Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A gazdaság gyarapodása

földre ábrákat csináljunk vele. Honvédban laktunk, sokat dolgoztunk, de a kosztolás is kifogástalan volt. Ellátásunkról a szüleink kifogástalanul gondoskodtak. Akkor nem is volt az nehéz. Minden volt bőségesen. Nyáron gyümölcs, dinnye. Ha nékünk nem termett, az apám mázsaszámra vette. Mihelyt szőlő termett, kaskaszámra. Ősszel kék szilvát legalább egy mázsát lekvárnak. Nyáron a tejet nehéz volt értékesíteni, az asszonyok melegen oltották, görögdinnye nagyságú kerek gömölyéket nyomtak belőle. Sorba felrakták az ereszkoszorúra. Őszre tizennyolc-húsz gömölye is sorakozott egymás mellett. Ezeket kukoricaszedés előtt egy héttel meleg langyos vízzel lemosogatták, majd lereszelték vagy húsdarálón ledarálták. Jó bő tejfellel nagy vájlingban összegyúrták és besózták. És nagy cserépfazekakba belegyúrták. Hólyagpapirossal lekötözték. Ugyanígy a szilvalekvárokat is. A gömölyetúró egy heti érés után fogyasztásra kitűnő volt. Ha mentünk a munkába, az édesanyám este mindig elkészítette a másnapravalót. Egy darab füstölt szalonnát, egy bögrébe túrót, egy bögrébe szilvalekvárt. Aztán másnap mindenki abból evett, ami neki tetszett. Szükség is volt erre, mert különösen ősszel nagyon sok és nehéz volt a munka. A kukoricaszedés után kezdődött a gyökérszedés, talicskázás. Azután míg az ásó ki nem fagyott, a földásás. így ment ez 1910-ig amikor mát öt kat. hold földünk volt, tehén volt, disznók voltak. Az apám nagyon megunta már a talicskázást. Új kocsit csináltatott. Könnyű kertészkocsit. Új lószerszámot, és a szentiváni vásárban 2 gyengébb lovat vett. Kucses Károlytól új Sak-ekét. Ezek után sokat változott az életünk. Kevesebbet kellett talicskáznunk. Kevesebb fuvart kellett fizetni vagy egyáltalán semmit. A meglévő földeket a kedve szerint trágyázta az apám. A búzánkat magunk nyomtattuk el lóval meg kocsival. Jó nagy szérűt csináltunk, vékonyabban ágyaztunk. A kocsiról leszedtünk mindent, oldalkast, saroglyákat. A kerékszegeket a külső lyukakba raktuk, hogy a kocsi kisebb helyen és könnyebben forduljon, és volt már az apámnak két legény fia: az egyik kilenc, a másik tizenegy éves, és a magunk gazdái voltunk. Magunknak nyomtattunk. Én voltam a boglyamester. Az apám megtanított boglyát rakni a szalmából. A kocsin hol én ültem, hol Pista, aki mindig a lovakat hajtotta a kocsi előtt. Amelyikünk a lovat nem hajtotta, az az apánknak segített a szérűbe viliázni, és tanulta a fogásokat. Ez neken nagyon hosszú és nagyon nehéz nyár volt. Nagyon meleg volt, és én nagyon rossz parasztnak bizonyultam. Otthon minden munkában pontosan megálltam a helyem. Tanulni sose tanultam otthon, de az iskolában mégis mindig mindent tudtam. A tanítónk minden órán elmagyarázta a tantárgyat és azt én már mindig tudtam is. A tanítóm mondta is az apámnak: Ezt a gyereket tovább kell taníttatni. De az apám alig várta, hogy az öt osztályt kijárjam és lemaradjak az iskolából, mert a kis gazdaságban égetően nagy szükség volt a segítségre. Én hiába sírtam, könyörögtem, hogy taníttassanak tovább, hiába való volt. Nékem a paraszti munka csak nem ízlett, tovább sírtam. Amikor az apám már egyszer nem állhatta, összebeszélt az anyámmal, és azt mondja nékem a fülem hallatára: Hallod, anyja, Sándor azt mondja, nem lesz paraszt, hát készíts neki egy kenyérkendőt, ennivalót és menjen a háztól, hogy többet ne lássam. Erre az anyám vágott egy jó pilis kenyeret, egy darab szalonnát, meg egy fél szál kolbászt, a szemem láttára bekötötte a kendőbe, az apám a kezébe vette, elém állt és ezt mondta: Itt van, fiam, és eredj, úgy élsz, ahogy akarsz, de az én házamhoz többet vissza ne gyere, mert tudd meg, a kudusnak adok egy darab kenyeret, de néked többet soha semmit. A kendőt a kezembe akarta adni. Én álltam és nagyon, de nagyon keservesen sírtam. A kendőt nem vettem el tőle. Akkor azt mondta: Hát nem mégy ? Jól van, maradsz. Maradhatsz, de én többet meg ne halljam, hogy tanulni akarsz. Amit az apám mondott, azt tudtam, hogy szentírás volt. Vagy maradok parasztnak vagy megyek a háztól. 75