Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom szerkezete - VII. Csoporttudat, csoportharc. A rendi és osztálytársadalom — Városrészek — Nemzedékek — Osztályok

(„benn" lakik valaki vagy „kinn"). A tanyák azonban megtartották különleges minőségükből fakadó csoporttudatukat, habár ez a tudat is más, mint a régebbi tanyáké. Hosszabb ideiglenességgel laknak kinn a fiatalok, mint régente, azonkívül vannak tanyásbéresek és tanyásbirtokosok is, akik állandóan kinn laknak. Továbbá a tanyák oly sűrűvé lettek, hogy gyakori érintkezés áll fenn közöttük, s ily módon kialakult a tanyaiak csoportja. A tanyaiak csoporttudatának legfőbb eleme a kivetettség érzése, és ezzel együtt az alárendeltségi tudat a városiakkal szemben. A területi csoportküzdelem minden vonalon hű mása az osztályok küzdelmének: a város belterületének osztályai versengést folytatnak egymással. A belváros a maga számára igyekszik biztosítani a városiasodás minden eszközét, viszont a középrész és a külváros is ugyanazokat igényli. Az igénylés két irányban szabja meg a középés külváros küzdelmét: egyfelől követi az elsőt, utánozza a berendezéseit, másfelől pedig a rendelkezésére álló eszközökkel ellenzi a belváros újításait. A tanyák egyénenként és kollektive egyaránt szembenállnak a várossal. Az egyéni törekvések ma is ugyanazok, mint a régi rendben: bejutni a városba. Minden tanyalakónak, mégha állandóan kényszerült is berendezkedni a tanyán, olthatatlan törekvése visszakerülni a városba, ha hamarabb nem is, de munkaereje csökkenésének idején. A tanyák kollektív törekvése pedig hasonló a külváros törekvéseihez: kitartóan követeli a maga számára a szükséges közműveket és egyéb a városnak rendelkezésére álló berendezéseket (utakat, orvost, közigazgatási kiküldöttet, postát stb.) és ellenzi azokat a beruházásokat, amelyeket a város a külterület rovására végez. A NEMZEDÉKEKNEK két éles határvonala van Makó történeti fejlődésében: egyik az 1860-as esztendő a városfejlődés új korszakának a kezdete, az első nemzedék kezdő határideje; másik az 1930-as évek, a háború utáni generáció kiindulása. Ennek a két nemzedéknek a nemzedék tudata különös élességgel alakult ki, de a második nemzedék sem magatudatlan csoportosulás. Egyáltalán Makó mezőváros társadalmában mindenkor tudatos volt a nemzedékcsoportosulás, sőt azt is a nemzedékek különbségére vetítik, ami végeredményben osztályprobléma. Polgáriasodó harmadik nemzedékbeli parasztok például mindent, ami paraszt hagyomány vagy jellemvonás, nagyapáiknak, az első generációnak tulajdonítanak annak ellenére, hogy nem egy magatartásuk parasztjellegű. Az öregek viszont minden újítást a harmadik generáció számlájára írnak, noha maguk is, fiaik is tettek előrehaladást. Az első nemzedék valóban csoporttudatában is a rendiséget képviselte: a nemes úrnak, a jobbágy parasztnak tudta magát, egy réteg pedig polgárnak, annak ellenére, hogy a jogi, gazdasági föltételek és a más csoportokkal való érintkezés tökéletesen megváltozott. Ez az érthető és elkerülhetetlen tévhit az alapvonása az első nemzedék csoporttudatának; azt hitte, hogy minden föltétel olyan, mint régente és éppúgy igyekezett élni. Természetes, hogy az eltolódás eredménye strukturális átalakulás lett. A második nemzedék tudatára ébredt a tévedésnek, és önkéntelen sietséggel igyekezett levonni most már nemcsak az első nemzedékbeli helyzetnek, hanem az első nemzedék tévedésének és a tévedés folytán előállott gazdasági megerősödésnek a következményeit. A nemesség polgáriasodott és mint dzsentri az új rendnek kívánt elitje lenni, a parasztság pedig a jogi és gazdasági emancipálódás útján emelkedni kezdett: szintén polgáriasodott. A második nemzedék tudatának fő vonása a változott feltételek felismerése volt, a harmadik generáció viszont a már megindított átalakulással együtt nőtt fel, tudatában tökéletes világossággal bontakozik ki az új feltételek és az új szerkezet jelentkezése, homályosan azt is tudhatja, hogy a kifejlés erre a nemzedékre vár. A nemzedékek harcának két pontja van a makói társadalomban: az első és má53