Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - Különb akarok lenni

vágtak egy tenyérnyi szalonnát, azt rákötötték a madzagra. Amikor főtt a kása, azt beleeresztették, egy darabig főzték, majd visszaakasztották a szögre. Másnap reggel az egész szalonnát beleaprították a kásába. Ez volt a zsíros kása. így ment ez naprólnapra, télen és nyáron. Az egész bográcsot azután egy alacsonyabb asztalra tették, hogy mindenki belelásson, és mindenki abból az egy bográcsból evett. Az öreggazda is. A zsíros kását kenyérrel ették. Amikor a kása kifogyott, az öreggazda egy darab kenyérrel mindég körültürölgette a bográcsot és a kenyeret megette. Ebéd mindig 12 és 1 óra között volt pontosan, mindig azt főzték, ami sorba jött. Vacsorára szalonna és tej volt. Télen 8 óráig reggel mindig el kellett végezni a dolgot az állatok körül. Früstök után azt mondta az öreggazda az apámnak, na, Marci fűzzed össze a csikókat és vigyed járatni őket. Az egy éven aluli csikókat az apám szabadon engedte, az egy évnél idősebbeket négyesivei összekötözte, nyergesnek mindig az idősebbet választotta és csak úgy nyereg és kantár nélkül szőrin ülve, a kötőfékszárat a szájukba vetve, a dűlő utakon, meg a szántóföldeken zavarázta őket. Mikor azok bemelegedtek, szedte a másik felekezetet. Délre le kellett járatni őket. Ha olyan volt az idő, hogy lehetett szántani, fogták az eke elébe. A csikókat fogták össze az öreg lovakkal vagy a tinókat az ökrökkel és tanították, törték be őket. Vagy ha nem lehetett szántani, fagyos volt a föld, fogták őket a szekér elébe és ott tanították őket. Mert ha tavasszal kinyílott az idő, ilyesmire nem értek rá. Ha tavasszal eljött a kapálási idő, 2—3 banda kapált, külön az öregek, külön a fiatalok. Az öreggazda mindig ott volt utánuk, nézte, hogy hagyják a kukoricát, marad-e el gaz a kukorica tövén. Eljött az aratási idő. Tizenkét részes volt. Az öreggazda azt mondta nekik, két bandába álljanak. Külön az öregek, külön a fiatalok. Az öreggazda bejelentette nekik, hogy az apám is egy részes lesz. A fiatalok mindjárt fellázadtak, hogy nekik ez a gyerek nem kell. Ők a bandájukba be nem veszik. Az öregek között volt egy öreg fogatlan, az öreg Sándor János, aki ismerte már az apámat. Régi embere volt az öreg Borbásnak. Azt mondta, ne törődj vele, öcsém, majd meg leszel mi közöttünk. Különben az öreg Sándor János olyan ember volt, mindig azt mondta, adna annak a részibül egy köböl búzát, aki őtet jól tartaná dinnyével. De ez ideig senkinek se sikerült. Mert ha reggel hozzáfogott is dinnyét enni, estig nem lakott jól. Ette-ette egy darabig, akkor elment vizelni, visszajött, tovább ette, így ismétlődött ez estig, de az öreg nem lakott jól dinnyével. Az öreggazda elosztotta a búzatáblát a két bandának két részre. Azok sorsot húztak rá, melyik tábla legyen az egyiké és melyik a másiké. A búzát rendre vágták. Favillával, gyűjtővillával gyűjtötték és vontatókba rakták. Az aratást két héten belül igencsak befejezték. Aztán volt 3—4 nap pihenő és megkezdődött a szérűcsinálás. Húsztól-harmincöt méter átmérőjű területet sekélyen felszántottak, azt addig boronálták: tövisboronával, lóval, míg nem keményedett, akkor szalmával vékonyan betakarták és úgy járatták tovább a lovakkal. Ha a föld jó nedves volt, könnyen összeállt, ha nem volt elég nedves, nagy hordókkal a tanyaudvarból, a kútból vizet hordtak rá. Boronálás után a lovakkal addig járatták, míg a szalma alatt a föld úgy összeállt, mint az az aszfalt, olyan volt. Ekkor a szalmát letakarították róla, szépen kisöpörték és megindult a vontatás. Olyan helyen, mint Borbáséknál, mert volt emberi és lóerő bőven, nagyobb szérűt csináltak, és egyszerre 6 vontatót ágyaztak be egyszerre kb. 1200 D-öl földről. Ez attól függött, milyen gazdag volt a szalmatermés. Ahol kevesebb volt a ló, meg az ember is, ott egyszerre 4 vontatót, kb 1/2 holdat ágyaztak. Ha az idő elég száraz volt, és a szalma tört, naponta rendesen két ágyás ment, ha nem ment, ha nem tört a szalma, egy is elég volt. Az árpát mindig utoljára nyomtatták, hogy a búzát ne árpázzák be. Ebből volt úgy, hogy szombatra három ágyás is jutott. De ez már akkor igen szorgos munkát követelt. Akkor szokás-mondás is volt mondani más munkában is, még az asszonyok is maguk kö67