és a polgárság kisded csoportja volt az a réteg, mely az iskolákat föltétlenül használta, más városbeli felsőbb iskolákba pedig kizárólag ez a csoport küldte gyermekeit. A második generációban már a gyarapodó polgárság és parasztság egy része is belekapcsolódik az iskolázásba s az iskolánkívüli nevelésnek abba a fajtájába, amely az előbbi nemzedékben csak a nemesség kiváltsága volt. A makói középiskolákban egészen 1929-ig folyvást szaporodott a parasztság és proletariátus gyermekeinek a száma, sőt két polgári iskolát egyenesen ezek a rétegek létesítettek. A gazdasági feltételek rosszabbodása folytán 1929 után megállt ez az előretörés, de kétségtelen, hogy egy újabb konjuktúra beköszöntével újra megindul. A mezőváros mai nevelésrendje furcsa eltolódást mutat: a polgárosodás az egész társadalmat a feltörekvésre irányítja, s a nevelésben is új rend formálását indokolja, a gazdasági kényszerűségek folytán azonban az alsó osztályok kénytelenek nevelői törekvésüket vagy az egykére korlátozni, vagy a gyermek teljes megtagadásában kifejezésre juttatni. A parasztság nevelői magatartása a régi rendben az osztályszerep mostohaságait teljes egészükben közvetítette a gyermek felé. A gyermek nem annyira a jövő nemzedék féltett tagja volt, mint inkább alárendelt munkaerő, amelyből volt bőséggel, s el is pusztult belőle sok. Egyedüli tudatos nevelői ráhatás az edzés és a „keményen fogás": korán fölkeltették, fejletlenül kemény munkára fogták, szigorúan fenyítették, élelemadagját kiszabták stb. A tanyák kialakulásával pedig rendszerré vált, hogy a gyermeket, mihelyt használható munkaerővé serdült, kivitték a tanyára, ahonnan csak kivételes ünnepek alkalmával került vissza a városba. Legtöbb helyen felnőtt nem is volt velük állandóan. Később, amikor a tanyarendszer teljesen kifejlődött, már egész családok laktak a tanyán, s a gyermekek végig a családon belül nevelkedtek. Mindennek ellenére azonban a parasztnevelés a parasztkultúra feltételei mostohaságához képest egészen tökéletesen közvetítette a felnőttek kultúráját a felnövő generáció számára. A gyermek, mire felnőtt, a parasztkultúra egész anyagát tökéletesen elsajátította. Mindenekelőtt meg kellett tanulnia egy csomó konvencionális szabályt: az osztályszerep védő szabályrendszerét, amit a családon belül sajátított el a gyermek. Ezt minden felnőtt tudta és esetenként mindenki tanította is. A termelés technikáját mint alkalmazott munkaerő, évenként való ismétléssel tanulta meg a gyermek; a sokirányú mezei gazdaságban minden korhoz volt megfelelő munkakör s mire felserdült a gyermek, az összes munkaköröket begyakorolta. A leánygyermekek a háztartás és gazdaság női munkakörein mentek végig. A nevelés új rendjének kialakulását két akadály gátolja. Egyfelől a gazdasági feltételek hiánya akasztja meg a régi rend lerombolásával párhuzamosan haladó újabb nevelői törekvéseket, melyek a társadalom egységesülésének, az alsó osztályok felemelkedésének jegyében folynak. Másfelől gátolja iskolarendszerünk, mely 76