Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - A négyes közös huszároknál

adott lovaknak a betörését az apámra bízta. Ezek közt a lovak közt az apám igen tanulékonyra akadt. Könnyen lehetett idomítani. Az apám sokat foglalkozott vele. Annyira beidomította, hogy kilencvenkilenc vezényszavuk (reglamájuk) volt. A ló a lovardába felnyergelve, felkantározva, a kantárszárat a nyeregkápára akasztotta, ő maga a földön állva a lótól 5 lépésre vezényelt neki, és a ló a vezényszóra a gyakorlatokat pontosan végezte. Egy alkalommal bemutatta a gazdájának, a grófnak. Az elcsodálkozott rajta, majd összehívatta a lovardába az ezred tisztjeit, hogy bemutassa nékik, mit tud az ő lova. A kitűzött idő eljött. A tisztek összejöttek. Az apám a lovat bevezette a fedeles lovardába, a középre, a kantárszárat a nyeregkápára akasztotta. A gróf az apámat félreküldte, és ő elkezdett a lónak vezényelni, és a ló semmit se csinált, csak nézte a grófot. A gróf nagyon mérges lett, rettenetesen szégyellte a dolgot a többi tiszt előtt, és elkezdett kiabálni: Marci! Marci! Az apám odaszaladt, megsimogatta, megveregette a lovat, adott a szájába két kockacukrot, azzal félreállt 5 lépésre, és elkezdett harsányan vezényelni, és a ló pontosan végezte a már begyakorolt gyakorlatokat. Amikor az egészet végig csinálta, az apám a tisztek felé fordult, összecsapta a bokáját, és feszesen tisztelgett. A hatás nem maradt el, fergeteges tapsot kapott. A gróf parancsot adott, hogy a lovat vezesse az istállóba nyergelje le. Ezután még nagyobb tekintélye lett az apámnak a gróf előtt. Különleges, finom anyagból nagyon szép 4-es közös huszári extra ruhát, csákót csináltatott neki. Adományozott egy kék bársony táskát, rajta grófi címerrel, adott néki szabadságot. Menjen haza, mutassa be magát a szüleinek, úgyis pünkösd következett. Az apám eljött Makóra. Amikor az állomáson a vonatból kiszállt, az elegáns huszár előtt fiáker fogatos áll meg, és invitálta a konflisba. Az apám beszállt a fiákerba, eléje a kis ülésre odahelyezte a kék bársony táskát. Pünkösd első napja reggel volt. A fiáker máris robogott vele a Fekete utca felé, most Móra Ferenc utca. A Fekete utcában szembe találkozott az apjával. Az ment a templomba. Ingbe, bőgatyába, mezítlábas papucsba, lajbiba. A mindennapi kopott kék szűrkankója a hátára volt terítve. Mind a ketten mély gondokba merülve. Az apám a találkozásra gondolt. Az apja is mély gondokba merülve ballagott. A fiákért csak akkor vette észre, amikor mellette elrobogott. Egy pillanatig megállt, utána nézett, majd tovább ballagott. Majd magában mormolta, a fene egye meg, az is valami nagy kutyának lehet a fia. Csak, amikor a templomból hazament, a nagy kutyának a fiát az udvaron találta, nézett nagyot és kérdezte „hát, te voltál az, akivel ma a mi utcánkban találkoztam." Elmúltak az ünnepek. A város üres lett. Mindenki ment a határba dolgozni. Az én öregapám is ment kapálni. Hívta a kötelesség. Az apámat otthon nem fogta a hely. Még meg se várta, hogy a szabadsága leteljen, visszaindult Gyöngyösre az alakulatához. Most már ott volt néki az igazi otthona. A szülői háztól azelőtt már régen elszokott. Mindig cseléd volt. Ha esztendő utolsó napján, amikor kitelt az idő, hazamentek, még puha ágy sem várta őket. A szoba földjére sorba leterítették a subájukat, a ruháikból csináltak maguknak vánkost, a szűrrel betakarództak, és új év reggelén már korán mentek az emberpiacra, hogy egy évre megint gazdát keressenek maguknak. A gróféknál szívesen fogadták. Hiányzott nékik Marczi. Mind németül beszéltek, az apám meg csak magyarul tudott. Esetleg a cselédségen keresztül beszéltek. Mégis nagyon megértették egymást. A grófék nagyon szerették az apámat. A grófnak 2 lánya volt. Szőkék, sudár, magas termetűek. Az anyjuk is olyan volt. A három nő olyan egyforma volt, hogy sokszor az apám is gondolkozott, hogy melyik is az, amelyikkel beszél. Saját teniszpályájuk volt, délutánonként sokat teniszeztek, és akkor már kiabáltak: Marczi! Marczi! Hogy menjen nékik a labdát szedni. Olyan jól ment már az apámnak, hogy a napi fizetése kilencvenhat krajcár volt. Itthon nyolcvan krajcárért kapáltak naponta. 69