Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza. A Makói Múzeum Füzetei 27. (Makó, 1982)
A makói társadalom szerkezete - I. A mezővárosi társadalom. A mezőváros — A falu öröksége — Átalakulás — Egyéniség és közösség — A város előképe
A termésértékesítés közösségteremtő ereje újabban bontakozik ki. Elsősorban a hagyma mutat érdekes jelenségeket. Helybeli erők hozták létre a hagymaszövetkezetet, de ez az alakulat első szakaszában nem mutat fel sem különösebb közösségjelleget, sem különösebb értékesítési eredményt. Közhatósági kezdeményezésre jött létre 1933-ban egy hagymakiviteli egyesülés, mely egészen új utak felé mutat: meghatározza az eladható mennyiséget, jegyzékbe veszi az eladásokat, és arányosan vásárol újabb mennyiségeket. Az elmúlt években alakult egy egészen célszerű társulás a hagymatermelés és értékesítés terén: a hagymatermelők egy őstermelői (céhbeli termelői) testületet létesítettek, mely a termelés és értékesítés minden mozzanatában ellenőrizni igyekezett a bevett termelőket, részükre biztosítandó a szervezett értékesítés minden előnyét. Ezek a szervezkedések azonban nem vezettek eredményre. Ma a hagymakertészek szövetkezete egyesíti magában e törekvéseket és számottevő eredményeket ér el mind a termelés mind az értékesítés szervezése körül. Az ipari és kulturális termelésnek nincsenek Makón oly különleges követelményei, melyek nélkülözhetetlenné tennék a közösségi formákat. A kisebb-nagyobb vállalatok közösségei szabad és esetleges társulások, hatásuk egy-egy különleges magatartás körére szorítkozik, és ott sem meghatározó erejű. Az efféle közösségek a szerződési szabadság alapján állván normatív erő nélkül tömörítenek egyes magatartásokat. Erőteljesebb közösséget teremtenek a kulturális termelés intézményei. A megyei közigazgatás a dzsentri klikkszerű közössége, a városi közigazgatás s a középiskolák viszont az igazi polgári közösségnek a keretei. A kulturális élet szervezett közösségét az egyházak papi és tanítói kara alkotja. Legrégibb és legerőteljesebb a református egyházé. Ez régen kisgimnáziumot tartott fenn és kulturális társadalmi egységét a református iskolák, papi és tanítói lakások egységes alföldi újklasszikus stílusa jellemzi legjobban. A református egyház ma is eleven kollektivum, és hatása sok irányban érvényesül. A katolikus egyház vezető közössége szűkebbkörű egység, de éppen ezért szorosabb is. Az erősödő belmissziói munka mindkét egyháznál egyre jobban és jobban emeli a közösségek hatóerejét. Az evangélikus, görögkatolikus és izraelita felekezetek kultúrközösségei kisebbségi helyzetük folytán rendkívül hatékonyak. Olyan eleven és egybefoglaló egységek ma, mint a vezető felekezeteké volt korábban. Jellemzője az egyházi közösségeknek, hogy körükben megszakítás nélkül él az elmúlt korszak félig-meddig kollektív szemlélete. A mezővárosi társadalom minden individualizálódás ellenére nagyon messze esik a városi társadalmaknak majd tisztán egyéni, majd tömegesülő fogyasztási kereteket teremtő világától. Míg az individualista fejlődésen átesett városi társadalmakban a fogyasztás keretei egyfelől a közösségekből felszabadult egyén háztartásai, másfelől kávéházak, éttermek, mozik tömegüzemei, addig a mezőváros társadalmában a fogyasztás általános kerete a családi háztartás. Nemcsak földművelők között, ahol a termelési kényszerűség indokolja, hanem a földtől távolesők között is alig van magatartás, amely kikerülné a családi közösség útjait. Idők folytán a családi közösség is engedett szorosságából és kiterjedéséből, az általános atomizálódás családi közösségeket is bontott szét, mindamellett a családi kollektivum a széthulló társadalom legmaradandóbb csoportjának bizonyult. VÁROSI TÁRSADALOMNAK ma még nem mondható a jellemzett mezőváros, azonban egyenes úton halad affelé. Mint ahogy a rendi struktúra polgári osztálytársadalommá alakul, úgy a mezőváros, mint egység mind határozottabban levetkezi a falusi jelleget, és a város vonásait ölti magára. A városi minőség bizonyára nemcsak azon múlik, hogy nagyszámú népesség éljen együtt, vagy hogy nagykiterje26
