Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)

A makói társadalom szerkezete - V. Osztályrétegződés. Rendi társadalom — Osztálytársadalom — A polgárság — A munkásság — A kispolgárság — Paraszt szigetek

ton féle kisgazdapárt élénk hullámokat vert Makón, s a program már nem a paraszti sors enyhítését követeli, mint a korábbi lojális parasztmozgalmak, hanem részvételt a politikai vezetésben. A proletariátus pedig egyenesen a társadalom újjáépítését helyezi kilátásba, és ennek a célnak elérése végett igényli a politikai vezetés szerepét. Makón az országos szociáldemokrata párttól és a szakszervezeti mozgalomtól függetlenül is erős és biztos a munkásság politikai frontja. A városi és megyei képviselőtestületben ez az osztály is jelentékeny tényezővé nőtt. A KULTURÁLIS ÉLET teljes egészében természetesen nem vált még általánossá, a kiterjedés azonban szembeötlő. 1895-ben épült a város gimnáziuma, élénk bizonyságául a kulturális élet növekedésének. Az iskola tanulói már kezdetben sem csupán a dzsentri és az értelmiség gyermekei közül kerültek ki, hanem mindjárt kezdetben befogadta a kereskedők, iparosok és a parasztság gyermekeit is. A háború után pedig egyenesen ez utóbbiak szükségletének kielégítésére alapított először a református, majd a katolikus egyház egy-egy fiú polgári iskolát. A nevelésen és a fölső oktatáson túlmenően is megoszlik a város kultúrállománya. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik az értéktermelőbb kultúrélet: a dzsentri nagyrészben külsőleges érintkezési formákat hangsúlyozó kultúrája, a polgárságnak mindinkább tömegesülő uniformizálódó vidékies műveltsége vagy a szervezett munkásság dogmatikus osztályharcos műveltsége. A második és harmadik nemzedék kiemelkeldő egyéniségei pedig szinte egyenlő arányban származtak a társadalom minden rétegéből. A GAZDASÁGI ÉLETBEN a legfeltűnőbb és legalapvetőbb a változás. A hajdani termelőszerepek vagy tökéletesen felborultak vagy ellenük fordul, aki betölteni kényszerül. A paraszt gazdasági szerep, mely könyörtelenül a nyerstermelés medrébe szorított minden magatartást, bomlásnak indult. Minden utat megragad a parasztság e volt szerep elhagyására: igyekszik mechanizálni a földművelést, más termelési ágak felé fordul, s lényegesen nagyobb arányban részesedik mindenfajta javak fogyasztásában, mint az előző időkben. Ha pedig a szerep objektív határai nem tágíthatok, úgy minden úton apellálnak annak viselése ellen. Ánnál erőteljesebb ez a tiltakozás, mivel a külön osztályon belüli kultúra nem mérsékli a szerep mostohaságát: a paraszti kultúra már nem él, a munkásság kultúrája pedig még nem alakult ki. Pártmozgalmak, bérharcok és a nagy sztrájk: az egyke, mind beszédes bizonyságai a viselt sors ellen való tiltakozásnak. A TÁRSADALMI ÉLET különböző tájain szemlélhető változások azonos értelmet juttatnak kifejezésre: a különnemű zárt és autonóm rendi csoportok elvesztik indokoltságukat, és régi határaik fölött a társadalom egyneművé és egyetlen szuverén hatásterületté fejlődik. Elmosódik normatív osztottsága, s ami rétegződés mégis fennmarad, az már ténybeli, történeti, tehát esetleges különállás: osztály, mely minden pillanatban megszűnhet és meg is kíván szűnni. A mezővárosi társadalom napjainkban kétségtelenül osztályokból áll az átalakulás közelsége és befejezetlensége folytán, azonban még a rendi múlt is él és számolni kell tényeivel. Általánosságban Makó társadalma is polgárosult társadalom: a paraszt és a zsidó autonómiák föladták különállásukat — mint ahogy területileg is a parasztközségek, (Buják, Szentlőrinc) és a Gettó is beleolvadnak a város egységes, de tagozott egészébe —, s a város egyetlen hatásterületté lett. Mindamellett az osztálytársadalom két pólusa: a polgárság és a proletariátus csak irányát adja a csoportok elhelyezkedésének, nem pedig kizárólagos keretét. Kétségtelenül ez az aktuális szerkezeti elv, s feltehető, hogy valaha kizárólagos is lehet. Ma azonban a mezővá42