Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)
Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - Miből számítsz, fiam, megélni?
Miből számítsz, fiam, megélni ? Amikor a katonaideje lejárt, a gróf kérte, hogy maradjon tovább is náluk. Az apám nem maradt. Akkor adott néki olyan ajánló levelet, amelyiknek a felmutatásával akármelyik rendőrségnél vagy postahivatalnál alkalmazták volna. Az apám nem használta fel a jó alkalmat. Ótet csak húzta vissza a föld, a paraszti élet. 1898 október 1-én leszerelt, hazajött. Az apja házánál egy napig se volt pihenő ideje. Menni kellett a munkába. Nagyon nehezére esett. A kezei tele lettek hólyaggal. De nem olyanból faragták, hogy meghátráljon. Nem akart tovább cselédeskedni. Asszonynak való után nézett. Nem ment messze, az utcájukban, közeli szomszédjukban lakott Patkós Mihály. Volt annak eladó sorban lévő lánya. Az anyjától tudta az apám. Ő nem is ismerte. Azt mondta néki az édesanyja, eredj, fiam és kérd meg a kezét, hátha hozzád adják. Nem soká gondolkozott. Egy vasárnap este átment. Megkérte. Rövidre fogta a dolgot, azt mondta, holnap este megint visszajövök, akkorra nékem biztos választ adjanak, mert, ha nem adják hozzám a lányukat, én már holnapután máshová megyek. A lánynak az apja egy kicsit gondolkozott. Neki már akkor nyolc járandója volt, lova, kocsija; a legény apja nincstelen zsellér, egy talpalatnyi földje se. De ismerték, becsületes, szorgalmas; a gyerekek bérét mind félrerakta. Honvédban a Perczel utca 43. számú házat akkora már megvette a fiának. Volt hova fészket rakni a fiataloknak. A jövendő apósa megkérdezte: „miből számítsz fiam, megélni"? A bátyjai már akkor kertészkedtek. Mondta, hogy ő is úgy akarja, mint a bátyjai. Haszonbérelnek egy kis földet, meg majd mennek napszámba, és majd megélnek valahogy. A következő este Patkós Mihály már hozzáadta a lányát. 1899. január 8-án esküdtek. Ők is úgy indultak az életbe, mint az elődeik. Semmivel, de hajlék volt a fejük felett, más nemigen. A háznak az utcai részen nem volt kerítése, se nagykapu, de kiskapu az volt, és ott illett bejárni. A szobában boglyakemence, egy ágy, benne szalmazsák, egy párna, egy vékony dunna rámára magasan vetve, fehér sifon, fodros lehúzóval letakarva. Egy sublót három fiókkal, abba se volt mit tenni. Az alsó fiókba tartották a fehérneműjüket. A középsőbe az ünneplő ruhát. A legfelső fiók üresen állott, abba nem volt mit tenni. A szobában más bútor sem volt. Se egy asztal, se egy szék. A konyhában szabadkémény, ha felnéztünk, az eget láttuk. Alatta szabadtűzhely, rajta három lábú vaslábas. Ezen öntöttvasból vaskaszroj volt. Ez alá csutkatetővel tüzeltünk, ezen főzött az anyám. Ha megfőtt az étel, a szabadtűzhely mellett a konyha hátsó részében hosszú széles vályogpadka, betapasztva, bemeszelve, ezen közéjük vették a lábast és úgy ettek. Télen ugyanígy a szobában a kemencepadkán. 1899 nov. 22-én megszülettem. Az apámtól tudom, eljött hozzánk Patkós öregapám, és azt mondta az apámnak: fiam, mivel akarsz kitelelni ? Egy szál tűzrevaló nincs az udvarodban. Ez a gyerek itt fagy meg. Akkor igen kemény tél volt. Az idő korán befogott. Az apám nem tudott dolgozni menni, kiállt a sarokra és gondolkozott. Ott volt a Gyilkos-tó, benne kövér, vastag nád nőtt a nyáron. De egy vihar nagyon összetörte. Hogy a tó vize hamar befagyott, a nádnak a java részét a város hamar levágatta. De amit a vihar összetört, azt ott hagyták. Az én apám másnap reggel bement a városházára a gazdasági tanácsnokhoz, kérte, hogy azt a törmeléket adja oda néki, ő azt szépen letakarítja. Legalább a jövő évre ott nem akadékoskodik. A tanácsnok odaadta néki. Már hazafelé menet Patkós öregapám felé ment, elkérte tőle a vasgereblyét. A tükörsima jégen a gereblye hátulját dörzsölte, és a csontá fagyott nád mind eldurrogott, töredezett és taszigatta össze. Estére végzett vele. Este elment egy fuvaroshoz, másnap bevitték, volt már mivel fűteni a boglyakemencébe. Másik héten hívták az apámat tuskót szedni, a Tárnokba. A tuskót ré70
