Varga Dezső: Espersit János és baráti köre. A Makói Múzeum Füzetei 23. (Makó, 1979)

„AZ IDŐ ROSTÁJÁBAN" - Dr. Tóth Ferenc: Az Espersit-ház

Kiemelkedő közéleti és politikai személyiség is egyúttal. Polgári radikális beállítottságú szabadkőműves. Az egykori pályatárs, Könyves-Kolonics József a második világháború előestéjén nosztalgikusán idézi egykori jópajtásának szellemét: — Mi mindig a népfelség rajongói, az igazságosság, az emelkedettség, a szeretet és szépségek hitvallói és meggyőződöttjei maradtunk. Az emberi oktalanság és gonoszság ellen hadakoztunk együtt, de manapság nem a mi küzdelmünk diadalmaskodik, hanem sokakon és sok helyütt a gonoszság uralkodik. Parancsolni akarják, hogyan érezzünk, hogyan akarjunk és hogyan cselekedjünk... A polgári forradalom győzelmekor Juhász Gyula Az első szabad énekét Espersitnek zengi: De néha jött, mint távoli ígéret, Valaki, aki bátran messze nézett. Valaki, aki a lelkembe látott, És látta ott az igazabb világot. Ilyen voltál, te János. Ma neked Zengem az első szabad éneket. Espersit nevéhez fűződnek Makón az első képzőművészeti kiállítások és a képzőművészeti kultúra megteremtése. A húszas években ugyanis önzetlen tevékenységével bebizonyítja, hogy Makón nemcsak a hagymának és az istrángnak van keletje. A nehéz helyzetbe jutott Képzőművészeti Főiskolán úgy segít, hogy Rudnay Gyula növendékeit lehívja nyári gyakorlatra Makóra. Az ifjú tehetségek között van: Barcsay Jenő, Vén Emil, Istokovics Kálmán. Juhász Gyulával még az első világháború előtt köt barátságot. — Nagyon régen ismerem. Ezerkilencszáztizenháromban találkoztunk először Makón, amikor oda kerültem gimnáziumi tanárnak. Espersit Jánost nagyon megszerettem már ismeretségünk legelső heteiben. Tudtam róla, hogy tiszta szívvel tud lelkesedni mindenért, ami emberi, hogy rajongó lelkes barátja a művészetnek, az irodalomnak. Juhász Gyula szegedi lakosként is gyakran meglátogatja Espersitet: Az elmúlt évtizedben sokszor voltam vendége. Hazavitt magával Kazinczy utcai portájára. Ennél szebb, hangulatosabb, munkára, alkotásra serkentőbb lakást még nem láttam. József Attilának — Makó fogadott fiának — atyai jó barátja volt Espersit. A diák költő ezerkilencszázhuszonkettőben neki panaszolta el először: — Otthagyom az iskolát. — Mit csinálsz? — Magánúton fogom lerakni a vizsgámat. — De addig hol leszel? Itt János bácsinál. Az alsó lakásban meghúzódom. Kosztomat majd megkeresem. Espersit elmondásából tudjuk: — El is jött az iskolából. Befészkelte magát nálam. Az udvarban két különálló szobám volt s oda húzódott. Éjjeli bagoly volt. Nappal néha délután négy óráig is aludt s éjszaka verseket csinált. Volt, hogy egész éjjel fent ült nálam a szobában, rakta a tüzet és skandálta a verseket. Amikor az ifjú poéta elhagyja „e kis vidéki várost", egy szívhez szóló versben búcsúzik el Makótól és öreg barátaitól: 61