Tóth Ferenc: Anyag és technika Makó népi építészetében. A Makói Múzeum Füzetei 24. (Makó, 1979)

-elváljon a kihomokozott vagy polyvázott formától. Ellenkező fogással a tetthelyre menve a sarat kiütötték a földre. A placc tükörsima volt, ha gazlott, lapáttal megnyesték. Vályogvetés előtt iszappal vagy homokkal felszórták, majd porvonóval és hengerrel készítették elő a területet. Jó idő esetén félnapos száradás után sor kerülhetett a vályog fölállítására, amelyet kettesével, két sort hajtva végeztek. A verés közben az éleknél a vályog sokszor papucsos lett, ezt az álligatásnál egyetlen mozdulattal lesimították. Másnap máglyába rakták. Az iparszerü vályogvetés legkisebb létszáma három főből állt: a sarasból, a sárhordóból és a vályogvető bői. Az utóbbi általában női munkaerő volt, az első két személy cserélte egymást. Míg este két fő a sarat készítette, addig a harmadik, a női munkaerő, máglyázott. 14. A sár feltolása az asztalra A cigány vályogvetők házhoz mentek. Ők nem asztalról, hanem földről vertek. Kizárólag lukas formát használtak. Általában a kertben csináltak gödröt és a kész sarat talicskával hordták a helyszínre. A vályogvetők napi 10-12-14 órát dolgoztak. Az egy főre eső teljesítmény ezer darab, a kisméretűből ezerötszáz. Egy-egy vályogvető évente mintegy hatvanezer vá186