Tóth Ferenc: Egy makói hagymás család életútja. A Makói Múzeum Füzetei 26. (Makó, 1982)

Függelék. Diós Sándor: Makó város élete Ferenc József uralkodása alatt - Diós és Patkós öregapám

got, hogy amikorra a szomszédja fölkel, ő már otthon legyen. Az, hogy mit csinált, hivatalos titok volt. A földet csak hagymarakás előtt gereblyézték el. A gyökérmag addig a por közé hullva is dagadt. A gyökérmagnak a csírázás előtt hosszabb dagadásra van szüksége. így, aki korábban elvetette, a hagymával már együtt kelt a gyökér is. Azután tavasszal a tapasztalatlan szomszéd csak kérdezte, hogy lehet az szomszéd, hogy a maga gyökere már kel, az enyém meg nem. Emez ugratta, biztos nem jó magot vetettél. Amint írtam, Patkós öregapám született kertész volt. Vöröshagyma, gyökér, dughagyma — értem alatta a zsigát — fokhagymát, sárgarépát, meg amit akkor csak minden tizedik ember termelt, amit most már nem is ismernek nálunk — peszternákot is termelte. Ez köztesként nem termett meg, ezt szabadon kellett vetni. A kötöttebb földekben szeretett, a hideget nem bírta, ezért ősszel ki kellett szedni. Nálunk általában száraz őszők jártak. A peszternák sudár a földben 40—50 sőt 60 centiméterre is lement. Ezért a kiszedése — különösen száraz időben — nagyon nehéz volt. Volt, aki vetette, de már 50 •-öllel beérte. Az én öregapám bátor ember volt, 150 D-ölet is vetett, de ha ősszel jól kifogta, járhatott két hétig is szedni, igaz, azután rendesen meg is fizették. Leginkább szálszámra árusították, csak a vékonyát kötötték kis csomóba. Piaca Arad felé, Erdély volt. Azért is maradt abba termesztése, mert Trianon után nem mehetett kelet felé, így tovább nem volt piaca. A makói nép hús- és bableves ízesítésére használta. Az erdélyi oláhok feljöttek ernyős kocsiaikkal, csak vöröshagymát és peszternákot kerestek. Patkós öregapám, de különösen Molnár dajkám a családjait és unokáit nagyon szerette. Jól kosztolta őket, még emlékszem, két nagy lány és három legény volt a háznál. De mindig a legszebb ruhákat vette meg nekik. A legényeknek harmonikaszárú bokszcsizma. Ruhák a legszebb, legdrágább angol szövetek, olyanok voltak, mint a bőr. Ha azokat egyszer kivasalták, nem kellett félteni, hogy összegyűrődik, fehér ing, nyakkendő. A lányokat szintén a legelső divat szerint öltöztette, volt miből, futotta a hagyma. Egyszer, amikor a házat készítette, már kész volt István királyi vásárkor, reggel odamentem, állatvásár volt, azt mondja dajkám öregapámnak, apja — így szólították akkor az asszonyok az urukat — nincs semmi, se sonka, se kolbász, ezeknek a nagy kölköknek nem tudok mit enni adni, mindig éhesek. A tejjel, a kávéval nem tűrnek. Öregapám csendes ember volt, nem szólt semmit. Felöltözött, kiment az állatvásárba. Fél óra múlva jöttek, egy oláh vezetett egy kis vöröstarka tehet. Azt mondja neki öregapám, kösse oda a trágyadomb mellé a kotárka sarkához. Bement a pénzért, kifizetett 64 forintot a tehénért, az oláh elment. Azt mondja nekem, kisfiam, eredj haza, mondjad apádnak meg anyádnak, hozzák a nagykést és azonnal jöjjenek, szólj nagybátyádnak is, ők is hozzák a nagykést és jöjjenek. A legöregebb fia már nős volt. A legöregebb lánya férjnél volt, tanyán lakott. Keresztanyám volt, azok, meg a gyerekek úgy is jönnek a vásárra. Itt lesz mindenki, és levágjuk a kis riskát. Úgyis volt. Nem telt bele fél óra, együtt volt az egész család. Egy része a késeket köszörülte, más része a szolgafát készítette. Egy része tűzrevalónak valót szedett össze. Az asszonynép szomszédokból a bográcsokat szedte össze. Súrolták őket. És már keresték is a fejszét meg egy kendőt, amivel a tehén szemét bekötötték, hogy ne lássa, amikor a fejszével fejbe vágják. Amikor a tehén összerogyott, egy az éles nagykéssel odaugrott, és már keresztül is vágta a tehén torkát. Kifolyt a vére, és már nyúzták is, és ahogy szedték széjjel, a hasított lábszárakból dajkám már főzte a nagy fazék leveseket. Ahogy szedték széjjel, egy-egy ember fogott egy-egy darabot. Az emberek a csontos részit, az asszonynép a húsos részit aprították mind paprikásnak. Öregapám nagy vájlingban mosta, rakta bográcsokba, jól megsózta, csinálták a tüzeket, a bográcsokat aggatták a láncokra. Öregapám lassan tüzelgetett alájuk. Csak fcnnyi vizet hagytak alatta, amennyi a mosás után a húsról 63