Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - Különb akarok lenni

hagyta magát, neki a gazdának, elkapta a torkát, földre teperte, a mellére térdelt és csak akkor engedte föl, amikor gondolta, hogy adott már neki eleget. Másnap már mentek a csendőrök. A gazda jelentette nekik, hogy megverte a bérese. Kihallgatták az apámat. Ő elmondott nekik mindent, megmutatta a kocsit, még ott volt a gödörben, összetörve. Azt mondta, ő nem bántotta a gazdát, az ment neki, amiért a feleségét nem tudta előadni. A csendőrök kihallgatták az asszonyt is, és elmentek, Nagy Jánost már ismerték, viszont az apámmal eddig semmi ügyük nem volt. Átmentek Borbásékhoz is, megkérdezték, ott hogy viselkedett. Később még kétszer támadt az apámra. Másodszor már elvégezték az őszi munkákat, november utolsó napjai voltak. A gazda nem volt a tanyában, de az apám tudta a szokást, meg a kötelességét. Akkor a morzsolást széken végezték. Egy négylábú deszkaszék végébe volt lapos vas verve, leginkább egy eltörött kasza, 15—20 cméter hosszú része, ezen rángatták kézzel a csöveket, amíg szem volt rajta. Hogy a disznóknak másnapra legyen kukorica, mindig, amikor este a jószág körül a dolgot elvégezte, sötétben lámpa nélkül felment a padlásra morzsolni, ott volt a kukorica is. Amikor a gazda hazament, hallotta, hogy a béres a padláson morzsolt. Bosszút forralt, a sötétben felment a padlásra. Orvul nekiugrott az apámnak, gondolta, most sikerül vele elbánni. Mindenre elszánt, elkeseredett dulakodás támadt köztük. Végül mégis az apám maga alá gyűrte, és alaposan helybehagyta. Másnap reggel a gazda azt mondta, szedjed a cókmókodat és azonnal hagyd el a tanyámat. Erre az apám azt mondta, én csak év végén, amikor az időm kitöltőm, csak akkor szoktam elhagyni a gazdámat. Különben is nem azért álltam el, hogy amikor elvégezzük a dolgokat, én hazamenjek. Szó-szót váltott, osztoztak, diskuráltak. Egyszer azt mondja a gazda, hátha kifizetem mind az évi béredet, itt hagyod-e a tanyám? Az apám azt mondta, ha hiánytalanul kifizeti az évi bérét, máris megy. Az alku kész volt. Az apám máris készítette ki a kocsit. Merték ki a gabonajárandóságot, megkapta a pénzbérét, és fogta a lovakat és vitt haza mindent, ami néki járt. Este felé ért ki az üres kocsival meg a lovakkal. Kifogta őket a kocsi elől, bekötötte őket az istállóba, adott nekik enni, és azt mondta a gazdának. Adjon az Isten néked jövőre jobb bérest, mint én voltam. Ezzel gyalogosan elindult a város felé. Újév reggelén az öreg Borbás már az emberpiacon várta. Na, fiam, hát akarsz-e most hozzám beállni béresnek? Akarok, bátyámuram, de már ember vagyok és 100 forinttal többért, mint mikor utoljára magánál voltam, meg ha eljön az aratás, meg a nyomtatás ideje, a részesek között, és amit a többi részes keres, a béremen felül azt én is megkapom. Az öreg gazda egy kicsit rosszul lett ettől a borsos kéréstől, topogott egy kicsit, de az apámat nem merte otthagyni. Utoljára azt mondta, hát fiam, ha olyan ember leszel, amilyen voltál, megadom, amit kértél. Az apám azt felelte, különb akarok lenni, bátyámuram, amilyen voltam. Na, jól van, fiam, eriggy haza, készülődj, délután ott lesz érted a kocsi, és visz ki a tanyára. Úgy is volt, másnap reggel már újult erővel látott a munkához a régi helyen. Ahol kimondott rend és pontosság volt minden munkában. Télen reggel 4-kor, nyáron 3 órakor keltek. Már akkor két nős fia volt a gazdának. Mindkettő ott lakott vele feleségével együtt, sőt már az onokák is szaporodtak. De parancsolni mindenkinek csak az öreg gazda parancsolt, még a fiatal asszonyoknak is. Reggel pontosan nyolc órára az asztalon kellett lenni a früstöknek. Volt, hogy ez még sorozatosan is kezdett elmaradni. Bement az öreggazda, nem volt az asztalon a kása, elkapta a konty alatt a menyecske nyakát, először az egyiknek azután a másiknak a fejét a kemencéhez verte. A teremtésit, nem akarjátok ti a rendet megtanulni. Reggelire minden reggel zsíros kása volt. A kiszelelt kukoricát nagyra megdarálták, kiszitálták, a szabadtűzhelyen a bográcsba vizet tettek, abba szórogatták a kását, közben kavargatták. A szabadtűzhely fölé egy szög volt verve, arra egy spárga volt kötve,