Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)
Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A mozgósítás
Na, de mit mer egy tizenkét éves fiú kezdeni az életben, mibe kezdjen, hova menjen? Nem tehettem mást, maradtam és hallgattam. Lassan-lassan, de nagyon keservesen kezdtem beletörődni a sorsomba. És napról-napra vállalni az akkor még olyan nagyon keserves munkával járó paraszt sorsot. Pedig évről-évre nőttem és mindig többet-többet vártak tőlem. Még másnak is vállaltunk lóval való nyomtatást. Évente a két lóval 120—140 köböl búzát, árpát nyomtattunk el, takarítottunk haza. 1914. július 27-én vasárnap reggel a városhoz közellévő szérűnket takartam be szalmával, hogy a nap fel ne süsse. Reggel hat óra volt, a szél a város felől fújt, hallom, hogy dobolnak. A dobszó után tisztán hallom a dobos szavait: Őfelsége első Ferenc József Ausztria császára, Magyarország apostoli királya kiáltványa. Mindent jól meggondoltam és mindent jól megfontoltam, de a háború elkerülhetetlen. A hadüzenet Szerbiának megtörtént. A hadműveletek megindultak, csapataink Szerbiában megkezdték a dicsőséges előnyomulást. A mozgósítás Mint a legfelsőbb hadúr, Őfelsége elrendeli, hogy minden tartalékos a legközelebbi csapattestjéhez huszonnégytől harminckét éves korig, huszonnégy óra alatt; minden harminckettőtől negyvenkettő éves korig 48 óra alatt bevonuljon. Az én apám akkor negyvenéves volt, tehát negyvennyolc órán belül kellett néki bevonulni. Még egy napra való nyomtatni valónk volt. Utána hétfőn, tehát azt elnyomtattuk, és kedden reggel az apám összepakolt és bevonult Szegedébe a négyes honvéd huszárokhoz. Mi pedig az anyámmal a kis gazdasággal meg a lovakkal itt maradtunk. Akkor már Pista is lemaradt iskolából. Ha akármilyen nehéz volt is anyámnak, mégis csak két ügyes és szorgalmas fiúval folytatta a gazdálkodást. Mi úgy folytattuk a munkát, a gazdálkodást, ahogy az apánktól tanultuk, hiszen elég hamar elkezdett bennünket arra nevelni. Azt lehet mondani, hogy szinte fennakadás nélkül ment minden tovább. 1914. végén az apám szabadságot kapott. Az 1914. évi termésből az anyámnak megtakarított pénze volt. Akkor már a honvédi háznál szűk volt a porta. Kevesek voltak a gazdasági épületek. Elhatározták, hogy kicserélik a házat. Megvették a Batthyány u. 53. számú házat. Eladták a Perczel utca 43. számút. A Batthyány utcait 1915. március elsején foglaltuk el. 1915. j an. 1-én még Honvédban laktunk. Akkor 1915. január másodikára Makóról és környékéről háromszázhatvanöt kétfogatú járművet hívtak be haj tóval a makói új vásártérre. Ehhez két huszárt a saját lovával — tartalékost. A két huszár közül egy az apám volt. Néki is 1915. jan. másodikán reggel 7 órára felnyergelve, felkantározva, három napi élelemmel a saját lovával kellett jelentkezni. Száraz, hideg tél volt. A szakaszokba való osztás és a vezetés egy idősebb tartalékos századosra volt bízva. Január másodika a szervezéssel, beosztásokkal telt el. Akkor éjjel a 750 darab ló a haj tokkal együtt a hideg éjszakában a Vásártéren aludt. Ez volt a kezdet. Az apámat, akinek katonai rangja semmi nem volt, mégis egy szakasznak a parancsnokává tette meg a százados. Ötven kocsi hajtójával került a keze alá. Este az apám a századostól elkéreckedett, hogy a lovával együtt otthon aludhasson. A százados azzal a feltétellel engedte el, hogy reggel korán jelentkezik nála, mert már öt órakor indulnak. Az apám, látta, miről van szó, gondosabban összepakolt. A subáját és a fontosabb kellékeket kivittük neki a Vásártérre, a szakaszának egy kocsijára felpakoltuk. 1915. január harmadikán reggel öt órakor a menet 7 szakaszba osztva, a háromszázhatvanöt kocsi elindult Apátfalva felé a szerbiai harctérre a hadseregnek utánpótlást szállítani. Elöl lovagolt a százados, akinek egyedül volt egyenruhája. Utána a fogatok szakaszokba osztva. Mindegyik szakasz szélén a sza76
