Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom élete - III. Átalakult társadalom. A kiegyensúlyozott korszak vége — Változott föltételek — Átalakult gazdasági szerkezet — Termelés — Fogyasztás

TÖKÉLETESEN ÁTALAKULT A GAZDASÁGI SZERKEZET a természeti—technikai föltételek megváltoztával. A túlnyomóan állattenyésztő rendi társadalom sokoldalú mezőgazdaságot s az ahhoz kapcsolódó számottevő ipart és kereskedelmet folytató polgári társadalommá alakult át. Nincs egyetlen gazdaságszervezeti sejt, amely ment maradt volna a változástól, sőt a gazdasági rend átformálódása képviseli a kifejlett átalakulást az összes többi társadalmi viszonylatok zavart és bizonytalan változása között. Továbbra is agrártársadalom maradt Makó, azonban összes mezőgazdasági viszonylatai gyökeresen megváltoztak. Mindenekelőtt eltolódott a föld és a rajta élő népesség viszonya. Míg száz évvel ezelőtt 20 000-nyi népesség élt 60 000 holdnyi területen, addig ma 36 000 ember él 46 000 holdon. Nyilvánvaló, hogy komoly változásoknak kellett történnie, mind a termelés technikájában, mind a gazdasági szervezetben, hogy az élet anyagi feltételei annyira amennyire biztosítva legyenek. Legáltalánosabb hatású változás, hogy az ipari-kulturális termelés és a közvetítés arányai megnövekedtek az őstermelés rovására. Száz évvel ezelőtt Makó népességének 90%-a volt őstermelő, ma 56%-a. Ez a termelési specializálódás azt eredményezte, hogy az őstermelés nem ősfoglalkozás többé, mely mint alapfoglalkozás, minden más termelési irányt magában foglalhat, mint hajdan (háziipar, paraszti mesterségek, a termelt termény kicsiben való eladása és kofálkodás), hanem egyetlen szakma, egyetlen foglalkozás a többi sok közt. Nyugati társadalmakban a mezőgazdaság elszakosodása már végbement és simán ment végbe: Bauer éppolyan igénnyel jelent földművest, mint Maurer kőművest és Tischler asztalost. A magyar Dunántúlon hasonlóan „iparrá" finomult a földművelés és nem tűri a paraszt jelzőt, azonban ott is simán alakult ki ez a helyzet. Az Alföldön ellenben túl közel van még a mezőgazdaság korábbi, specializálatlan primitív paraszti szintjéhez, a polgári igények viszont legalább oly erősek, mint nyugaton, vagy a Dunántúlon, ennélfogva itt nem megy simán a mezőgazdaság „iparosodása". Hirtelenül válik iparággá a mezőgazdaság és türelmetlenül akar polgár lenni a földművelő. De az őstermelés belső tagozódása is megváltozott. Makó határának termelési övei kiegyensúlyozott extenzív mezőgazdaságot képviseltek: vetemény és szőlőföldek, majd belső legelők, kijjebb szántók, s legkívül a pusztai legelők olyan rend szerint, hogy ki-ki a legmegfelelőbb helyen termelhette szőlőjét és veteményeit éppúgy, mint gabonáját. Ma csaknem teljesen elmosódott ez a területi tagozódás, ellenben a szántóföldi kertészet (hagyma, zöldség, korai burgonya) az egész határban föllelhető, a legelők helyett pedig takarmánytermelés szolgálja az istállózó állattenyésztést. Míg hajdan egészében félnomád és extenzív volt a mezőgazdaság és csak kicsiny szigetet képezett a szőlős és veteményes kertek kerti kultúrája, addig ma egészében specializálódott és belterjesült a termelés, részben a szántóföldi kertészet, részben a takarmánytemelés és állattenyésztés irányában. Makó gazdasági életét ma mind a mezőgazdasági, mind az ipari termelés és forgalom területén a tőkék nagymértékű elosztódása jellemzi: 100 holdon felüli földbirtok 4 van, 500-on fölüli pedig egy sincs; 30-nál több munkást foglalkoztató vállalat csak 4 van, de 10-nél több alkalmazottal dolgozó is csak 6. Ezzel szemben a múlt század közepén egy nagyobb kurialis birtok is fönnállóit: a püspöki uradalom s a parasztbirtok is nagyobb tömböt képező jobbágytelkekből állott. A zsellérség a mainál nagyobb számban teljesen kiesett a föld birtoklásából, mindössze bizonyos használati jogokat élvezett. E téren különösen jelentős az átalakulásban, hogy a zsellérség a legelőfelosztás révén kicsiny földbirtokhoz jutott (ez a tény adott lendületet a hagymatermelésnek), de az sem jelentőség nélkül való, hogy a nagyobb jobbágytel68