Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A pezsgő gazdasági élet

deltünk, és már egy órakor indultunk a vásárba, aki csak tudott menni, amire csak gondolta, hogy az egész családnak szüksége lesz, azt összevásároltuk. Estére mindenki megpakolva vihette haza a maga vásárfiáját. Igencsak ott volt a vállunkon mindenkinek a pár csizma, a bársony öltöző ruhák, az alsóruhák meg az ágyhuzatnak valók, egy szóval minden, amire csak gondolták, hogy szükségünk lesz. A helybeli kereskedők nem is igen nézték ezt jó szemmel. De a makóiak azt tartották, hogy ilyenkor jobban lehet jó minőségű árut választani, meg a vidékiek olcsóbban is adják. Ők nincsenek ahhoz a sok pénzhez szokva. Az őszi vásárokon már nagy halmokban árulták az aszalt füzéres fügét, meg óriási serpenyőkbe sütötték a gesztenyét, és kiabálták, itt a jó meleg olasz maroni. Az a bőség, az a jólét nemcsak a vásárokon látszott, meglátszott a város mindennapi életén is. Nemcsak akkor volt itt minden, amikor a vidéki iparosok meg kereskedők felkeresték Makót. Itt az üzletek jó minőségű és kitűnő árukkal mindig tömve voltak. A nép jól élt, kitűnően ruházkodott. És mérsékelten, de szépen szórakozott is. A piactéren három nagy vaskereskedés volt. A női ruhakereskedők hetipiacos napokon már kora délelőtt az üzleteik előtt sétálgattak és tessékelték be a vevőket. Érdeklődtek az édesanyáktól, a Julcsa meg az Örzsi nem ment-e még férjhez? Mikor veszi már meg néki a staférungot? Hátha még az nem kell is, akkor is jöjjön be, és vásároljon valamit. Nem baj, ha nincs is nála pénzt, majd, ha legközelebb jön, majd behozza. A városba három nagy gőzfűrésztelep dolgozott. A Maroson tavasszal, ha beállt a jó idő, az erdélyi oláhok egymás után ereszgették le a tutajokat, festői szépség volt látni őket. Körülbelül kilométernyi távolságban tíz-tizenkét tutaj egymás után mind egyforma. Mindegyiken kis sátor, kunyhó. Mindegyiken égett a tűz. Hosszú, húsz-huszonöt méter hosszú fenyők szorosan egymás mellé fűzve ujjnyi vastag vashuzalokkal. A vastag vége mind egyfele, öt-hat méter széles. Egy másik ugyanilyen széles vastag végivel összefordítva, szorosan egymáshoz erősítve, így a tutajnak a dereka volt a legszélesebb. A két vége a legkeskenyebb. Szinte hajóalaknak kiképezve. Az egyik keskeny vége volt a tutajnak az első, a másik keskeny vége volt a tutajnak a hátsó része. Mind az első, mind a hátsó részén, egy tíz méter hosszú fenyőn egy-egy kormánylapát. A fenyőgerendának a dereka egy járomfélébe beleépítve, ahol jobbra vagy balra könnyen mozgatható volt. A tutajnak az elejét vagy a hátulját ezekkel a kormánylapátokkal kormányozták, hogy a tutaj megfelelő vízi úton haladjon. Leginkább az első kormányos vezényelt a hátsónak, hogy merre a tutaj hátulját, mert az elég hosszú alkotmány kormányzása elég nagy elővigyázatosságot igényelt. A tutajok teljes hosszában és szélességében meg voltak terhelve hasábos tűzifával. így ingyenfuvarral szállították az első osztályú tűzifát a tutajok Erdélyből a Maroson. A tutajok kikötésének helye a Lúdvártól a hídig volt. Innét húzatták a fenyőket a fakereskedők a fűrésztelepekre. Egész nyáron annyit, hogy a fűrészgépnek egész télen legyen munkája. A fűrésztelepeken olyan hatalmas mennyiségű fűrészáru halmozódott fel, hogy ott mindenkor, minden igényt ki tudtak elégíteni. A hasábos fákat a Maros-parton végig összerakták ölekbe és ott mindig lehetett olcsón tűzifát kapni, azt semmi fuvar nem terhelte. Abban az időben már nem is féltek, hogy elviszi a Maros, mert már hosszabb idő óta nem jött ki a medréből. Ezt az óriási mennyiségű tűzifát akkor leginkább ipari célokra használták fel. Ezekkel égették akkor nagy mennyiségben a háztetőket fedő cserepeket. Az Aradi utca végén, a Vásártér körül volt cserépszínekkel és cserépégető kemencékkel. Ezeken a környékeken lévő föld kiválóan alkamas volt cserépnek, de csak akkor, ha fával égették. A téglának is az a környék volt akkor Makón az igazi hazája, ez a föld volt néki a legalkalmasabb. Itt, az Aradi utca végén épült azután az első magas kéményű körkemence, 83